Pánikolni kezdtem. Agyamat olyan hirtelen öntötte el a jeges rémület, hogy védekezni sem volt időm. A kis fénygömbök ismételten eltűntek mellőlem, míg csak nem egyedül maradtam. Hiányuk szomorú volt.
Belefáradtam. Belefáradtam az állandó félelembe, és abba, hogy mindig veszélyeztetve kell éreznem magam. A legrosszabb az egészben, hogy erről csak én magam tehettem, senki más. Mint mindig, most is vártam, hogy a racionalizmus éket verjen az agyamban, hogy felfogjam végre, azt látom, amit látok. El kellett volna fogadnom, hiszen nevetségesen nyilvánvaló volt a helyzet. Túl egyszerű, és nyilvánvaló, hogy bemagyarázhassak mást, és annak ne annak tüntessem fel, ami. Görbe, összenyeklett testtartásban ültem le az egyik fotelbe. Arcomat remegő kezeimbe temettem, majd homlokomat masszírozva gondolkodtam el. Nem fájt semmim, sőt, még a karom is teljesen rendben volt. Szárnyamon különleges színű tollaim mellett semmi irracionálisat nem tapasztaltam, mégis, valami nem volt az igazi. A halál érzése nem távozott. Jött, de elmenni nem akart, ahogyan gondolataim közé is beférkőzte magát. Közelebbnek tűnt, mint bármikor máskor, még ha ez nem is azt jelentette teljesen.
Valakire szükségem volt. Jacen kívül csak egyetlen név lebegett a szemem előtt, de nem akartam rágondolni. Még is, legbelül azt akartam, hogy Ethan itt legyen. Még mindig szörnyen utáltam, valószínűleg rá sem tudnék tekinteni többet úgy, mint arra a srácra, akit két nap erejéig nagyon kedveltem. De most szívemmel ellentétben agyam azt súgta, hogy itt kellene lennie. Biztosnak lenni jó, és most teljesen biztos voltam benne, hogy tudna segíteni. Megoldani a problémát teljesen nem, de segítene elindulni valamelyik irányba. Önkéntelenül is a tanács jutott eszembe, és az, hogy végig ők kísértek el maguk mellett. Még mindig úgy véltem, hogy ők küldték a lelkeket, ahogyan a látomást, és a könyvvel igazolt felismerésemet is. De egy valamit nem értettem. Ha nem lehetne valahogyan megakadályozni a démonmérget, vagy ha másképpen nem, megállítani, akkor miért adtak ennyi mindent tudatomra? Nem, szinte teljesen biztos voltam benne, hogy ez nem lehet nem összefüggésben. Bár igaz, hogy én nem véltem elég erősnek magamat ahhoz, hogy megbirkózzak valami ennyire földöntúlival, és misztikussal, noha én magam is az voltam.
Az elejéről kellett kiindulnom. Ott kellett kezdenem a keresést, ahol megadták nekem a kezdőmezőnyt. Ez pedig, akármilyen undorral, és rosszkedvvel is gondoltam rá, az a könyv volt. Nem mondom, hogy nem hittem benne, hogy az ereklye majd segíteni fog, de még mindig nem mertem rá úgy gondolni, mint biztos pontomra. Nehéz volt úgy tájékozódni, ha a legtöbb információ lakat előtt volt. Mivel a tanács ezeket az idézéseket, és varázslatokat megtiltotta, nem mertem próbálkozni. Nem ismertem a büntetéseiket, sem pedig a módszereiket, de józan eszem az súgta, hogy a legtöbbjük kárhozattal kezdődik, és talán még borzasztóbban végződik.
Lopakodva mentem vissza a szobámba, majd kicsit megnyugodtam, mikor láttam, hogy Jace továbbra is az igazak álmát aludja. Nem tudom mi lelte, de való igaz, napok óta nem aludt már rendesen, és ez is miattam volt. Lelki energiáit ugyanis túlzottan leszívta az, hogy a nap minden órájában a látomásoktól görcsöt kapott, ordítozó barátnőjét nyugtassa, csitítgassa.
Pár perccel később már a konyhapultnál ültem, és mélyen elmerültem a régi, dohos sárga lapokban.Ugyanolyan pontossággal, és ugyanolyan figyelemmel böngésztem át minden oldalt. Valami jelet kerestem, vagy akármit, ami kicsit is kitűnik a többi leírt közül. Elég nehéz dolgom volt, tekintve azt, hogy sok minden íródott szimbólumokkal, és jelképekkel. Sokszor találkoztam a jelemmel is a lapokon, elolvasni nem tudtam mit írnak róla, de a szám is tátva maradt, akárhányszor ránéztem. A lap ugyanolyan élethűséggel adta vissza a természet megbélyegzését, mintha csak a saját, tulajdon csuklómat nézném. Lehetetlennek, és hihetetlennek tűnt egyszerre, ahogyan a lapon örvénylettek a két kis vonalkában lévő zöld színek, amelyekben néha megbújt egy kis kék is. Csodálatos volt, és nagyon sokáig el tudtam volna nézegetni, de sietnem kellett. Harmadjára, majd negyedjére is végigböngésztem mindent, de a végén már halálosan kezdtem unni. Valahol a közepén jártam a kis régiségnek, mikor a sarkában, a régiesen ábrázolt oldalszám mellett megpillantottam egy kicsi, fekete pontot. Ha nem meredek el percekre unalmamban, akkor valószínűleg észre sem veszem, annyira aprócska és jelentéktelen volt. A tekintetemet is csak egy dolog miatt vonzotta magához, mégpedig azért, mert annak a pontnak volt egy különös formája. Öröm, és izgatottság villant át arcomon, annak reményét adva, hogy találtam valami használhatót.
