- Jóreggelt! - dugta be a fejét az ajtón Jace. Álmosságtól kómásan nyitogattam a szememet, de azonnal visszacsuktam az erős fény miatt. Takarót fejemre rántottam, majd felnyüszítettem.
- Még öt percet! - nyavalyogtam. Jace válaszul csak leült az ágyam szélére, és kisfiús mosollyal meredt rám, amitől muszáj voltam felnevetni. Ahogy szemem kezdett hozzászokni a fényességhez, alaposabban szemügyre tudtam venni a fiút. Fekete Nirvanas póló, és fekete szaggatott farmert viselt pilótaszemüveggel. Szőke haja kócosan meredezett a napszemüveg alatt, és el kellett ismerni hogy nagyon dögösen néz ki. Komótosan felálltam, majd mielőtt bármit mondhatott volna, besétáltam a fürdőszobába. Hajamat gyorsan kiengedtem, így az lágy hullámokban omlott derekamra. Felvettem egy halvány rózsaszín pulóvert, hogy elrejtse a sebemet, meg egy farmer rövidnadrágot. Egy leheletnyi szempillaspirált vittem fel, meg egy kis ajakápolót, nem vittem túlzásba a dolgokat. Amint kiléptem, Jace már a konyhapultnál ült, és olvasgatott. Érkezésemre felnézett, arcán izgatott mosolyt pillantottam meg.
- Hoztam neked engesztelő ajándékot. A tegnap esti... baleset miatt. - mondta, majd azt hittem csak viccel, de mikor felállt, majd elkezdett a zsebében kotorászni, leesett, hogy ez az őrült tényleg vett nekem valamit.
- Jace! - meredtem rá hitetlenkedéssel. - Ez ne csináld, tudod hogy nem kellett volna. Egyébként sem haragszom rád. - néztem furcsán, de ő csak legyintett egyet.
- Az ajándékot illik elfogadni, Szépségem. - mondta, majd finoman kezembe csúsztatta a kis fekete dobozkát. Sóhajtottam egyet, majd rápillantva megcsóváltam a fejem. Azt hiszem, ez volt az a pillanat mikor pocsolyává olvadt a szívem. Óvatosan lecsúsztattam a doboz tetejét, majd leemeltem a kis szivacsról a láncot. Még a lélegzetem is visszafojtottam egy pár másodpercre. A vékony ezüstláncon két csodaszép, meglepően élethű angyalszárny lógott. Néhol a tollak közt meg-megcsillant egy ékkő, és úgy tűnt, ennél szebbet még életemben nem láttam. Biztosan egy vagyonba került, én meg kezdtem szabályosan rosszul érezni magamat, hogy ilyen nagy értékű ajándékot kaptam.
- Hát ez... hűűű. - mondtam roppant értelmesen, és reméltem, hogy legalább az arckifejezésemen látni, hogy imádom. Magamban vigyorogva, mint valami őrült, hajamat átdobva egyik oldalra bíbelődtem a kis kapcsolóval. Mikor sikerült magamra helyezni, kezembe fogtam a már bőrömtől meleg medált, és úgy szorongattam.
- Tetszik? - nézett rám nagy barna szemeivel, ajkán pedig még mindig ott bujkált a kisfiús mosolya.
- Az nem kifejezés. - meredtem rá hálásan, ő pedig felállt a székről, hogy töltsön magának kávét. Odasiettem hozzá, majd szorosan, ahogyan csak tudtam, átöleltem. Fejemet mellkasának nyomtam, majd elmosolyodtam, mikor átkulcsolta derekamat. - Köszönöm. - néztem fel rá mosolyogva, majd lábujjhegyre állva megpusziltam. Legalábbis annak indult. Mielőtt arcához érhettem volna, Jace elfordította a fejét, hogy le tudjon nézni rám, én pedig megcsókoltam. Igen, ott helyben megcsókoltam, ő meg mintha csak erre várt volna, azonnal viszonozta. Egyáltalán nem húzódott el, és nem is tűnt meglepettnek, amitől még inkább csak hülyén éreztem magamat. Pár másodperc múlva próbáltam elhúzódni, de olyan szorosan tartott, hogy nem tudtam, de nem is igazán bántam. Rettenetesen zavarban voltam még mindig, de hazudnék, ha azt mondanám nem volt őrületesen jó. Percekkel később ziláltan, kipirosodva álltunk egymással szemben, és levegőt kapkodva néztünk egymás szemébe.
- Ööö... - kezdtem volna a magyarázkodást, csak fogalmam sem volt mit mondhatnék. - Véletlen volt, sajnálom. - hajtottam le a fejemet, majd azt kívántam bár elsüllyednék.
