Az elmúlt napokban Jace szerint kórosan sokszor ájultam el. Azt mondta hogy azért, mert nálam később kezdődött el ez a folyamat, de nem hiszek neki. Tudja hogy valami baj van, de nem hajlandó elmondani nekem. Valami nincs rendben az átváltozásommal, és részben tudom is, mi az ami bajt okoz. A sebem. De nem az az ami a fő gondot okozza, van ott más is.Ha ember lennék nem lenne probléma, hiszen akkor nem állnék ilyen szoros kapcsolatban a természettel. Ha egy démon megharap egy angyalt, ezzel megmérgezve őt, a mérleg átbillen, az egyensúly pedig megborul. Ha az illető még nem alakult át, nem tudni mi lesz a következmény. Ezen töröm én is a fejem. Nem merem elmondani Jacenek, túlságosan félek attól, hogy mit reagálna. Valami furcsa történik köztünk, és még mielőtt romba döntenék mindent, meg akarom tudni hogy mi az.
* * *
- Ne hagyd hogy erősödjön! Harcolj ellene! - ordibált velem, mialatt én a padlón fetrengtem.
- Nem... megy. Segítened... kell. - nyöszörögtem nehezen. Pontosan három napja jöttünk rá Jaccel, én is át fogok változni. Nem sokkal később előjöttek az első fájdalmas hasítások a vállam alatt, melyek összhangban vannak kezem lüktetésével. Bármikor, és bárhol rámtörhet a fájdalom. Az sem volt ritka, hogy fél órás kimaradásokkal többször is egymás után. Nehezen viseltem őket, de ha Jace a közelemben volt könnyebnek éreztem.
- Ezt végig kell csinálnod, Holly. - mondta szomorú mosollyal. Nem csak engem, őt is megviselte szenvedésem. Bármennyire is zavarta hogy egy napon belül akár többször is padlóra zuhanva sikítoztam, nem mozdult mellőlem. - Sajnos ebben nem segíthetek. - mondta, majd leguggolt mellém. Szavait ismét úgy hallottam, mintha több kilométeres táv lenne köztünk. Ismét elhomályosult körülöttem minden, majd mielőtt szólhattam volna Jacenek, hogy rosszul vagyok, elsötétült minden. Ma már negyedjére.
* * *
Komótosan nyitottam ki a szememet, de az erős fény miatt azonnal vissza is hunytam.
- Mennyi az idő? - motyogtam a mellettem ülő Jacenek. Megszokott helyén várta, hogy felébredjek, mint minden alkalommal mikor kiütöttem magamat. Végre szememet is kitudtam nyitni, majd válaszra várakozva néztem rá.
- Este hét. - vakargatta meg fejét. - Négy és fél órán át voltál eszméletlen. Új rekord. - nevetett fel, de én kicsit sem találtam viccesnek. Most aztán tényleg elszúrtam. Muszáj lesz elmondanom neki így vagy úgy. Most már az sem számított, hogy mennyire fog haragudni. Minnél tovább hallgatom el a harapást, annál kevesebb az esélye hogy megbocsát majd nekem. És annál kevesebb az esély, hogy jobban leszek valaha.
- Örülök, hogy jól szórakozol. -vetettem oda morcosan. - Még fürödni sem merek elmenni, mert még a végén megfulladok. - sóhajtottam nagyot.
- Ha akarod szívesen befekszem melléd. - vigyorgott rám száz wattos mosolyával. Válaszul megdobtam egy párnával, majd úgy döntöttem iszom egy kávét.
- Jace.
- Mm?
- Semmi, hagyjuk. - mondtam gyorsan, hiszen majdnem olyat kérdeztem aminek nem lett volna jó vége. Visszafordultam a pulthoz, és úgy tettem, mintha meg sem szólaltam volna.
- Naa. - nyöszörgött mint egy gyerek.
- Izé. Mi lesz ha egy angyalt megsebesít egy démon? - haraptam ajkamba, előre félve a választól. De nem, nem...ezúttal nem menekülhetek, muszáj volt megtudnom. Tudnom kell mire számítsak, jelen pillanatban bármi megtörténhet. Velem legalábbis megtörtént, néztem gondolatban a csuklómra.
- Miért akarsz tudni róla? - húzta össze a szemöldökét.
- Csak... Tudod bármikor megtörténhet, és kíváncsi voltam. De mindegy is, butaság volt. - mondtam, mire aprót biccentett, egyetértve hogy ejtsük a témát. Na mindegy, gondoltam. Ezek szerint jobb ha nem szólok neki.
- Oké. - mondta elnyújtva az "é" betűt, amitől enyhén szarkasztikusan hangzott. Szememet forgattam, majd elléptem a pulttól, és megálltam mellette. Nyakát átkaroltam, majd nyomtam egy puszit az arcára, mire elvörösödött.
-Szóval.. Ezt most miért? - mondta, és láttam hogy a vigyort nem tudja levakarni arcáról.
-Mert megérdemelted. - válaszoltam diadalmas mosollyal, majd elindultam a fürdőszoba felé. Utólag még hallottam, hogy magában mormolt egy "hű"-t, én pedig felnevettem. Beálltam a tükör elé, és megfésülködtem. Arcomra felvittem egy kis alapozót meg egy kis szempillaspirált, hogy ne nézzek ki olyan úgy mint egy élőhalott. Napi 3 óra alvással ez nem volt túl kivitelezhető.A mosdó szélén megpillantottam Jace tollas medálját. Furcsálltam, hogy itt látom, tudtomal sosem veszi le. Ez pedig azt jelentette, hogy jelen pillanatban védtelen, akárcsak én. Biztosan nem szándékosan hagyta itt, így gyorsan felmarkoltam. Már szaladtam volna a konyhába de kisebb meglepetésként ért, hogy amint hozzáértem, ujjaimtól kiindulva lezsibbadtam, majd mintegy sokkot kapva borultam el a kövön. Jace fejvesztve szaladt be a hangos koppanásra.
-Holly! - keresett, majd lejjebb nézvd meglátott a földön fetrengeni. - Mi a fasz?!
- Nem. Tudok. Mozogni. - tagoltam idegesen. - Csinálj valamit! - meredtem rá, hiszen még mindig csak állt és nézett.
- De mégis mit csináltál? - guggolt le mellém. - És mégis mit csináljak most veled? - nézett homlokát ráncolva.
- Hozzányúltam ahhoz a szar medálhoz, és megrázott. Vagy mi.
- Jajj.
- Mi az, hogy jaj? Hogy érted azt hogy jaj? Jace! - hisztérikáztam.
- Ez most kicsit... vagy nagyon fájni fog. - nézett rám ajkait összeszorítva. Ledöbbenni sem volt időm, ledermedt kezembe nyomta a medált, mire ismét lezsibbadt mindenem, majd egy testemben szétáradó fájdalmas lökés után újra tudtam mozogni.
- Baszki Jace! - káromkodtam. - Mi volt ez?! - pattantam fel, majd fejemet kezdtem el masszírozni.
- Hát... ööö... - túrt idegesen a hajába. - Őszintén? Nem tudom. Csak démonokon működik.
- Hát, akkor a nyakláncod tévedett. - mondtam, majdt otthagytam Jacet. Haragudni akartam rá, de rájöttem mekkora ostoba vagyok. Nem rá kell hogy mérges legyek. Nem bíztam meg benne eléggé, hogy segítséget kérjek. De már nem számít, elég okos hogy összerakja, mi nem stimmel. Én meg lefogok bukni.