Az egyik szekrényről gyorsan magam mellé vettem egy lapot, egy tollat. Visszaültem a helyemre, majd közelebbről nézve egy "T" betűt sikerült kiolvasnom. Nem akartam véletlennek, sem pedig elmém kétségbeesett szüleményének venni, így elkezdtem visszafelé lapozgatni. Tíz oldaltól vissza, és tíz oldaltól előre gyűjtöttem össze összesen hét betűt. Szemöldök ráncolva néztem a lapot, ahol értelmetlen szavakat kirakva próbálkoztam valamit összehozni. Az elejétől kezdve, az első oldaltól az utolsóig megszámozva kezdtem el őket rakosgatni, de semmi nem jött ki belőlük. Nem kellett sok időnek, és találgatásnak eltelnie, míg rájöttem, valamit egészen biztosan jól csináltam. A kis négyzet alakú lapon, mintha csak valami interaktív tábla lenne, mozogni kezdtek a betűk. Ijedtemben kicsit ugrottam, de többnyire csak magam elé meredve próbáltam megkeresni államat, ami mostanra már a földet súrolta. Lassan, de biztosan eltűnt a halvány, aranyszínű derengés, ezzel együtt pedig előttem volt egy teljesen ismeretlen szó.
- Krithan? - ráncoltam magam előtt a szemöldökömet.
Próbáltam kitalálni ennek jelentését, de amint kimondtam a szót, a könyv hangos csattanással becsukódott. Azonnal megértettem, mit jelképezett. "Ne itt keress információt, mert süket fülekre fogsz találni". Legalább már ezt kipipálhatjuk.
A szót magamban fontolgatva leginkább, és legésszerűbben egy névnek hangzott. Hangzása erős, régies, és tiszteletet parancsoló volt. Talán egy angyal lehetett, másra nem volt tippem. A tanácstagok nevét pontosan tudtam, így őket (szerencsére) kizárhattam a kitalálósdiból.
Úgy döntöttem, a legegyszerűbb megoldást választom, és neten nézek utána. Még én sem gondoltam komolyan, hogy találni fogok valamit, de per pillanat semmi más nem állt a kezemre így. A polchoz sétáltam, majd lekaptam róla régi, alig használt Macbookomat. Mialatt beindult, halványan mosolyogva hallgattam ahogyan Jace szörtyögő, horkoló hangja betölti a csendet. Máskor ezen már régen nevetnék, de most nyugalommal töltött el. A pánik, ami már kezdett lecsillapodni izgatott bensőmben, még mindig ott volt, de már csak halványan. Gondolkoznom, és szüntelenül agyalnom kellett ahhoz, hogy ne kerüljek bele megint a saját tudatlanságom csapdájába. Nem akartam azonnal halállal, és "megfogok halni" feliratú táblával mászkálni, míg biztos voltam benne, a tanács nem véletlenül adott a kezemre ehhez hasonló tudást.
Gyorsan beizzítottam a böngészőt, majd beírtam a keresőbe az említett szót. Amit elsőnek észrevettem, hogy nagyot tévedtem, ugyanis nem egy név volt, hanem egy tág körű gyűjtőfogalom.
HALÁL HÍRNÖKE, MEGVÁLTÁS HOZÓJA, KÁRHOZAT PUSZTÍTÓJA, HALÁL FÉLISTENE, LELKEK SZÁLLÍTÓJA
Állt a gyűjtőfogalmat megmagyarázó kis rublikában. Halállal kapcsolatos lények, kiknek létezését ismét csak a Tanács hozta tudomásomra. Hihetetlen volt, és most már nevetve is ki tudtam volna mondani, hogy biztosan nem véletlen. Továbbolvastam.
Salemi eredetű szó volt, az ókori boszorkányok némelyike hívatta magát így. Fekete mágiával varázsoltak, és azt gondolták magukról, hogy a halál irányítói, sőt, hírnökei is lehetnek. Gyengébb mágiákat kivéve nem tudtak túl sokat, a perek őket sem kímélték, szinte teljesen kiirtották őket napjainkra. A legendák úgy tartották, ha valaki elég életenergiát összpontosít, akkor sikerülhet neki megidéznie közülük egyet, de csak is olyat, aki erősebb, és tiszteletreméltóbb, mint a többi. Már régen, a Salemi fiatalok között is voltak elvetemültebbek, akik kipróbálták az idézést, róluk többet nem hallottat családjaik, ismerőseik. Véráldozatot adtak mindannyian, a sötét mágiáért, és gyertyát gyújtottak a fehérért. Sokan azt állítják, azon időzónán furcsa hangokra, és jelenségekre lettek figyelmesek a közelben élők, így hát a mai napig is tartja a legenda létezésüket, és fennmaradásukat.
Félelem, és borzongás futott át rajtam, ahogyan végigolvastam a pár, rövidke sort. Megijedtem saját gondolataimtól, de nem tudtam nekik gátat szabni. Meg fogok idézni egy Krithant.
