Learn to love again. //B.A.P// [Befejezett.]

Secrets.

- Lin! - szólított nevemen, miközben vállamra tette kezét. - Látod, mi van ott? - biccentett fejével hátam mögé.
Egy sötét, gömb formájú tárgyat pillantottam meg nem messze tőlünk.
Odasétáltam hozzá, majd kezembe vettem.
- Egy hógömb. - suttogtam, felnézve az előttem állóra. - Te tetted ide?
- Nem.
Megszokott bőszavúságán megforgattam szemeim, majd közelebbről szemügyre vettem a kezemben tartott számomra mindig oly kedvesnek bizonyult tárgyat.
Semmi sem volt benne, kivéve a közepén álló fekete oszlopot.
Vagy inkább...személyt?
Értetlenül néztem fel a szürke, engem fürkésző szempárra.
- Miért van ez itt? - szegeztem neki kérdésem.
- Nem tudom.
- Nem gondolod, hogy már egy kicsit unalmassá váltak a mindig csak egyetlen dolgot közlő szavaid?! Válaszokat akarok! - engedtem szabadjára dühömet, mire egy óvatlan mozdulat következtében, tenyeremből kiesett a gömb alakú üveg, szilánkokra törve a padlón, kissé felsértve mutatóujjamat. - Ó, ne! - sikítottam aprót. - Ez is miattad, és a tudatlanságod miatt van! - vágtam az előttem álló arcába szavaimat, majd megfordultam tengelyem körül.
Szemeim hirtelen sebességgel pattantak ki, majd golflabda nagyságúra nőttek.
Lehetetlen.
Messze tőlünk, egy fekete, hosszú köpenyt viselő alakot pillantottam meg.
Sápadt arcát eltakarta öltözete.
Hátborzongató volt...
- Nézd... - suttogtam alig hallhatóan magam elé, viszont a szürkeszeműnek ez elég hangosnak bizonyult, hogy mellém lépjen, ugyanabba az irányba meredve. - Ez...ez képtelenség. Szakasztott mása az előbb még hógömbben lévőn... - haraptam el mondatom, mikor hátránéztem, az előbb még földön elterülő szilánkokra, amiknek most hűlt helyét sem találtam. - Hova lett? - ráncoltam össze szemöldököm.
- Nem tudom.
- Elég legyen! Ki vagy te, és mit akarsz tőlem?! - kezdtek folyni arcomon könnyeim. - Várj, nem kell válaszolnod! Úgy is tudom, mit mondanál... - mondtam, majd futólépésben megindultam az ellenkező irányba.
Szívverésemet szinte fülemben hallottam, fejem pedig zúgott és sajgott a megannyi gondolattól és idegességtől.
Lassan hideg izzadságcseppek kúsztak le homlokomon, arcomon egyesülve a szemeimből záporozó könnyekkel.
Lassítottam kicsit lépteimen, majd lefelé néztem, a fehér padlót fixírozva.
A semmiből előttem termő alak karjainak szorításában találtam magam hirtelen.
Mukkanni sem tudtam meglepődöttségemben.
- Nem futhatsz el.

---

- Miss Young! Kérem! - szempilláim között fény szivárgott be, látásomat ráérősen, lassan tisztábbá téve. - Corelin! - csapott le arcom elé egy kar, mire azonnal felkaptam fejem padomról. - Elárulná, mi az oka annak, hogy az órámon alszik? - nézett rám szikrázó szemekkel művészettörténettanárom.
- Elnézést kérek, többet nem fordul elő! - mondtam, ellenszenves szemeibe nézve.
- Ajánlom is! - figyelmeztetett, miközben visszasétált asztalához.
Lehunyva szemeim, nagyokat lélegezve próbáltam összeszedni magam kicsit.
- Az ujjad, vérzik. - szólalt meg mellőlem ideiglenes padtársam, majd lehajolt táskájából előhúzva egy kisebb sebtapaszt. - Tessék!
- K..köszönöm! - fogadtam el a felém nyújtott tárgyat, majd kezemre meredtem.
Ez nem lehet...
Álmodnék?
Nem! Épp az előbb ébredtem fel abból az egyre többet kísértő rémségből...
Hol szerezhettem ezt?
Hiszen semmi éles dolgot nem fogtam ma kezemben.
Tanárom magyarázásába élesen belevágó csöngőre aprót ugrottam székemen.
Péntek van.
Ami az előadás napját is jelentette egyben.
Larissa, bár picit csalódottan, de megértően egyezett bele az előbb említett eseményből való kimaradásomba, hét eleji állapotomat figyelembe véve, így az egész feladat Cassidiere hárult.
Bántott a gondolat, hogy neki kellett mindent megcsinálnia, ezért reggel, suliba jövet beugrottam az egyik kis útbaeső pékségbe, pár isteni külsővel rendelkező fánkot véve meglepetésbe.
Feszengve sétáltam végig a zsúfolt folyosón, a színházterem felé tartva.