-Hadd gondolkozzak. - hasította át a csendet Jace hangja. Állára tette mutató és hüvelykujját, és úgy csinált, mint aki két másodperc erejéig tényleg elgondolkozott. Számat apró vonallá préseltem, és Ethan is utánozta a példámat. Valószínűleg ő is tisztában volt vele, hogy erre csak egy felelet van. - Nem!
- Ne legyél már pöcsfej! Tényleg ennyire tahó vagy, vagy fogják a kezedet? - meredt rá Ethan felháborodottan.
- Fogd be, Ethan, különben átgondolni sem fogom. - nézett szeme sarkából a bátyjára, mire az még inkább összeszorította állkapcsát.
- Tudod mit, öcsi? Leszarom. - intett egyet felém. - Többé már nem az én dolgom. Segíteni akartam, segíteni rajtad és rajta! Sikerült elérned, hogy inkább elvállalok helyette valami köcsög melót, mint hogy itt könyörögjek neked. Neked biztosan nem.
- Várj! - kaptam felé, majd ujjaimat csuklójára szorítottam. Kérdőn nézett le kezére, ami mellett az enyém jelentősen kisebb volt. Aprót bólintottam, majd lassan elengedtem a szorításból. Ethan felnézett a szöszire, majd vissza rám, és ismét Jacere.
- Ha neked nem is...
- Látom. - szakította hanyagul félbe. Nem láttam arcán semmit, és ezt utáltam. Tökéletesen el tudta rejteni érzéseit, de persze ha ismersz egy embert, akkor nem kell látnod ahhoz, hogy tudd, hogy érzi magát.
- Figyelj. - mondtam, de hangom olyan halk volt, hogy azt hittem nem szeli át a kettőnk között lévő távolságot. - Én... nem akarom kipróbálni, hogy igaz-e vagy sem. Nem tudom, minek a hatására, de hiszek neki. Kevesebbet veszthetek, mintha annyiban hagynám, Jace.
- Rendben. - felelte gyorsan. Nyilvánvaló volt. Ő most is a legjobbat akarta nekem, de ezt nem olyasvalakivel akarta megosztani, mint mondjuk a testvére.
- Nos? - néztem magam mellé. Eddig fel sem tűnt, milyen közel állunk egymáshoz Ethannel. Mintha csak eddig is láttam volna, úgy lépdestem el mellette. Reméltem, hogy nem pirultam el, annak ellenére, hogy nem volt rá nyomós okom. De azért mégis.
- Jó. - rázta meg a fejét az idősebbik fiú. - Legyen.
- Jó. - ismételtem meg bambán. A cipőm orrát kezdtem el tanulmányozni. Szégyelltem magamat Jace előtt, bár erre sem volt különösebb okom. Mégis úgy éreztem, valami olyat csináltam, ami miatt helyénvaló így éreznem. Gyorsan elléptem kettőjük mellől, így biztos távra voltam, ha esetleg úgy döntenek egymásnak ugornak. Ethan úgy kapott utánam, mint én pár perccel ezelőtt, de ő nem a csuklómat fogta meg, hanem konkrétan a kezemet. Megpróbáltam elrántani magamat, de addigra már összekulcsolta az ujjainkat, és őt is húztam magammal.
- Mi a picsa? - kérdeztem nem túl kulturáltan. Arcán válasz helyett csak egy ravasz mosoly jelent meg, mielőtt Jace elindulhatott volna felénk.
- Kezdjük a gyakorlattal. - vigyorgott fehér fogsorát kivillantva, nekem pedig egy hatalmas gombóc keletkezett a torkomban.
* * *
A föld felett lebegtem tíz centivel. Olyan volt, mintha egy lágy, fájdalmaktól mentes fátyol választana el a földtől. Ironikus volt ez, egy olyan angyaltól, aki nem tudott repülni, de ez számított most a legkevésbé. Ujjaimat meg-meg mozdítottam, és valami kellemesen puhát éreztem alattuk. Mintha egy szőrös szőnyegen feküdtem volna, amely meglepően kényelmes volt.
Nem kellett hozzá nagyon sok idő, mire tudatomra ébredtem. Egészen eddig álmodtam volna? Mocorogtam egy kicsit, míg meg nem éreztem az ismerős puhaságot testem alatt, amit ezek szerint valóság volt. Szárnyamat is megéreztem hátam alatt, bár eléggé elzsibbadt, amíg feküdtem. Szememet nem nyitottam még ki, de amint megcsapták orromat az édes illatok, muszáj voltam. Zöld szín volt mindenütt, összemosódott tájjal vegyítve. Amint kitisztult kétes látásom, láttam, hogy a füvön feküdtem, körülöttem pedig sűrűn fák borították a talajt. Sűrűket pislogva, homlokomat ráncolva fordítottam el balra a fejemet, majd a másik irányba. Pár centire a fejemtől törökülésben üldögélt valaki, én pedig majdnem felvisítottam ijedtemben.
