Where Do Broken Hearts Go; [H.S]

~Chapter 9.~

Halihóó!^^ Itt is van a következő rész! Ha tetszett, nyomjatok egy Vote-ot vagy szóljatok hozzá, mert nekem sokat jelent! Jó olvasást és további jó hetet! Puszii! Xx

Faith szemszöge:

Égdörgésre és a londoni eső hangjára riadok fel. Ránézek a falon lévő órára, ami tíz órát mutat. Hasogató fejemhez kapom a kezemet és kinézek az ablakon. Nem úgy tűnik, mintha nappal lenne, ugyanis fekete felhők borítják az eget, ezzel eltakarva a Napot. Lassan megpróbálom felküzdeni magamat és visszaemlékezni a tegnap estére, azonban csak addig van meg, hogy Harry-vel veszekszem a sikátorban, a következő emlékem pedig már az, hogy elveszem Harry-től a táskám. Mi? Miért volt nála a táskám? Hazahozott? Beültem a kocsijába?

Faith többet nem ihatsz! - dorgálom magamat és inkább hátradőlök, vissza a párnák közé. Hangos telefoncsörgés szakítja meg a gondolkozásomat és mikor a képernyőre nézek, ismeretlen számot pillantok meg. Minden mindegy alapon végig húzom az ujjamat a képernyőn és a fülemhez emelem a készüléket.
- Halló?
- Szia Faith! Ugye nem felejtetted el a megbeszélt találkozónkat? - szól bele egy hang, amit egyből felismerek.
- Persze, hogy nem Tommo. Mikor? Hol?
- Húsz perc múlva a Bowling terem melletti Starbucksban.
- Ott leszek - bólintok, majd elköszönünk egymástól és kinyomom. Hányingerrel és lüktető halántékkal sétálok be a fürdőbe. Megnyitom a csapot és megmosom az arcomat. Valahogy el kell mulasztanom ezt a hányingert. Sóhajtva a fogkefémért nyúlok, majd kimosom a számból ezt a rettenetes pia ízt. Miután végzek, dobok fel a szokásosnál erősebb sminket, felfogom a hajamat és a szekrényemhez lépve kiszedem a mai összeállításomat, ami egy szakadt sötét farmer egy fehér mély dekoltázsú atlétával, a derekamra pedig kockás inget kötök, a stílus kedvéért. Felkapom a napszemüvegemet a táskámmal együtt, belebújok az Adidas cipőmbe és a lakást bezárva leindulok az én szeretett kocsimhoz. Az út nem olyan hosszú a kávézóig, és ahogy odaérek, találok szabad parkolóhelyet is, így időben betoppanok az óriási kávéházba. Egy lány idejön, bemutatkozik, majd egy eldugottabb sarokhoz vezet, ahol már ott ül a kapucnis Louis. Lehuppanok és rámosolygok.
- Szia.
- Bocs, hogy így, csak nem akarom, hogy megismerjenek.
- Megértem... Három évig én is benne voltam.
- Tudom - vigyorodik el.
- Hozhatok valamit? - terem ismét mellettünk az a nő, aki idekísért az imént.
- Nekem egy cappuccino lesz.
- Nekem pedig egy eper shake, sook habbal!
- Oké - mondja a nő és elsiet.
- Na és mi volt veled az elmúlt két évben? - teszi fel a kérdését.
- Semmi izgi. Új életet próbáltam kezdeni, egy divatcégnél dolgozom sminkesként és úgy ennyi...
- Ahha... Szingli vagy?
Felnevetek a lényegre törő stílusán. Egy cseppet sem változott.
- Igen - sütöm le a szemeimet.
- Ne már! Te?
- Nem vagyok akkora főnyeremény...
- Faith... - néz rám jelentőségteljesen, mire elmosolyodok.
- Na és te Tommo? Hogy van Freddie?
- Jól. Jár focira, és amikor nálam van, folyton rúgjuk a bőrt.
- Tehát kis focista.
- Mint az apja! - húzza ki magát, mire felnevetek.
- Még mindig pimasz vagy! Na, mesélj csak Harry-ről!
- Nincs mit mesélnem, hisz nem is ismerem már.
- Faith...
- Nem Tommo! Még te jössz! Hogy vagytok Daniellel?
- Szörnyű nőszemély vagy te! - csóválja meg a fejét, én pedig elvigyorodom.
- Ő egy nagyon aranyos lány. Most érzem úgy, olyan hosszú idő óta, hogy tényleg szeret valaki és én is szeretem őt. Már öt éve együtt vagyunk és össze is költöztünk.
- Milyen a kapcsolata Freddie-vel?
- Imádja a gyerekeket és a gyerekek is őt, szóval Freddie-vel jól elvannak.
- Ennek őszintén örülök. Megérdemelted már! De miért bulizol még mindig?
- Oli szülinapja volt.
- Ahha! És jut eszembe...honnan van meg a számom?
- Hát öhm...
- Ne kertelj Tomlinson!
- Jó... Harry adta meg.
Összevonom a szemöldökömet és méregetni kezdem őt. Vájkálni kezdek az emlékeimben és villámcsapásként jut eszembe, hogy Harry mielőtt visszaadta a táskámat a mobilommal együtt, biztos megnézte a számomat.
- Az az idióta.. - morgom idegesen.
- Parancsoljatok! - teszi le elénk a pincérnő a kért italokat. Megköszönöm, majd Lou-ra pillantok.
- Turkált a mobilomban - jelentem ki és ujjaimmal dobolni kezdek az asztalon.
- Tudom - bólint.
- Miért csinálja ezt? Miért jön vissza? Miért nem hagy békén? - teszem fel hisztérikusan a kérdéseket.

