Learn to love again. //B.A.P// [Befejezett.]

Hey gummy bear!

A június Coloradóban három dolgot jelent: hőséget, fullasztó páratartalmat és a nyári szünet kezdetét.
Nyár.
Ez az évszak számomra mindig is egy tragédiával végződő filmhez volt hasonlítható, mivel miközben az elején minden mesebeli, mindenki boldog, a végére beüt a sokkoló tény, miszerint a "boldogan éltek, míg meg nem haltak" csak a mesefilmekben válhat valóra, a valóság viszont ott szivat meg, ahol csak tud...
Szemem alól letörölve az útnak induló könnycseppet vettem vállamra táskámat, majd sietve leszaladtam a lépcsőn, hiszen késésben voltam.
Figyelmen kívül hagyva Ossy hatalmas, kíváncsi szemeit, mik a kanapé közepéről kémlelték mozdulataim, felvettem cipőmet, majd szélesre tártam a bejárati ajtót.
Átlépve a küszöbön, arcomat megcsapta a kint uralkodó fülledt, párás nyári levegő, aminek hatására szinte hallani lehetett, ahogy pár napja vállig vágatott hajam rohamos hullámosodásba kezd.
- Ah, csodás! - morogtam magam elé, majd miután bezártam ajtónkat, az iskola felé vettem az irányt.

---

Az "utolsó" nap tiszteletére a magas kapura szalagokat és színes lufikat aggatott tegnap délután pár diák, hogy mindenkinek tudomására adják, a mai nap után két hónapig még csak eszükbe sem fog jutni ez az épület, és minden vele járó szörnyűség.
A gondolattól mosolyra görbült ajkakkal sétáltam át a zsúfolt udvaron, majd miután nehezen a négy fal közé kerültem, a női mosdó felé vettem az irányt.

---

Lin, ugyanmár!
Annyira csak nem lehet szörnyű!
Tíz perce állhattam a tükröt kitakaró falnak támaszkodva, mikor meghallottam a figyelmeztető csengőt.
- Jó oké, felfogtam! - szegeztem ideges szavaimat felnézve a mosdóban (?) is elhelyezett kínzóeszközök egyikére. - Gyerünk Lin, reggel még egész jó állapotban volt, azóta nem mehetett annyira tönkr... szent isten! - kerekedtek el szemeim, mikor lassan megfordulva szembe kerültem tükörképemmel, és a fejemen található bohócparókához hasonlító frizurámmal.
Ujjaimat fésüként használva próbáltam helyére tenni a mindenfelé ágazó hullámokat több-kevesebb sikerrel, majd vetettem egy gyors, utolsó pillantást a tükör irányába, és indultam is első órám tanterme felé.

---

Az idő kétszer annyira lassan telik, ha az ember vár valamit, ami most nálam, és valószínüleg az egész iskolában tartózkodó személynek a harmadik, és egyben utolsó óránk végét jelző csengő volt.
Az ablakon besütő napsugarak asztalomra vetődve csak még jobban erősítették a vágyat bennem, hogy felálljak helyemről, majd kisétáljak a hatalmas kétszárnyú ajtón, viszont sajnos ezt még tíz hosszú percig nem tehettem meg.
Épp füzetem szélével babráltam, mikor egy kisebb kopogás csapta meg bal fülemet, aminek hatására a hang irányába kaptam fejem, viszont nem láttam semmi életre utaló jelet arrafelé, ezért újra elmerültem az előttem lévő felgyűrögetett papírszélben.
Újabb kopogás.
Hallottam, ahogy a nyakam kiroppan a hirtelen fordulás hatására, ezzel azonban kicsit sem foglalkozva meredtem a terem ablaka előtt hevesen integető, befelé kukucskáló Camre.
Vállán féloldalasan lógó táskájából előhúzott egy kisebb jegyzetfüzetet, és tollat, majd írni kezdett.
Mikor végzett, az üvegre nyomta a papírt, a rossz oldalával, amit egy nevetés kíséretében azonnal megcserélt, így el tudtam olvasni üzenetét.

