Where Do Broken Hearts Go; [H.S]

~Chapter 4.~

Sziasztook! Itt is vagyok a következő résszel! Igen, tudom, még mindig rövidke, de türeleeem! Ha tetszett nyomjatok bátran egy Vote-ot vagy szóóljatok hozzá! Öleléés! All the Love! xx

~Nem tudom mennyi ideig lehettem ott a forgószékemben, de már csak halk kopogásra és ajtónyitódásra lettem figyelmes...~

Faith szemszöge:

Nem merek odanézni. Fel fog ismerni. Istenem mi lesz ebből... Lassan felemelem a fejemet és meglátom Őt. Haja most hosszabb, mint amire emlékeztem, de ugyanolyan loknikban hullik a vállára. A stílusa sem változott nagyot, bár ez a visszafogottabb változat, ugyanis egy szűk fekete farmer simul vékony lábaira, míg a felsőtestét egy fehér ing takarja. Fekete vászonkabátja egészen a térdéig ér, kezei pedig hanyagul a kabát zsebében pihennek. Szemei értetlenséget és meglepettséget tükröznek, rózsaszín, még mindig rohadtul érzéki és vonzó ajka „o" alakot formáz. Felismert. Hát hogyne ismert volna fel... 3 évig jártunk és sülve-főve együtt voltunk, bár akkoriban nem támogatta túl sok ember a kapcsolatunkat és a directionerek is utáltak.
- Kérlek, ne mondj semmit. Én elvégzem a munkámat és mehetsz.. - nem nézek csodás smaragdzöld szemeibe pedig minden vágyam, hogy újra elmerülhessek bennük. Leveszi a kabátját, majd ledobja az itt lévő bőrkanapéra és leül a sminkes székbe. A hasamban görcs keletkezik, amit elég furcsának tartok ennyi év után. Megköszörülöm a torkomat és hozzálátok a munkámhoz. Muszáj az arcát néznem. Tökéletes ívű állkapcsa egy pillanatra elvonja a figyelmemet, de belül felpofozom magamat, így hamar észhez térek. Akaratomon kívül is a szemeibe nézek, amik még mindig értetlenül néznek rám.
- Sajnálom - búgja mély hangján mire megáll a kezem és ismét íriszeibe fúrom tekintetemet.
- Ne hazudj nekem többet Harry - rázom meg a fejemet és próbálom a felugró fájdalmas képeket figyelmen kívül hagyni, de nem megy.
- Nem hazudok. Őszintén sajnálom. Kerestelek. Mindent felkutattam, a lakásodat, a munkahelyedet, de nem találtam semmit.
- Új életet kezdtem. Elköltöztem és munkahelyet váltottam. Londont is itt akartam hagyni, de túlságosan szeretem.
- Nem minden úgy volt, ahogyan azt hiszed.
- Nem érdekel Harry. Vége. Túlléptem - hazudom és folytatom a sminkelését. Csendben tűri tovább, azonban mikor egy hajszálat arrébb söprök, és a bőréhez érek, mintha áramütés érne. Szinte minden beugrik és az emlékképek, mint egy film játszódnak le az agyamban. Az első randink, az első csókunk, az első közös esténk, az a sok romantikus gesztus és ajándék... Minden...
- Én ezt nem tudom.. - sóhajtok és leteszem az ecsetet az asztalra.
- Megmagyarázhatom? - szegezi nekem a kérdést.
- Nem! Nincs mit megmagyarázni! Szerettelek az életemnél is jobban, de te engem nem! Oké, felfogtam, tovább léptem. Minek jössz most ide felszakítani a sebeket? - emelem fel a hangomat és hadonászni kezdek. Fájdalmat sugárzó szemekkel néz rám, de fogalmam sincs miért. Akkor rideg volt. Most miért tesz, úgy mintha érdekelné?
- Kész vagy, mehetsz - motyogom rá sem nézve, de ő még mindig engem figyel.
- Nem akartam felszakítani a sebeket, ne haragudj. Én nem tudtam, hogy itt dolgozol..
- Most már tudod..
- Kérlek, had magyarázzam meg...
Nyílik az ajtó és egy nő dugja be a fejét.
- Harry gyere, mert már mindenki készen áll - néz a fiúra.
- Megyek - pillant rám, majd felkapja a kabátját és az ajtó felé indul. - Nem fogom annyiban hagyni ezt - mondja és bezárja maga után. Hihetetlen. Idejön és csupán a jelenlétével ismét darabokra töri a szívemet. Mire jó ez? Miért akarja, hogy tönkremenjek?
- Faith.. Jól vagy? - nyit be és méregetni kezd aggódóan Jasper az egyik legjobb haverom, aki itt dolgozik fotósként.
- Nem - roskadok le a fekete bőrkanapéra, pont oda, ahol Harry kabátja hevert pár perccel ezelőtt. Orromba kúszik bódító férfias illata és ismét felidézi a fájó emlékeket. Amikor összebújva feküdtünk a kanapéján egymás arcát tanulmányozva, vagy amikor a vizsgáim nem sikerültek az egyetemen és csak az ő izmos karjai közt találtam vigaszt.
- Akarsz beszélni róla? - szólal meg már mellettem ülve, mire kicsit megrezzenek. A gondolataimba merülve észre sem vettem, hogy közelebb jött.
- Újra találkoztam Harry-vel - számban valami keserű íz fut össze, ahogyan kimondom ma már sokadszorra a nevét.
- Uhh az durva lehetett. És?
- Meg akarta magyarázni és azt mondta, hogy sajnálja...
- Miért nem hallgattad meg?
- Erre nincs magyarázat! Egyik pillanatról a másikra azt mondta, hogy nem szeret... Ezt akkor kellett volna megmagyaráznia! - csapok a térdeimre hisztérikusan.
- Ez igaz. De én a helyedben meghallgattam volna.
Váratlanul halk kopogás töri meg a csendet és Amy, az egyik asszisztens nyit be.

- Faith, megjött a kettő órára bejegyzett vendég. A megbeszélt sminket kéne összehoznod.
- Megyek – sóhajtok fel, majd megsimogatom Jasper vállát és Amy után eredek.
- Ez is rohadt hosszú nap lesz.. – sóhajtom az ajtó előtt és belépek a helyiségbe, ahol már megint egy újabb hírességet kell kisminkelnem...