Learn to love again. //B.A.P// [Befejezett.]

New chances.

Észre sem vettem, mióta voltam már ébren, csak egyik pillanatról a másikra esett le, hogy már hosszú percek óta a szürke plafont bámulom.
Kezemmel keresni kezdtem az éjjeliszekrényemen lévő telefonomat, anélkül, hogy fejemet arra fordítottam volna.
Mikor végre megtaláltam, hunyorítva néztem meg képernyőjét.
5:20.
Morogva kidobtam kezemből a telefont, ami tompa puffanással ért földet szőnyegemen.
Tudtam, ha már egyszer felkeltem, nem
tudok újra visszaaludni.
Pár perc semmittevés után fel is keltem, utat törve a nagy barna dobozok tömegén a fürdő felé.
Mikor a tükör elé értem, a látvány elborzasztott. A szemeim még a szokásosnál is karikásabbak voltak.
Talán nem alszom eleget.
Főleg a tegnap után...
Mi? Nem fogok ilyen hülyeségeken agyalni.
Hideg vízzel leöblítettem arcom, utána kitámolyogtam az előtérbe, megcélozva a konyhát.
Egy hangos csattanást hallottam az ételmennyországból, mire meggyorsítottam lépteimet.
Beérve megpillantottam drága, öreg spánielünk az egyik nyitott szekrény előtt.
Pontosabban a felét...
- Ossy! Mi ütött beléd? - guggoltam le hozzá nevetve. Szegény beverte a fejét, miközben próbálta kitornászni magát a szekrényből. - Csak nem éhes vagy? Gyere, biztos találunk valami finomat!
Ezzel felálltam, és elkezdtem nyitogatni minden egyes szekrényt, mivel ötletem sem volt, mi hol van.
Össz vissz, két halkonzervet, egy instant kínai levest és egy almát találtam.
El kell ugranom bevásárolni hazafelé, ha már apa nem képes!
Oscar végig követte minden lépésem, és esküdni mernék, hogy hallottam, ahogy korog a hasa.
Mondjuk az sem kizárt, hogy az enyém volt olyan hangos, hogy kettőnek hittem.
- Kevés a felhozatal, de ígérem kárpótollak délutánra! - mondtam, miközben kikanalaztam az egyik halkonzervet a táljába.
Miközben Ossy evett, magamnak megcsináltam a levest. Nem reggelinek való, de ha étel, nem nagyon érdekel, hogy mi is az.
Amint végeztem, felmentem a szobámba, egyedül hagyva a már jóllakott, boldog kisugárzású kutyánkat.
Miután két dobozban is majdnem hasraestem, elhatároztam, hogy elkezdek kipakolni.
Fél óra múlva elégedetten álltam a szobám szélén. Legalább a fele már megvan.
Ránéztem az időre.
6:15.
Még bőven időben voltam, de úgy döntöttem hamarabb indulok el, nehogy összetévesszek egy-két utcát.
Sosem törődtem sokat a megjelenésemmel, nem voltam az a lány, akinek minden ruhája ilyen meg olyan márkás üzletekből volt. Apa, bár utálom, hogy ennyit dolgozik, és emiatt alig jut ránk idő, de szerencsére sose volt gondunk pénzügyileg, ami anya betegségének kezelésénél volt legnagyobb hasznunkra. Anya...
Mindig kikértem a véleményét, mit vegyek fel. Vásárolni is legszívesebben vele mentem. Ezeket viszont most már nem tehetem meg.
Kinyitottam hatalmas szekrényem ajtaját, és kivettem egy fehér ruhát, mivel kinnt nagyon meleg volt már most, ilyen korán. Hajamat hagytam természetes hullámokban hátamra omlani.
Vállamra vettem táskámat, és már indultam is az ajtó felé. Elbúcsúztam a javában alvó Oscartol, és már úton is voltam.
Mikor elhaladtam a szökőkút mellett akaratlanul is a tegnapi események jutottak eszembe.
Észre se vettem, hogy, vagy miként jutottam a sulihoz, csak mentem, amerre a lábam vitt.
Bármiféle szemkontaktus nélkül igyekeztem eljutni a kiszabott teremhez, rajzórára. Egy jó dolog a suliban.
