- Nem, nem, nem... - járkáltam Jace körül a szobában.
- Akkor...te most... - kereste a megfelelő szavakat, de én félbe szakítottam.
- Nem lehet belőlem is ilyen IZÉ Jace! - keltem ki magamból teljesen. - Én ezt nem akarom! - mondtam, majd egy könnycsepp gördült le arcomon.
- Nem "izé" lesz belőled, Holly. - jött közelebb, majd hüvelykujjával letörölte könnyes arcomat. - Mindig is ilyen voltál. Ez ellen már nem tehetsz semmit. - tárta szét karját, majd folytatta. - Csodálkozom, hogy eddig még nem jöttél rá. - csóválta a fejét.
- Ez biztosan félreértés. - próbáltam ésszerű magyarázatot találni. - Hiszen még csak szárnyam sincsen! Milyen fajta angyal vagyok én egyáltalán? - kérdeztem fintorogva.
- 18 éves korod előtt kell megjelennie. Hány éves is vagy? - húzta össze a szemöldökét.
- Már elmúltam 18. - néztem rá széttárt karokkal, amolyan "na és most mi lesz?" nézéssel. Jace elgondolkodva leült a konyhapulthoz, és előkapott egy noteszt. Gyorsan firkálgatni kezdett valamit, de úgy döntöttem nem kérdezek rá mit csinál. Nagyon zavarodottnak nézett ki, de sikerült megőriznie higgadtságát. Míg Jace ráerősen koncentrált, tekintetem elidőzött azokon a hatalmas, koromfekete szárnyakon, amelyek szinte teljesen eltakarták hátát. Még mindig nem rejtette el őket, és még mindig meztelen volt felsőteste, de engem nem zavart. Közelebb mentem, majd hangtalanul megálltam mögötte. Féltem a reakciójától, de a kíváncsiság mindennél jobban hajtott. Mióta csak megpillantottam szárnyait, azóta hozzájuk akartam érni. Nem voltam biztos benne, hogy jó ötlet, de tudni akartam milyen érzés, hiszen ha minden igaz nekem is lesz. Felemeltem a kezemet, majd mielőtt megérinthettem volna, megálltam, és csak pár milliméter választotta el ujjaimat a feketeségtől. Már a látványa is egyenesen lenyűgöző volt.
- Csak nyugodtan, megengedem. - szólt hátra nekem Jace, mire összerezzentem. Hangján hallottam hogy mosolyog, mire én is elnevettem magamat. Mormogtam egy "oké" félét, majd végighúztam kezemet a tollakon. Kezemmel többször is beletúrtam a vastag tollrétegbe, mire Jace felkuncogott. Úgy csillogtak akár az éjszaka, és olyan puhák voltak, akár a gyapjú. Óvatosan elléptem mögüle, majd sóhajtottam egyet. Vigyázva, hogy ne zavarjam meg, elfoglaltam a mellette lévő széket, és csodálkozva néztem a kis jegyzetlapokra. Ismeretlen szimbólumok, és idegen betűk díszítették a sorokat. Már a harmadik lapot írta tele, mikor letette őket egymás mellé, és töviről hegyire átolvasta az egészet. Bal karomba ismét belehasított a fájdalom, csakhogy most sokkal erősebben, és sokkal durvábban mint szokott. Lassan elfordultam a széken, hogy háttal legyek a fiúnak, majd épp hogy csak egy kicsit felhúztam a pulcsim ujját. Összeszorítottam a fogaimat, és benyúltam a vastag kötés alá. Éreztem, hogy valami nincs rendben, ugyanis a seb olyan forró volt, hogy szinte égette ujjaimat. Felszisszentem, majd visszarángattam pulóveremet a csuklómra. Visszafordultam Jace irányába, és valami nagyon nem volt rendben. A szoba elkezdett forogni körülöttem, látásom pedig elhomályosult. Fülem elkezdett sípolni, és csak haloványan hallottam meg, ahogyan Jace a nevemet kiáltja, és elkap mielőtt leborulhattam volna a székről. Majd minden elsötétedett, és teljes csöndesség vett körül engem.
* * *
A kanapén feküdve ébredtem fel. Még mindig nem tisztult ki teljesen a látásom, tarkóm pedig hasított. Fejemet elfordítottam, tekintetemmel Jacet kerestem. A bőrfotelban ült, és engem engem nézett. Amint összekapcsolódott tekintetünk, zavartan elkapta a fejét, és elvörösödött. Nem is volt róla fogalma, milyen aranyosan néz ki ilyenkor. Szárnyait immár elrejtette, pólóját pedig visszavette, így a viszonylag normális Jaccel találtam szembe magamat. Furcsa volt belegondolni, hogy talán egyszer ugyanolyanok leszünk. Na de én, mint angyal? Képtelenség. Ugyan tényleg voltak különleges képességeim, de azért nem ennyire, és nem ilyesfajta módon. A legjobban az rémített meg, hogy semmit sem tudtam az átváltozásról. Maga a fogalom is teljesen ismeretlen volt számomra, egészen mostanáig. Lassan felültem, szédülésem ellenére is, mire Jace felpattant, és leült közvetlen mellém.
- Mi... Mi történt? - kérdeztem homlokomat masszírozva. - Nem emlékszem semmire. Elájultam volna? - kaptam szám elé a kezemet.
- Azt hiszem... Egy kicsit kiütött az átváltozás. - vakargatta meg borostás állát.
- De hát már mondtam, elmúltam 18. - néztem rá furcsán.
- Tudom, de utánanéztem. - sóhajtott. - Sok angyalnál később veszi kezdetét az átalakulás. Ez csak egy jelentőségteljesebb átlag életkor.
- Pazar! - puffogtam. - Akkor még sem maradok ki ebből az izéből. - Jace figyelmen kívül hagyva a megszólalásomat, felállt, és hozott egy kis jeget. Mikor visszajött a konyhából, hálásan néztem rá, majd a fájó pontra helyeztem a kis csomagot. Mindjárt jobban éreztem magamat így, hogy a fejem már nem hasított annyira.
- Egyébként is, meddig voltam kiütve? - néztem az órára.
- Több mint két órán át. - túrt bele idegesen a hajába. - Jóval több ideig, mint kellett volna.
- Köszönöm, hogy itt maradtál. - fogtam meg a kezét, és összekulcsoltam ujjainkat. Meglepődötten nézett rám, majd ismét elpirult. Felnevettem, majd fejemet vállára hajtottam.
- Sehol máshol nem lettem volna szívesebben. - mondta, majd derekamnál fogva közelebb húzott.
