Where Do Broken Hearts Go; [H.S]

~Chapter 19.~

Halihó! Kicsit megkésve, de itt vagyok az új résszel! Ha tetszett, nyomjatok egy Vote-ot vagy szóljatok hozzá! Puszii! Xx

Faith szemszöge:

A nővérem és az unokahúgom egészen este tízig maradnak nálam, majd miután elmennek, lezuhanyozok és pizsamában befekszem az ágyamba. A kezembe veszem a telefonomat, ami felvillan. Egy üzenetem jött, mégpedig Harry-től.

"Nem félsz egyedül hercegnő? H xx"

Mikor szemeim végigfutnak, a rövidke soron, a hasamban megmozdulnak a pillangóim és vigyorra húzom a számat.

"Egy kicsit. F xx"

Miután megnyomom a küldés gombot, ledobom a telefonomat magam mellé és a párnába fúrom a fejemet. Annyira jó lenne, ha itt lenne. Miért kellett szakítanunk? Miért nem maradt minden a régi? Tudom, hogyha valaki ezt végignézné, unná a szenvedésünket, de egyszer már megégettem magamat és nem akarom még egyszer ugyanazt a hibát elkövetni..

Kikukucskálok a párna mögül a telefonomra, és rákoppintok kétszer a kijelzőjére, de nem mutatja, hogy írt volna Harry. Most rosszat mondtam? Vagy nem nézte még meg? Egyáltalán ő írta, vagy valaki elvette a telefonját? Jézusom Faith de baromságokat beszélsz, hát ki vette volna el és miért írt volna neked? A hátamra fordulok, és a plafont kezdem bámulni... Miért szeretem ennyire ezt az idiótát? Nem tehetek róla, egyszerűen levesz a lábamról a gyönyörű zöld szeme, a formás rózsaszín ajka és a hosszú túrni való haja, hogy a felsőtestéről már ne is beszéljek... Persze nem csak a külseje tetszik, hanem az is, ami belül van. Annyira önzetlen, jószívű srác.. és amúgy egy úriember. Na, jó.. úgy beszélek, mint egy tizenöt éves, nyáladzó tini, aki bele van zúgva a suli legelérhetetlenebb, legjóképűbb rosszfiújába. Csakhogy számomra ez a fiú nem is olyan elérhetetlen, legalábbis remélem. Halk neszt hallok meg a bejárat felől, mire ledermedek. Mi van, ha egy betörő? Be fog jutni... Megpróbálom rendezni a szívverésemet és halkan kimászok az ágyból. A szobámban lévő baseball ütőt erősen megmarkolom és felkapom a paprikasprémet is. Az ajtóhoz lépkedek, de senki sem szólal meg, csak nagyon halk lélegzetvételeket hallok. Leteszem a baseball ütőt, majd a zárban nagyon halkan elfordítom a kulcsot. Oké Faith, ne félj... Nincs semmi baj. Csak kinyitod gyorsan és fújsz. Lehunyom a szemeimet, a kilincsre teszem a kezemet, lassan elszámolok háromig, majd kinyitom és lefújom a betolakodót, aki egy hangos ordítással térdre esik előttem. Hosszú hajától és kezeitől, amik az arcán pihennek, nem látom ki a betolakodó. Hátrálok két lépést és nyelek egy nagyot. Várjunk csak.... Hosszú haj?!
- Basszus, Harry! - sietek oda és leguggolok mellé. Arcát még mindig a kezeibe temeti, és nem mozdul.
- Gyere gyorsan, bő vízzel mossuk ki! - kapaszkodok bele a karjába és felhúzom. Bebotorkál, én pedig lábbal belököm magunk után az ajtót és a fürdőben a csap felé hajoltatom Hazz-t, aztán segítek kimosni a szemét.
- Jobb? - kérdezem.
- Rohadtul csíp.. - nyöszörgi.
- Istenem... bocsánat, de nem szólaltál meg és nem tudtam, hogy ki az, tudod, hogy félek.
- Gondoltam megleplek, de te jobban megleptél engem - mondja és elveszi a törölközőt a kezemből, amit felé nyújtok.
- Ne haragudj - simogatom meg a karját.
- Nem haragszom, végülis ügyes voltál - nevet fel és mikor felnéz, látom, hogy kicsit piros a szeme fehérje és körülötte is.
- Máskor szólalj meg! - kuncogok.
- Oké.
- Azért jöttél, hogy ne féljek? - kérdezem nagy szemekkel.
- Persze, hogy azért - mosolyodik el, mire megölelem.
Karjait a derekam köré kulcsolja és belepuszil a hajamba.
- De sajnos a kanapén kell aludnod - görbítem le a számat.
- Ott akartam, de mivel majdnem megvakítottál, fájdalomdíjat kérek! - teszi karba a kezét és felhúzott szemöldökkel rám néz.
- Jó, de ha hozzámérsz, lefújlak még egyszer! - fenyegetem meg.
- Vettem főnök! - tiszteleg somolyogva és kiindul a fürdőből.
Mire a szobámba érek, már ő ott van.
- Ruhában alszol? - kérdezem és befekszem az ágyba.
- Nem - vigyorodik el, majd leveszi a pólóját, nekem pedig rögtön eláll a lélegzetem. Te jó ég...
Kicsatolja az övét, majd letapossa a szűk nadrágját magáról és idesétál.
- Így alszol? - húzom fel a szemöldökömet.
- Persze! Tudod, hogy nem szeretek túl sok göncben.
- De.. ah, legyen - bólintok, mikor dörren egy kisebbet az ég.
Vigyorral a képén befekszik mellém és a párnára hajtja a fejét.
- Ha félsz, idebújhatsz - mosolyodik el csibészesen. Ha tudnád, mennyire szeretnék odabújni... Megcsóválom a fejemet, majd leoltom a lámpát és elhelyezkedem.
Arca pár másodpercre láthatóvá válik, mikor villámlik egy óriásit. Kis idő múlva megdörren odakinn az ég is.
- Fáj még a szemed? - suttogom.
- Kicsit. Nagyon csíp ez a valami...
- Paprikaspré. A nővéremtől kaptam.