- Tisztánlátás. - suttogta maga elé a meglepett Ethan.
- Mi? - kérdeztem vissza őszinte értetlenséggel. Tisztánlátás? Rémlik pár szó, de szinte semmit nem tudok róla. Mindenesetre biztatóbban hangzik mint a látomások, annak ellenére hogy szinte egy és ugyanaz.
- Neked nem lehetnek látomásaid. Angyalok nem kapnak ilyesfajta képességet. Ez a boszorkánysággal kapcsolatos, tőlünk teljesen eltér. - taglalta végig Jace a kedvemért.
- Értem. És mi van a tisztánlátással? Az sem hozzánk tartozik, vagy de? - tudakozódtam miközben már nem bírtam nyugton maradni. Kezem még mindig bizsergett a mágiától, ami nagyon lassan kezdett távozni testemből.
- Ami azt illeti, az nagyon is. Az angyalok tiszta lények, de emberek is megkaphatják képességként.
- Ó. Ezt nem tudtam. De mi az a tisztánlátás? - néztem rájuk bénán.
- Veled születe... - kezdte Jace a magyarázkodást, de félbeszakítottam.
- Még valami, amit nem tudok kontrollálni? Pazar! - puffogtam közbe nem túl illedelmesen. Jace csak folytatta, mire én letöröltem egy kósza izzadságcseppet a homlokomról.
- Szóval. - köszörülte meg a torkát. - Ez veled született valószínűleg. Mármint az angyali éneddel. Nem csoda, hogy csak ilyen későn szereztük róla tudomást. - csóválta a fejét.
- De mi ez...?
- Bepillantást nyerhetsz a jövőbe. A szó szoros értelmében. Van, aki csak képek formájában látja, de van aki át is éli.
- Hát igen. Szörnyen valóságos volt. - rázkódtam meg ültömben. - És ez milyen gyakori nálatok? Vagyis nálunk. - javítottam ki magam gyorsan. Bár mi nem egy fivérségbe tartozunk Jaccel, aranyos tőle hogy nem szomorkodik a különbségek miatt. Annak ellenére, hogy félvér volnék, cseppet sem tartottam külöbnek magam, főleg nem Jacetől és Ethantől.
- Eléggé. - vakargatta meg az állát.
Szememmel Ethan felé néztem, aki éppen pár fenyővel arrébb mormogott valamit az orra alatt. Kicsit zavarodottnak tűnt, de ezt meg is értettem. Akadnak olyan helyzetek, amihez ő sem lehet hozzászokva. Biztos voltam benne, hogy ilyen például az újoncok kiképzése, és a velük járó problémák, beleértve engem is. Ilyenkor el tud gondolkodtatni, hogy ő vajon hány képességén lehet túl azóta..
- Ő nem kapta meg, nem képes rá. Ha erre gondolsz. - válaszolta meg azonnal a bennem felmerülő kérdést a szöszi.
- Várj. - tettem fel mindkét kezemet a levegőbe. - Akkor most nekem ez lenne az a képességem?
-Nem. - rázta meg Jace nevetve a fejét izgatottságom láttán. - De a jó hír, hogy neked lehet több is.
- Hogyhogy? - kaptam el Ethanről ismét a tekintetem, hogy sokatmondóan rámeredhessek az előttem álló fiúra.
- Nemesi vér. - mondta elnagyolva a szavakat, majd karon ragadott.
Meglepődni sem volt időm, olyan gyorsan húzott oda magához. Nem mondom, hogy nem élveztem, de hirtelen ért közeledése. Azt hittem térre van szükségem, míg le nem nyugodnak érzéseim, de ölelése azonnal elpárologtatott minden ilyen gondolatot. Állát fejem tetejének támasztotta, derekamat pedig átkarolta. Most percekig úgy éreztem, hogy odaillőbb helyen nem is lehetnék. A gondolat a látomásomról még mindig ott fészkelődött a fejemben, ahogyan a tudat is, hogy ez a jövő lesz számomra. Nem értettem pontosan, hogy hogy fog ez a továbbiakban menni, de nem is bántam. Most csak egy dolgot szerettem volna. Felejteni. Minden erőmmel a fontos dolgokra koncentrálni, és felejteni.
