Where Do Broken Hearts Go; [H.S]

~Chapter 32.~

Halihó! Siettem, és kész is lettem a következő résszel, úgyhogy jó olvasást hozzá és köszönöm a sook - sok Vote-ot és hozzászólást az előző részhez! Szuperek vagytok! De azért most se felejtsetek el Vote-olni és hozzászólni;) Puszii! Xx

Faith szemszöge:

Fertőtlenítő orrfacsaró szagára ébredek és hangos veszekedésre.
- Húzzál kifele innen Harry! Nem kíváncsi sem ő, sem én rád! - hallom a nővérem dühös hangját. Halk szipogást hallok, de Harry nem szólal meg. Ki sír? Ő? Miattam? Mégis mi a fene történt? Ki akarom nyitni a szemeimet és sikítani akarok, de nem megy. Valami lehúz, és nem engedi, hogy bármit is cselekedjek.
- Ne küldj el - hallom Hazz kétségbeesett hangját és beugrik minden. Hogy miket vágott a fejemhez. A tüdőm ismét összeszorul és kapkodni kezdem a levegőt.
- Faith! - kiált fel a nővérem.
- Hívd már az orvost te idióta! - mondja, majd megfogja a kezemet. Sikerül kinyitni a szememet, de a levegőm még mindig akadozik.

- Tessék - nyomja Alice a kezembe a pipát, amiből be is fújok kettőt és fellélegzek. Az orvos siet be a kórtermembe, de amint meglát, megnyugszik. A háta mögött Harry jön lehajtott fejjel és mikor felnéz, eltátja a száját.

- Nos! Örülök, hogy felébredt! Jól van? - érdeklődik az idősödő férfi.
- Nem egészen - rázom meg a fejemet.
- Az előbb is fújt be a gyógyszerből - közli a nővérem.
- Mi történt? - kérdezem halkan.
- Miután a szórakozóhelyről kirohant, asztmás rohamot kapott és összeesett. Az egyik éjjel nappali tulajdonosa hívta a mentőket és most itt van!
- Ohh..
- Most egy kicsit hármasban hagyom önöket - mondja és kisétál.
- Menj ki te balfasz! - néz Hazz-ra a nővérem. Ha nem lennék ilyen rosszul, most felnevetnék.
- Kimegyek, ha Faith szeretné - mondja rekedten és most nézek elsőnek a szemeibe, amik fel vannak dagadva és vörösek a sírástól.
Alice kérdőn rám néz, én pedig hátradőlök.
- Menj ki, kérlek - motyogom érzelemmentes hangon, majd már csak az ajtócsapódást hallom.
- Egész végig itt volt, fogta a kezedet és sírt. Azt mondta, hogy barom volt és hogy bocsáss meg neki.
A hallottak után összeszorul a szívem és sírni kezdek.
- Mondd el, hogy mi történt a buliban.
Sóhajtok és lehunyom a szemeimet.
- Elment piáért, én pedig találkoztam Kyle-al...
- Kyle Harris-el??
- Aha! Táncoltunk, Harry pedig félreértette és elrángatott onnan, majd a fejemhez vágta, hogy én is olyan kis pénzéhes ribanc vagyok, mint a többi lány és hogy egy valamire azért jó voltam - szipogom.
- Kiherélem. Oké, hogy dühös volt, de ilyen dolgokat mondani..
- Hamar felkapja a vizet.
- Ne védd! És ha egyszer megüt?
Lesütöm a szememet és a kezemet kezdem piszkálni.
- Faith.. Bántott?
- Nem..
- Ne hazudj!
- Tényleg nem! Egy pillanatig azt hittem, hogy fog, de nem.
- Az ilyen...
- Alice...Harry-nél jobb embert nem ismerek. Nagyon kedves, romantikus fiú és sosem bántana nőt. Igaz most egy kicsit megváltozott, de ki ne változott volna meg azok után, amiken keresztül ment?
- Nem tudom húgi. Csak féltelek! És ha valami pszichopata talál meg?
- De nem az talált meg. Felesleges aggódnod!
- Mi a terved vele?
- Fogalmam sincs. Idő kell.
- Jössz haza?
- Mehetek?
- Ahha. Kiengednek!
- Akkor menjünk! - szállok le az ágyról.
- Hozzánk? - kérdi már a kocsiban.
- Nem. Haza. Egyedül szeretnék lenni.
- Biztos?
- Tuti.

Pár perc múlva bekanyarodunk a parkolóba, én pedig nyomok a nővérem arcára egy puszit és kiszállok a kocsiból. Amint felérek a lakásba, lemosom a tegnapi buli sminkjét és átöltözöm pizsire. Úristen.. Ha most este hét óra van, akkor mennyi időt lehettem ájultan? Bele sem merek gondolni, hogy mi lett volna, ha nem az a nő talált volna meg, hanem valaki más, aki elrabol, vagy kitudja mit csinál velem... Csörögni kezd a mobilom, én pedig Harry nevét meglátva kinyomom és lehalkítom. Elmegyek lezuhanyozni, majd kimegyek a konyhába enni valamit. Mire visszaérek, már nyolc óra, ezért úgy döntök, ideje ágyba bújni és aludni. A kezembe veszem a telefonomat, amin húsz nem fogadott hívás van Hazz-tól. Sóhajtok egyet, majd visszahívom.
- Faith! - szól bele kétségbeesve.
- Mit akarsz?
- Én csak... - kifújja a levegőt és pár másodpercig csendben marad, majd szipog párat és újra megszólal, kissé rekedten.
- Bocsáss meg. Kérlek. Elborult az agyam és egyszerűen nem tudtam elviselni, hogy más sráccal látlak...
- Harry, amiket mondtál..
- Nem gondoltam komolyan! Csak elárulva éreztem magamat és egyből támadtam. Az elmúlt években sok olyan lánnyal volt dolgom és a bizalmam...
- A te bizalmad? - vágok közbe hisztérikusan.
- Harry te vagy a sztár és minden lány álma és én mégis megbízok benned. Csak az unokatesómmal táncoltam!
- Tudom.. Már tudom.. - sóhajtja.
Megrázom a fejemet és próbálok nem sírni.
- Mi lesz most velünk? - kérdezi halkan és bizonytalanul.
- Egy kis időt kérek.
- Mégis mennyit?
- Amíg átgondolom a dolgokat, oké?
- Oké.
- Akkor...majd beszélünk... szia - motyogom.
- Szeretlek - hallom rekedt hangját, majd kinyomom. Azt hiszem most szakadt meg a szívem.. Zokogni kezdek, és mielőtt baj lenne, befújok a gyógyszeremből. Lekapcsolom a lámpát, aztán álomba sírom magamat.