Az egyik folyosóra érve láttam, ahogy két nagyobb termetű sportoló beleköt egy magas, szemüveges szőke srácba. Nem találtam semmi értelmes indokot arra, hogy miért pont vele csinálják ezt, a srác így távolról sokkal jobban nézett ki, mint a két izomagy egybevéve.
Mikor közelebb értem, szőke könyvei már a földön hevertek, miközben a két hegyomlás gúnyosan nevetve továbbállt.
Leguggoltam hozzá, és egy mosoly kíséretében segítettem összeszedni a cuccait.
Mikor felállt és rámnézett, szemeim elkerekedtek.
Sose láttam még ilyen gyönyörű kék szemeket. Megbabonáztak.
A fiú, miután percekig csak álltam és néztem őt, egy kínos mosoly kíséretében megköszörülte a torkát.
- Köszönöm, hogy segítettél! Cam vagyok. - nyújtott kezet, amit én egy kisebb habozás után viszonoztam.
- Corelin. - mosolyogtam, még mindig enyhén elaléltan.
- Minden rendben? - hangjában aggodalom csengett.
- Persze, velem minden. Inkább az a kérdés, hogy te hogy vagy? - ráncoltam össze a szemöldököm. - Mit akartak azok az idióták?
- Ne aggódj, ez szinte már mindennapos, mióta tavaly mindenki megtudta, hogy más vagyok. - húzta el a száját a "más" szónál.
- Oh. - nem tagadom, meglepődtem, de ez választ ad arra a kérdésemre, hogy hogy lehet egy fiúnak ennyire tökéletes a megjelenése. Meg persze, hogy hogy képes ilyen szűk gatyát hordani...
- Új vagy? Még nem igazán láttalak itt.
- Igen, tegnap volt az első napom itt.
- Szívás...! Én is voltam új, mondjuk szerintem nekem bonyolultabban mentek a dolgok, mint neked. - kacsintott, arcán pedig egy félmosoly jelent meg. Édes istenem! Elmehetne egy fogkrémreklámba.
- Majd kiderül. - mondtam mosolyogva. - Amúgy a rajztermet keresem, meg tudod mondani merre van?
- Jó helyen jársz, a folyosó végéig kell még csak menned. - nézett az említett irányba.
- Köszönöm!
- Bármikor. - kacsintott megint. - Ebédnél keress meg, valószínüleg az isteni büfékínálattal fogok szemezni.
- Haha, megbeszéltük, Cam! - nevettem. - Akkor ebédnél találkozunk!
- Számolom a perceket, Lin! - mondta, miközben lovagiasan meghajolt, majd elsétált az ellenkező irányba.
Mosollyal az arcomon fordultam meg én is, és indultam el a rajzterem felé.
Az óra, mint minden idő, amit rajzolással töltök, egy szempillantás alatt véget ért.
Mindenkinek le kellett adnia a munkályát kifelé menet.
- Ugye te vagy Corelin? - nézett rám kedvesen a rajztanár, mikor letettem az asztalára a papírom.
- Igen, én.
- Olvastam a jelentkezési lapod, és megölt a kíváncsiság, milyenek lehetnek a rajzaid. De őszintén megvallva, messze túlszárnyaltad minden elképzelésem, szívem! - csapta össze tenyerét.
Nem tudtam mit mondani. Nem vagyok hozzászokva ilyesfajta lelkesedéshez, főleg úgy, hogy az miattam van.
- Drágám, ne legyél annyira szégyenlős, tehetséges vagy! - nézett rám, majd felállt székéből, és elém jött. -Szeretném, ha ezentúl segítenél nekem mindenfajta iskolai eseménynél a díszítésben, vagy akármiben amiben hasznosítani tudjuk a művészeted! Te lennél a jobb kezem, na, mit szólsz hozzá?
Még mindig nem tértem magamhoz teljesen, ezért csak egy apró bólintással jeleztem, hogy benne vagyok.
- Nagyszerű! - ugrott egy aprót lelkesedésében. - Amúgy Larissa Pierce vagyok, de tőled meg ne halljam a Mrs. Piercet. Túlzottan öregnek érzem magam tőle.
- Értettem, Mrs. Pie...akarom mondani Larissa.
- Csodás! Jövő héten lesz az iskolai színház, amit kész szemvedés végignézni, de hát ha az igazgatónő ránk bízta a díszletet, akkor nincs mese! - húzta el a száját. Úgy látom az igazgató senkinek nem a szive csücske. - Holnap nincs velem órád, de szeretném, ha órák után maradnál, hogy megbeszéljünk pár dolgot a jövőbeli közös munkánkkal kapcsolatban.
