Learn to love again. //B.A.P// [Befejezett.]

Mr. and Mrs. Choi Part1.

--- Junhong ---

Számoltam a másodperceket.
Egy perc... másfél... aztán kettő, és ez így folytatódott sorra tovább.
A hotel étlapjával babráltam, mikor megéreztem az éles fájdalmat mutatóujjamon.
- Aish! - dobtam le ingerülten a papírt, majd enyhén vérző bőrfelületemet számba vettem, habozás nélkül erősen megszívva azt, a vörös folyadék ömlésének megállítása érdekében.
A közelembe tévedők furcsa pillantásokat vetettek felém, amit egy vállrándítással le is rendeztem, majd tovább folytattam sebem "ápolását".
Lenézve szinte láttam, ahogy fehér ingem anyaga meg-meg emelkedik mellkasomon, heves szívverésem jeléül.
Egy ideges horkantás közepette felálltam az eddig kényelmes helyet biztosító bőrfotelből, majd zsebre vágott kézzel a földszinti hatalmas ablakok egyikéhez sétáltam.
A mennyezetről kecsesen alányúló, az egész helyiséget megvilágító csillár fénye lehetővé tette, hogy az üveg visszatükröződésében megigazíthassam öltözékem.
- Mennyire irritál! - sziszegtem megfeszítve állkapcsom, az újonnan rámaggatott ing ujját igazgatva. Nem tudtam pontosan, minek hogy kell állnia, hiszen távol állt tőlem az ilyen ruhadarabok viselése. Egyedül a különleges alkalmakkor hajtottam fejet az elegáns öltözetnek, ami rendszerint évente pár alkalmat foglalt magába, legfőképp az ünnepeket, ezért is volt rendkívül furcsa számomra, mikor apa nemrég az orrom alá nyomta a fehér anyagot. - Hét óra húsz. - suttogtam magam elé, karórám mutatóit vizsgálva.
Eddigi helyzetemet meg sem változtatva pillantottam mindkét oldalamra, ismerős tekintetek után kutatva szemeimmel, ám amikor ez kudarcba fulladt, hatalmas sóhajtások kíséretében fordultam vissza tükörképemhez, viszont íriszeim nem lomhán álló alakomat fogták közre.
Sokkal inkább a mögöttem, alig pár méterre lévő lépcső tetején félénken megtorpanó személyt.
Pár pillanatig még ugyanabban a testhelyzetben mereven állva bámultam sziluettjét, majd egy apró, ám sok fájdalmat okozó csípéssel combomon kizökkentve magam mélázásomból, megfordultam tengelyem körül, ezzel teljes rálátást nyerve törékeny alakjára.
Amúgy is tejfehér bőrét még ragyogóbbá varázsolta a karcsú vonalaira tökéletesen passzoló világos ruha.
Vállig érő haja most laza hullámokban emelte ki makulátlan arcvonásait.
Az eddig túlhajtott munkát végző mellkasomban lüktető szervem elfelejtette feladatát, mikor a lány barackszínű ajkai mosolyra húzódtak, majd lábát lépésre emelte.

--- Corelin ---

Esetlenül, alkalmanként meg-megbotolva lépdeltem végig a hosszú folyosón a liftig, majd onnan az előtérbe vezető enyhén elkanyarodó lépcső tetejéhez.
Utam felénél megtorpantam, majd tenyeremet mellkasomra helyezve, nagyokat sóhajtva próbáltam lelassítani eszeveszett ütemben kalapáló szívverésem.
Nem voltam tisztában idegességem okával, így egyszerűen csak a magassarkúm instabilitására fogtam, majd egy hatalmas nyelés után újult erővel, határozottan indultam meg.
Magabiztosságom egy tizedmásodperc leforgása alatt vált köddé, mikor az előtérbe pillantva az utcára nyíló ablak előtt szemeim találkoztak egy rendellenesen magas fiúéival.
Megfutamodásra esélyt sem adva, alig egy szempillantás múlva felém fordult, igéző tekintetével bámulva irányomba.
Lin, vegyél levegőt!
Egy apró fejrázással visszazökkentettem magam kábulatomból, majd egy halvány mosoly kíséretével megindultam a most ellenségemnek bizonyuló lépcső fokait egyenként szelve.
Csak lassan! Nehogy hasraess, mint harmadikban! Itt most többen vannak...
Pulzusom kezdett visszatérni a normális kerékvágásba, mikor a megváltást jelentő utolsó fokra helyeztem lábam, amit a szálloda fénylő márványköves padlója követett.
Megkönnyebbült sóhaj hagyta el számat, majd immár biztosabb talajon állva óvatosan felemeltem fejem, ezzel szembekerülve egy szélesen mosolygó szőkeséggel.
Egyensúlyomat elvesztve legyeztem kezeimmel a levegőben, szemeimet szorosan összezárva vártam a bekövetkezendő esésem fájdalmaira, ám ehelyett csak erős karok szorítását éreztem derekamon.
Lassú mozdulatokkal nyitottam fel egyik szemhéjamat, amit nem sokkal később társa is követett, hogy azután teljes odaadással vehessem figyelembe megmentőm angyalhoz hasonló arcát.
- Olyan érzésem van, mintha ezt már egyszer átéltük volna. - ráncolta össze homlokát önelégült, féloldalas mosolyra húzva száját.
- Ah... fogd be! - ütöttem bele felkarjába, majd súlyomat újra saját lábaimra nehezítettem.
- Ne ütögess! - nyöszörögte fájlalt testrészét simogatva, minek láttán felnevettem. - Nem vicces... - biggyesztette le enyhén rózsaszín ajkait, mire nevetésem fokozódott.
- Most bedurcázol, vagy elmondod, hogy miért is vagyunk itt? - kérdeztem, mikor valamennyire lecsillapodtam.
- Elmondanám én, ha tudnám. - rántotta meg vállait, majd körbefordult.
- Ugye most csak vicce... - kezdtem bele mondatomba, ám a szavak a torkomban akadtak, mikor oldalra pillantva tekintetem találkozott egy komor arckkfejezéssel felénk tartó, talpig feketébe öltözött középkorú férfiéval. - Junhong! Viselkedj természetesen! Gyere! - ragadtam karon, majd az idegentől ellentétes irányba kezdtem húzni.
- Lin.. mit csin...
- Mr. és Mrs. Choi? - hallottunk meg egy mély, rekedtes hangot mögülünk, mire szinte azonnal megtorpantunk, majd egymásra kaptuk tekintetünk.