Ha végeztél, gyere a pizzázóba! xxx

Szám széle mosolyra görbült, majd beleegyezésként aprót bólintottam, mire kicsit felugrott örömében, és megfutamodott az őt kapuban váró Himchan felé.
Arcomon még mindig széles mosollyal vezettem vissza tekintetem tanárom heves magyarázásához, ami nekem is épp annyira kötötte le figyelmem, mint a körülöttem lévő, padjaikon henyélő társaimnak.
Az utolsó két percben a lábam is zsibbadni kezdett, emellett szinte húsz másodpercenként néztem órámra, majd miután letelt a gyötrelmes idő, és meghallottam a felszabadító zeneszót, rekordsebességgel dobáltam bele cuccaimat táskámba, amit vállamra kapva elsőként rontottam ki a még üres folyosóra.
Alig egy másodperc múlva a termek ajtajai kitárultak, rajtuk keresztül megannyi gyerek özönlött kifelé, megrohamozva a kijáratot.
Félrehúzódtam egy eldugottabb helyen lévő beugró részhez, mikor tudatosodott bennem, hogy nem megyek sokra, ha az őrjöngő tömeg közepén maradok, hiszen így is majdnem elestem tolongásuk miatt.
Kétszer...
- Lin! - hallottam meg a közvetlenül fülem mellé suttogott nevem, mire egy alig hallható sikkantás hagyta e szám, majd golflabda nagyságú szemekkel fordultam meg tengelyem körül, ezzel szembekerülve az angyalian mosolygó szőkével. - Hűha - mondta elnyújtva a szót - édes a hajad! - nevette el magát, mire finoman hasba ütöttem.
- Fogd be! - indultam el morcosan az ellenkező irányba, mire szinte azonnal mellettem termett, maga felé fordítva.
- Komolyan mondtam. - simított fülem mögé egy kósza tincset. - Nagyon tetszik! - adott egy kis puszit orrom hegyére. - Na, de menjünk! Himchan utál várakozni. - mondta eltorzított arccal, majd kezeinket összekulcsolva kezdett húzni a folyosó vége felé.
- Isten ments, hogy ideges legyen! - nevettem fel hangosan, miközben elhagytuk az iskola épületét.

---

- Khm... - köszörültem meg torkom, mikor a két, egymás szemében elvesző jómadár hatalmas asztala elé értünk, mire mindketten sietősen rám, majd a mellettem álló szőkére kapták tekintetük, rendesen elpirulva.
- Oh, Lin, Zelo...öö, végre itt vagytok. - hebegte zavarában drága barátom. - Gyerünk, üljetek le, a többiek is hamarosan megérkeznek. - szedte össze végre magát, mire szemeim előtt megjelent, ahogy képzeletben pofon vágja magát, állapota elűzése céljából.
Utasítása szerint cselekedve, helyet foglaltunk az asztalnál található megannyi üres székből két, egymás mellett lévőn, majd az épp akkor megérkező pincér kérdéseinek eleget téve, szinte gondolkodás nélkül megrendeltük az étlapon lévő isteni, sajtos ételeket.
- Ki fogja mindezt megenni?! Minek rendeltünk ennyit?! - akadt ki Cam, mikor a kiszolgálófiú felsorolta a listájára jegyzetelt kívánságaink sokaságát.
- Majd Lin! - vágta rá egyszerűen a mellettem ülő, mire felé kaptam szikrázó szemeimet.
- Hé! - tettettem sértődöttséget, majd mikor már épp szóra nyitotta volna száját, a bejárati ajtó szélesre tárult, ezzel hangos csilingelésre késztetve a felette található vendégjelző harangot, aminek hatására mind a négyen irányába kaptuk fejünket, ezzel megpillantva a felénk közeledő kisebb csoportot. - Sziasztook! - ugrottam fel ültemből, Youngjae nyakába vetve magam, mire hangosan felnevetett.
- Szia, gumimaci! - szólított az általa kreált becenevemen, amit akkor ragasztott rám, mikor egyik délután előtte fogyasztottam el... ömm, több zacskónyit a kedvenc édességemből. - Himchan! - fordult a még mindig békésen üldögélő említett felé - Mit csinálsz te egy ilyen helyen?! - mutatott körbe kezeivel - Nem inkább egy salátabárban kéne lenned? - kérdezte komoly arckifejezéssel, mire mindenki az "áldozatra" vezette figyelmét.
- Jae, ne akard, hogy felálljak! - vetett gyilkos pillantást a mellettem álló barnahajúra, mire az hangosan felnevetett.
- Ha eszel a pizzából, utána nem is nagyon fogsz tudni... - mondta jót szórakozva megszólalásán, miután szinte láttam, ahogy Himchan feje elvörösödik, hogy azután bármelyik percben robbanhasson.
- Hé, elég ebből! - jelent meg mögötte a legidősebb, mire Jae helyet foglalt, amit mindenki más is követett, így teljes rálátást kaptunk a még mozdulatlan Yonggukra, és a mellette álló... Cassidiere.
Tekintetemet azonnal a szakadatlanul őket figyelő barátomra kaptam.
Komolyan?! Ennél jobb módot nem is választhattak volna annak a közlésére, hogy szerelme a legjobb barátja miatt törte össze szívét...
Junhong érzelemmentes arccal állt fel eddigi helyéről, majd az ajtó felé vette irányát.
- Zelo, ne! - szólt utána fájdalommal teli hangon Cass, és már indult is volna utána, ha ebben két erős kar meg nem akadályozza. - Mit csinálsz?! Hagyd, hogy utána menjek! - emelte fel enyhén hangját barátnőm, mire az előtte álló válaszként megrázta fejét, majd ugyanezt tette, mikor látta, hogy kitolom magam alól székemet.
Kérdő, és egyben zavaros tekintettel néztem egy pillanatra farkasszemet vele, mígnem el nem mozdult a hasonló ábrázattal őt bámuló fekete hajú lánytól, és meg nem indult jellegzetes járásával a kijárat felé.