Where Do Broken Hearts Go; [H.S]

~Chapter 2.~

Faith szemszöge:

*2020. Június 16.*

Sietősen, a kapucnimat feltéve távozom a munkahelyemről. Letelt a műszakom és egy percet sem akarok tovább itt tölteni ezen a helyen.
- Faith! - hallok egy hangot a hátam mögül. Lassan, egy nagy levegőt véve fordulok meg és a már megszokott művigyort felfestem.
- Bocsi, hogy így a nap végén, de nekem is most telefonáltak, hogy holnap 10-re jön egy vendég, akit ki kéne sminkelned a fotózásra.
- Hát nagyon örülök neki.. - sóhajtom fáradtan.
- Menj haza, pihenj. Hosszú napod volt!
- Azt teszem! Jó éjt - köszönök el sietősen, majd folytatom az utam a parkoló felé. Bosszankodva kutatok a táskámban a kocsi kulcsomat keresve, ami szinte biztos, hogy a legalján helyezkedik el. Mire végre megtalálom, oda érek az autómhoz is. Egy gombnyomással feloldom a zárat és bepattanok. A táskámat az anyósülésre dobom és a slusszkulcsot a megfelelő helyre dugom, hogy az autó beindulhasson. Holnap is hosszú nap vár rám. A Fabulous újságnál dolgozom sminkesként. Egy nap van, hogy akár 30 embert is kisminkelek, ami nem egy könnyű feladat. Tele van a várólistám sztárokkal, akik folyton nyafognak.. Nem egyszerű valami tökéleteset alkotni nekik, ezért nagy a nyomás.
A gázra lépve kikanyarodom a parkolóból és hazafelé indulok a sötét utakon. Megint egy üres lakásba fogok hazaérni, ahol nem fog várni egy lélek sem. 2 éve szingli vagyok ugyanis egy akkora csalódást nem volt könnyű kiheverni. A szívem még mindig darabokban van. Harry-vel egy fotózásukon ismerkedtem meg még 5 éve. A kapcsolatunk elég idilli volt. Imádtuk egymást, amikor turnéra mentek pedig mind ketten majd belehaltunk a távolságba. Aztán az utolsó turné után kirúgott azzal, hogy ő nem szeret. Azóta nincs senkim. Nekem ő volt a nagy Ő. Még mindig rohadtul fáj. Főleg az, hogy nem tudom mai napig az okát. A One Direction idén befejezte pályafutását. Remek és sikeres 10 évet tudhatnak a hátuk mögött és ez az eredmény nagyszerű. Mind kiváló emberek egytől egyig. Haragszom Harry-re, amiért nem magyarázta meg a szakításunk okát, de attól még csodálom. A cipőmet lerúgva dőlök le a kanapémra. Szánalmas. Itt vagyok 25 évesen egyedül a lakásomban, ahol nem vár senki. Már csak 10 macska hiányzik innen. A távirányítót a kezembe véve kezdek kapcsolgatni a csatornák közt, de mivel egy értelmes műsor sincs, inkább úgy döntök, zuhanyozni megyek. A fürdőmbe sétálok és a cuccaimat a földre dobva nyitom meg a vizet. Amint sikerül beállítanom a megfelelő hőfokot, alá lépek és élvezem, ahogyan a forró vízcseppek eláztatják az egész testemet, ezzel ellazítva feszült izmaimat. Egy jó 10 perc meditálás után elzárom a vizet és törölközőbe csavarva magam a szobába lépek. A szekrényből gyorsan kikapok egy bővebb szabású fekete pólót és belebújok. A felkötött loboncomat leengedem és hagyom, hogy a vállamra hulljon. Lekapcsolok mindent és a hálóba lépkedek. A nagy franciaágyamhoz botorkálok, és szó szerint belezuhanok. 5 perc szenvedés után sikerül emberi módon elhelyezkedni, így leoltom a lámpákat és pár percen belül el is ragad az álom.