- Azt sajnálom ha részedről csak egy baleset volt. - túrt idegesen a hajába. - Mert részemről nem. - mondta még mindig kipirult, vöröslő ajkakkal, azt pedig inkább ne részletezzük mennyire nézett ki ámulatba ejtően.
- Nem... én nem úgy... - mondtam, de félbeszakított.
- Ez így nem megy. - rázta meg a fejét, nekem pedig ennek a mondatnak hallatára szemem ha lehet még jobban kikerekedett. Szóra nyitottam a számat, de ismét csak félbe szakított. - Ne... - horgasztotta le a fejét. - Előbb döntsd el mit szeretnél. - mondta, majd felkapta a táskáját. Dühösnek és szomorúnak látszott egyszerre, én pedig megértettem, miért ilyen. Nem kellett volna ilyen félreérthetően fogalmaznom, akkor nem bántottam volna meg ennyire, viszont most legszívesebben felpofoztam volna magamat. Ha tényleg elhitte, hogy nem érdekel engem, akkor bizonyára nagyon jó színész lehetek. Tipikusan az a fajta fiú volt, aki után minden lány megfordul az utcán, én pedig minden egyes napon hálát adtam azért, hogy pont ő került mellém. Eközben Jace már elindult volna az ajtó felé, de utánaszóltam, mire megállt. Még mindig nem fordult meg, szótlanul meredt maga elé, mire csendesen odasétáltam, és megfogtam a kezét. Lenézett összekulcsolt ujjainkra, majd csak azután nézett vissza rám. Szemében remény csillant meg, nekem pedig ez pont elég volt ahhoz, hogy tudjam mit kell tennem. Lassan közelebb mentem hozzá, majd nyaka köré fontam karomat. Ismét lábujjhegyre álltam, majd mielőtt bármit is csináltam volna, megálltam pár centire az arcától.
- Én már nagyon régen tudom, hogy mit szeretnék. - néztem le szájára, utána pedig ismét a szemébe néztem, és elmosolyodva megcsókoltam. Pár másodperc volt, amíg nem reagált semmit, de utána rögtön viszonozta. Hajába túrtam, másik pedig még mindig nyaka körül volt, míg ő szorosan átfogta a derekamat. Nem sokkal később el akart húzódni, de most én nem engedtem neki, és ezt még fordítva is eljátszottuk párszor. Több, mint negyed órába telt, mire eltudtunk szakadni egymástól, és most úgy éreztem ez elég volt arra, hogy napokig csak mosolyogni tudjak. Kócosan, kipirulva nézett rám, száján pedig ismét ott bujkált a csibészes mosolya. Nem szólt semmit, és én is hallgattam, hiszen az elmúlt percekbe mindent belesűrítettünk amit a másiknak elakartunk mondani, szavakra már nem volt szükség. Boldogan, egymás kezét fogva indultunk meg a dívány felé, mikor szétáradó, csikiző melegséget éreztem. Betudtam az iménti heves akciónknak, így nem igazán foglalkoztam vele, gondolatban csak legyintettem egyet. Mikor a melegség alattomos módon zsibbadásba torkollott át, tudtam, hogy itt már biztos másról is szó lehet. Jobb karom ujjaitól egészen a jobb oldalam lapockájáig tartott ez a kezdetben jóleső, később annál inkább kényelmetlen érzés. Jace kezét megszorítva adtam tudtára, hogy lehet hogy megint szükségem lesz a reflexeire, ha esetleg "dől a fa" játékot akar velem játszani még ki nem fejlődött angyal felem, de most másról volt szó. Kapkodni kezdtem a levegőt, majd egyre kevesebbet és kevesebbet tudtam belélegezni, a végén már szinte fuldokoltam. Fejem úgy éreztem szét robban a másodpercek óta tartó oxigénhiánytól, kezemet a torkomhoz kaptam, és kezdtem feketének látni a világot. Rázkódó vállakkal tátogtam, az érzés, ami széttépte belülről a tüdőmet egyre erősebb és erősebb lett. Először lehunytam a szememet, majd amikor kinyitottam minden lassított felvételnek látszott. Csupán érthetetlen zajnak hallatszott ahogyan Jace szólítgat a nevemen, majd mikor másodjára is lehunytam a szememet, képtelen voltam kinyitni. Kilométeres távról érzékeltem, ahogyan a fiú kétségbeesetten kutatja a pulzusomat, ami már többé nem volt, majd messziről még hallottam ahogyan zokogva ismételgeti a nevemet, mígnem teljesen eltűnt a hangja. Én pedig nyugalmat érezve költöztem át egy teljesen más világba, ahol csak a csend és én léteztünk.
