Sziasztok! Meghoztam az ötödik részt is, de előtte egy kis köszönet nyílvánítás követezik; Először is nagyon szépen köszönöm mindenkinek a 100+ megtekintést, aki elolvasta a történetet!♥:)
További jó olvasást. ^^
Jace megfordult, majd olyan gyorsan emelte fel a kezét, hogy szinte nem is láttam. Egyetlen mozdulatot tett, egyetlen másodperc alatt, és a démon eltűnt. Ott álltam Jace előtt, arcomat pedig beterítette a vér. Pulóverem ujjával letöröltem, majd ijedten összerezzentem. Fekete volt, és nyúlós, szaga pedig olyan volt, mint az égett húsé. Ép kezemet lassan leengedtem magam mellé, majd némán közelebb sétáltam hozzá.
- Te...hogy...mikor...? - Suttogtam, majd magyarázatot várva néztem fel rá. Szemében büszkeséget láttam megcsillanni, nyoma sem volt a félelemnek.
- Ne itt. Lehet hogy többen is vannak. - Suttogta vissza szemembe nézve. - Nálatok majd mindent elmagyarázok. - Mondta, majd meg sem várva reakciómat, karon ragadott, és kivonszolt az erdőből. Némán trappoltam mögötte, nem tudtam mit mondhatnék neki. Mire visszaértünk az albérletbe, azt sem tudtam hogy mit, és milyen sorrendbe kérdezzek tőle. Kicsit moderáltam magamon, mielőtt neki estem volna, és vettem egy nagy lélegzetet. Megvártam míg becsukja maga mögött az ajtót, utána pedig tétlenül megállt a szekrény előtt.
- Na jó, most már követelem a magyarázatot, Jace. Hogy csináltad? És egyáltalán mit csináltál vele? - Kérdeztem, miközben oda-vissza járkáltam a konyhapult előtt. Jace mielőtt válaszolhatott volna, ellökte magát a szekrénytől, és felült az egyik székre, majd sóhajtott egyet. Rám meredt, magyarázatként benyúlt a pólója alá, és kiemelt egy hosszú ezüst nyakláncot, amin egy ezüst toll lógott. Megbabonázva néztem a medált, majd felhúzott szemöldökkel tekintettem vissza rá, és vártam a további válaszokat.
- Meg van bűvölve. - Ejtette vissza pólója alá a láncot, ezzel újra láthatatlanná téve. - Egyfajta védőburkot képez, amit nem tudnak áttörni.
- Hű. - Ez volt minden amit mondani tudtam. Kíváncsi voltam honnan szerezhette, és hogy kitől, de ezeket a kérdéseket inkább máskorra hagytam meg. - És ezzel a khm... bűvölt izével megölted? - Kérdeztem úgy, mint akinek tényleg fogalma sincs arról, hogy mi történt. Pedig így is volt.
- Nem, de megérintettem egy ponton, így a medálból erőt merítve visszaküldtem oda, ahova való. - Zárta rövidre, rám sem nézve válasz adás közben. Viszont ha már az igazságnál, és a magyarázatnál tartottunk, fel kellett tennem neki egy kérdést, aminek úgy éreztem itt az ideje.
- Na, és mi ez az egész veled? - Homlokát ráncolva nézett rám, láttam rajta hogy nem érti, mit akarok ezzel. - Az auráddal, okoska. Miért ilyen? - Tettem hozzá gyorsan, hogy világos legyen számára is. - És miért nem változik soha?
- Miért, mi van az aurámmal? - Tettetett kíváncsiságot, majd ismét kerülni kezdte a tekintetemet.
- Jace!
- Jó, jó. - Tette fel védekezőleg a kezét. - De vegyük úgy, hogy én előre szóltam, hogy meg fogsz lepődni. - Megforgattam a szemem, mire szomorú mosollyal folytatni kezdte. - Valaha angyal voltam. - Hátrahőköltem, majd mikor látta rajtam, hogy most igazán sikerült meglepnie, keserűen felnevetett.
- De akkor, te most... - Néztem rá, de nem kellett kimondanom, hiszen tisztában volt vele, mire gondoltam.
- Igen, szépségem. Elbuktam. - Bólintott, majd folytatta. - De már elég régen történt ahhoz, hogy érdemes legyen rá emlékezni.
- Sajnálom... - Tettem hozzá, mire aprót biccentett. - És mi történt a szárnyaiddal? - Kérdeztem.
- Általában elrejtem őket, bár igazán nem szükséges. Halandók úgy sem láthatják, csak az angyalok. - Magyarázta meg, majd elmosolyodott, de ezúttal úgy igazán.
- De jó lenne, ha láthatnám. - Sóhajtottam szomorúan. Tényleg nagyon szerettem volna látni, kár, hogy erre semmi lehetőségem nem volt. Jace erre játékosan felnevetett, majd gyors mozdulatokkal megszabadult a pulóverétől, meg a pólójától. Azt hittem viccelni akar velem, de mélyen szemembe nézve tudatta, hogy tényleg megpróbálkozik vele.
- Egy próbát megér. - Mondta, immár teljesen komolyan, én pedig tudtam mire készül. Hátrált egy pár lépést, majd megfordult. Háttal állt nekem, így nem láthatta meglepődött arcomat, mikor kissé begörnyedt háttal odaszólt nekem.
- Csukd be a szemed, és koncentrálj. - Mondta kissé hátrafordulva, én pedig azt csináltam amit mondott.
- Semmit sem látok, és biztos hogy nem is fogok! - Nyafogtam neki. - Fogadjunk, hogy csak poénkodsz. - Mondtam tettetett sértődöttséggel.
- Koncentrálj erősen, szépségem. - Mondta, figyelmen kívül hagyva hisztimet, majd hallottam a hangján, hogy mosolyog.
- Elég lesz Jace, úgysem fogo... - Kuncogtam fel én is, de mikor kinyitottam a szemem, elnémultam. Jace megfordult, az én számat pedig elhagyta egy hangos "uhh". Felvonta a szemöldökét, szája sarkai felfelé görbültek. Észrevette, hogy arca helyett felsőtestére terelődött a tekintetem, de egyáltalán nem amiatt lepődtem meg így.
- Mi az? Tetszik? - Nézett le meztelen felsőtestére, majd hátravetett fejjel felnevetett, közben pedig maga elé rakta a pólóját. Szótlanul megráztam a fejemet, majd nagy nehezen, egyre vörösödő fejjel megszólaltam.
- Látom! - Néztem fel rá, várva hogy leessen neki amit az imént mondtam.
- Tudom, és biztos vagyok benne hogy tetszik. - Emelte el maga elől a pólót, ismét megmutatva kidolgozott hasizmát, majd újra felnevetett. Míg ő jól elszórakozott rajtam, nekem volt időm bőven kicsodálkozni magamat. Mire minimálisan felébredtem a döbbenetből, és felfogtam amit a szemem látott, gorombán rászóltam.
- Nem azt, te hülye! - Szúrtam le azonnal, mire abba hagyta a röhögést. - A szárnyaidat!