Bólintottam. Nem volt ellenemre benntmaradni, hiszen a kedvenc időtöltésemről volt szó. Mellesleg azt hiszem, kedvelem Larissat.
- Akkor holnap találkozunk, most menj, ismerkedj meg mindenkivel! - dobott egy puszit a levegőbe.
Egy mosoly kíséretében sarkonfordultam, és indultam is a következő órámra, ami, öö..tesi. Szuper!
Az ebédszünet előtti duplatesi kész öngyilkosság.
Rohantam is az ebédlőbe, mikor végre átöltöztem.
Camet azonnal kiszúrtam a kiszolgáló előtt állva, így odamentem hozzá.
- Ez akkor sem csirke! Nem tudok főzni, de a csirkét egyik szakácskönyvben sem ilyennek írják le! Ez kemény, olyan mint a suliudvar téglája, ráadásul zöld! Ezt nem ehetem meg, azonnal kér..
- Cam! - vágtam közbe, mielőtt még elfajultak volna a dolgok. A konyhásnő felé fordultam, aki kifejezéstelen arccal nézett rám. - Elnézést!
Camet gallérjánál fogva elvonszoltam onnan egy üres asztalhoz.
- Lin! Most miattad éhezni fogok! - temette arcát tenyerébe, miközben leült az asztalhoz.
- Van egy almám, odaadom, ha szeretnéd. Én majd nézek valami ehetőt a büfében. - mondtam, miközben táskámban kerestem.
Cam szeme felcsillant, ahogy elővettem a gyümölcsöt. Azonnal neki is látott.
Felnevettem, majd elindultam a büfé irányába.
Végül egy vaníliapudingra esett a választásom, amivel boldogan sétáltam vissza az immár békésen üldögélő Camhez.
Olyan, mintha mindig is ismertem volna. Nem hittem volna, hogy lesz valaki, akivel ennyire összhangban vagyunk, és akinek a társaságában gátlások nélkül önmagam lehetek.
Hangos nevetésben törtem ki, mikor újdonsült barátom kiparodizálta az egyes asztaloknál ülő "csoportokat". Mindegyiknek külön nevet adott.
- És ők ott a B.A.P. - mutatott egy öt fős csapatra, akik a legszélső ablak melletti asztalnál ültek, és láthatóan jót szórakoztak. - Ők úgymond a suli "menő" bandája. - rajzolt idézőjeleket a levegőbe.
- B.A.P? Ez meg mit jelent? - kérdeztem Camtől, tekintetemet még mindig az asztalukon tartva. Kíváncsivá tettek.
- Nem lehet tudni, de ha engem kérdezel, ez csakis egyet jelenthet: Best Absolute Perfect. Csak nézz rájuk. - tárta ki mindkét kezét irányukba. - Bármelyiküknek kérdés nélkül odadobnám magam!
- Cam! - nevettem el magam.
Miközben Cam egyenként elmesélte a részletes életrajzukat, a büfébe vezető kétszárnyú ajtó kitárult, és egy szőke magas alak megindult az asztal felé, amit épp tanulmányoztunk. Arcomról lefagyott a mosoly, merev tekintettel követtem mozdulatait egészen az asztalig.
- Á, meg is jött! A festettszőke adonisz. - nézett rám Cam, egy játékos mosollyal az arcán. - Ő Zelo. Ez csak becenév, de mivel senkinek nem árulja el a valódi nevét, így sajnos én sem tudok többet mondani, akármennyit is nyomoztam az ügyben. Az egész srác egy rejtély. Ami rohadtul szexi, véleményem szerint.
Hallottam, amit Cam mondott, de nem figyeltem rá, csak szakadatlanul bámultam tovább az említett személyt.
Hirtelen, határozottan rám emelte barna szemeit, mintha eddig is tudta volna, hogy ott ülök.
Éreztem, ahogy arcomból kifut a vér, majd egy pillanattal később már lángokban ég.
Camre néztem, aki kérdő, és egyben döbbent tekintettel nézett vissza.
- Lin. Téged néz.
Mellkasom szúrni kezdett, látásom újra homályossá vált.
Sietve felálltam, figyelmen kívül hagyva Cam értetlenkedő nézését.
Levegőre volt szükségem...