- Ha hagynád, hogy elmondja az egészet, talán választ kapnál a kérdéseidre.
Felsóhajtok és belekortyolok a shakembe. Tudom, hogy igaza van. Ha nem hallgatom végig, nem fogom megtudni, hogy miért van ismét az életemben.
- Nem mondhatnád el te? Nem akarok vele beszélni..
- Én értem, hogy régen nagyon megbántott, de hidd el, van mentsége – jelenti ki, bennem pedig kezd felmenni a pumpa.
- Igen? Van mentsége arra, hogy egyik pillanatról a másikra azt mondta, hogy nem szeret mikor én odaadtam a szívemet neki és feltétel nélkül bíztam benne? Hónapokat bírtam ki nélküle és vártam rá! És cserébe mit kaptam? Azt, hogy a szemembe mondta, hogy nem szeret már és meg sem magyarázta! - a végére már olyan hangerővel beszélek, hogy szinte mindenki minket néz, ami Lou szemszögéből nem annyira jó dolog.
- Faith, nyugodj le, oké? Tudom, hogy sértett vagy és tudom, hogy erre teljesen nincs mentség, de ha megtudnád azt, amit el akar mondani, lehet, más szemmel néznéd ezt az egészet.
- Ahh jó - rázom meg a fejemet és kinézek az ablakon.
- Felhívhatom, hogy megmondjam, szóba állsz vele? - néz rám kérdő tekintettel mire csak megadóan sóhajtok.
- Igen.
Kiveszi a zsebéből a telefonját, majd a füléhez emeli és amint a vonal végén lévő fél felveszi, közli vele, hogy indulok, és hogy legyen a házamnál.
- Mi? A házamhoz jön? - kérdezem ijedten.
- Ahha. Baj?
- Hát...nem éppen örülök neki.
- Jaj, ne legyél már ilyen beszari! Menj és beszéljétek meg!
- Utállak! - öltöm rá a nyelvemet és felállok.
- Az italokat én álltam - néz a szemembe, és mikor szólásra nyitnám a számat, ismét megszólal.
- Ne kötekedj most, hanem menj! - teszi hozzá, hisz ismer. Dühösen fújtatok egyet és a kijárat felé indulok. Amint kiérek, pár fényképező elkattan, amit most eléggé furcsán veszek, ugyanis már elszoktam tőle. Gyorsan bepattanok a kocsimba és haza indulok reménykedve abban, hogy Harry-nek más dolga van, és mégsem kell beszélnem vele.