Where Do Broken Hearts Go; [H.S]

~Chapter 50.~

Halihó! A helyzet az, hogy ez az utolsó előtti év a középsuliban nehezebb, mint gondoltam, és mivel beleszámít a továbbtanulásomba, próbálok több időt szánni rá, ami persze az írás rovására megy néha :/ Ezért van, hogy nem úgy hozom a részeket, ahogyan azt már megszokhattátok, de igyekszem úgy beosztani az időmet, hogy azért ne hónaponta hozzak részt!:) Ennyit szerettem volna, jó olvasást és várom a hozzászólásokat meg persze a Vote-okat! Puszii! Xx

Faith szemszöge:

Pohárcsilingelés töri meg az emberek hangos beszédét és a háttérben szóló halk zenét. Felnézek a kis színpad felé, ami Louis-ék udvarán lett felállítva. Ott áll az én barátnőm hófehér, gyönyörű menyasszonyi ruhában, már eléggé kerekedő pocakkal. Ha arra gondolok, hogy az én babám is lesz ekkora, melegség önti el a szívemet. Nagyon várom már, hogy látsszon végre az, hogy nem egyedül vagyok..
- Egy kis figyelmet! - köszörüli meg a torkát mire a zene lehalkul, és mindenki rá emeli a tekintetét.
- Köszönetet szeretnék mondani elsősorban az újdonsült férjemnek, aki bevállalta azt a nehéz feladatot, hogy velem éli le az életét és elviseli a hisztijeimet. Hálás vagyok szívem, mert szerintem még egy ilyen férfi nincsen a világon, aki ennyi türelemmel lenne hozzám. Köszönöm. Igen... Másodsorban pedig az én legeslegjobb barátnőmnek szeretném megköszönni, aki fáradtságot nem sajnálva megszervezte ezt az egészet és segített nekem mindenben, sőőt övé az érdem, hogy ez az esküvő létrejöhetett, úgyhogy nagy tapsot neki! - neveti el a végét, én pedig elpirulva lehajtom a fejemet. Nem szeretem, ha mindenki engem néz.
- Noos, és meg szeretném köszönni nektek, hogy eljöttetek és velünk ünnepeltek ezen a csodálatos napon! Jó bulizást! - emeli fel a pezsgős poharát, amiben természetesen gyerekpezsgő van. Már tizenegy óra van, megvolt minden és rendben történtek a dolgok, úgyhogy már csak annyi dolgom lenne, hogy a vőlegényemet megkeressem és összekaparjam, mert berúgott, de már nyolc órakor. Kicsit pipa vagyok rá, mert egész este felém sem nézett. Táncolni sem igazán tudtunk és már nem is fogunk, ugyanis nem érzem teljesen okénak magamat, meg hát fáradt is vagyok, így felállok az asztaltól és befelé veszem az irányt.
- Bébi! - hallom a hátam mögül, de nem állok meg. Besétálok az elhúzható ajtón és a lépcső felé sietek. Igen, ma Louiséknál alszunk, mert megbeszéltük, hogy fölösleges hazamennünk.
- Faith! - hallom még egyszer Hazz kicsit bágyadt hangját.
- Igen? - fordulok meg a lépcső alján.
- Haragszol? - néz a szemembe és megkapaszkodik a korlátban.
- Nem. Csak azt szeretném, ha ma este békén hagynál, ha már leittad magadat, és külön aludnál - jelentem ki. Mikor felfogja a szavaimat, kicsit kitisztul a tekintete és rám pislog.
- Rosszul vagy? - kérdezi ijedten.
- Meg vagyok, csak pihennem kell.
- Kijózanodok öt perc alatt, csak had legyek melletted.
- Felőlem - sóhajtom, majd hátat fordítok és felsétálok a lépcsőn. Beérve a szobába, lehámozom magamról a piros, csipkés, gyönyörű szép ruhámat és bezuhanok az ágyba. A hasamra teszem a kezemet és sóhajtok egy nagyot. Mindenem fáj, és még nincs is nagy hasam... Egy picit émelygek, de ez már nem a hányós korszakom, így remélem nem kell átélnem azt, mint a terhesség legelején. Jó, most is az elején vagyok, de azt hittem már átléptem ezt a rosszullétes fázist...

Nyílik az ajtó és Hazz lép be rajta. Idesétál, leveszi a cipőjét, majd levetkőzik bokszerre és befekszik mellém.
- Hmm, mentol illatod van - fordulok felé.
- És az jó?
- Ühhüm.
- Akkor jó. Pia szagom volt nagyon.
- Éreztem - motyogom.
- Jobban vagy már?
- Kicsit.
Sóhajt egy nagyot, majd magához húz, én a mellkasára fektetem a fejemet, ő pedig a karomat kezdi simogatni és a hajamat piszkálni.
- Így jó - motyogom félálomban.
- Aludj kicsim.
- Jó éjt.
- Neked is - suttogja, majd nyom egy puszit a hajamba és végleg elragad az álom.