Learn to love again. //B.A.P// [Befejezett.]

His princess.

- JunJun, add ide azt a poharat, kérlek! - nyújtottam ki mosogatószertől habos kezemet.
- Nem fogod abbahagyni ezt, ugye? - sóhajtott beletörődéssel, majd kezembe adta a kért tárgyat.
- Nem ám. - mosolyodtam el szélesen, majd folytattam az edények elmosását, ami az utolsó elvégezendő dolognak bizonyult a teljes rend elérése előtt.

---

Kate, és férje, William a kanapén heverésztek összebújva, mikor egy teljes óra takarítás után fáradtan kiléptünk a konyhaajtón.
- Végeztetek? - fordult felénk Kate mosollyal arcán, mire mindketten szinte egyszerre bólintottunk válaszként. - Remek! A vacsora körülbelül fél óra múlva megérkezik, addig mosakodjatok meg! - szemeim felcsillantak az étel gondolatára, mire elnevette magát, majd visszatért ezelőtti kényelmes pozíciójába.
Junhong játékosan oldalba bökött, majd futólépésben indult meg a lépcső felé, ami láttán én is ugyanígy cselekedtem.
Az emeleti előtérbe érve szemeim a földön heverő piszkos, fehér pólóra tapdtak, mire hangosan felnevettem.
- JunJu, nem gondolod, hogy a sztriptízt inkább a lányokra kéne hagyni? - kérdeztem halkabban, nehogy rajta kívül bárki más meghallja a házban, majd kezembe véve felsőjét, elindultam szobája felé.
Átlépve a küszöböt, senkit nem találtam a helyiségben, így arra következtettem, hogy már elment zuhanyozni.
Megkönnyebbült sóhaj hagyta el számat, mikor megszabadultam a nem éppen kellemes illatú ruháimtól, majd egy szál fehérneműben az ágy melletti szekrényhez sétáltam, egy alvásra alkalmas póló után kutatva.
Meleg leheletet érezve fülemnél, egy szempillantás alatt megfordultam tengelyem körül, ezzel szembekerülve egy izmos, meztelen felsőtesttel, amihez egy pimaszul mosolygó arc is társult.
- Előkészítettem a vizet. - suttogta alig pár centire tőlem, majd lassú, kínzó  mozdulatokkal felvezette tenyerét derekamtól egészen a hátam közepén lévő melltartókapocshoz, ami könnyedén megadta magát ujjainak, hogy aztán eddig takarásban lévő intim testrészeimet felfedve az előttem álló számára hulljon a padlóra.
Arcom, testemmel egyetemben lángokban égett, mikor kezemnél fogva lassan átvezetett a másik szobába, ahol egy csábító habfürdő várt minket a hatalmas kádban.
Bőröm szinte felperzselődött testemen, mikor lehajolva, óvatosan megszabadított az utolsó rajtam lévő anyagtól, majd utána ugyanezt tette sajátjával.
Erős karjaival combomnál fogva csípőjére emelt, majd elővigyázatosan, ügyelve minden lépésére, a kellemes vízbe ereszkedett, ami testünk hatására kiloccsant a csempére túltöltöttsége miatt, mire felnevettem.
- Nagyszerű, most majd moshatunk fel. - mondtam még mindig nevetve.
- Shhh. - hallgattatott el puha ajkaival.

---

Fél óra múlva végre tisztán álltam a tükör előtt, megpróbálva szárazzá varázsolni frissen mosott hajamat, ám ez lehetetlennek bizonyult a hátulról nyakamat puszilgató angyal miatt.
- Junh... Junhong, k...kérlek! - testem elgyengülése miatt nyelvem is felmondta a szolgálatot. - Így sosem fogom tudni megszárítani a hajam. - fordultam szembe vele, ezzel megszakítva kínzásomat.
- Engem nem zavar. - jelent meg félmosoly arcán, majd hajolt volna újra közelebb, ha ajkára helyezett mutatóujjam meg nem gátolja terve kivitelezésében.
- A szüleid lent vannak, és épp a vacsorát készítik elő - hangsúlyoztam ki a vacsora szót -, én meg semmiképpen nem szeretném, hogy ránk kelljen várniuk. - néztem mélyen szemeibe. - Na meg éhes is vagyok. - fordultam vissza tükörképemhez, mire barátom felnevetett, majd egy cuppanós puszit nyomva arcomra, távozott a helyiségből.
Sietve, bő tíz perc alatt végeztem mindennel. Majdnem mindennel...
- Ömm, Junhong? - nyitottam résnyire az ajtót, mire az említett egy szempillantás alatt előttem termett, kíváncsi mosollyal arcán. - Tudsz adni valamit, amit felvehetek? - néztem rá kérlelően.
- Persze. - mondta könnyedén, szekrényéhez sétálva, ahonnan egy fekete, "eat a lot, sleep a lot" feliratos rövidujjú pólóval tért vissza elém, majd felém nyújtotta szerzeményét.
- Nagyon vicces... - vettem ki kezéből az anyagot, majd hálásan rámosolyogtam. - Köszönöm.
Nem válaszolt, csak nézett rám felfelé görbülő ajkaival, mire egy szemforgatás közepette újra magamra zártam az ajtót, majd átdugtam fejemen, és lehúztam a nekem combközépig érő pólót.
Elégedetten vettem magam szemügyre a barátom édes illatával megtöltött, biztonságérzetet nyújtó ruhadarabban, majd szélesre tárva a fürdő ajtaját, kiléptem az ágyon elterülő Junhong fürkésző tekintete elé.
- Tetszik a pólód. - mondta komoly arckifejezéssel, miközben felkönyökölt a matracon.
- Igen? Nem is tudom, honnan van... - ráncoltam össze szemöldököm miközben ágya széléhez sétáltam. - Ha jól emlékszem, a barátomé. - pillantottam újra rá. - Csak tudod, ő most nagyon elfoglalt és...
Nem tudtam befejezni mondatom, eddigi helyéről felpattanva, derekamnál fogva maga mellé rántott, majd fölém nehezedett.
- Vond vissza, különben nem lesz ennek jó vége. - figyelmeztetett komoly hangon, mire összepréseltem számat. - Hát legyen, te akartad! - mondta ördögi mosollyal arcán, majd egyik kezévél az ágyhoz szorította karomat, másikkal hevesen csiklandozni kezdte minden lehetséges testrészemet.
- N... ne! H... hagyd... hagyd abba! - kérleltem nevetésem miatti levegőhiánnyal, mire hirtelen abbahagyta, majd szemeimbe nézett.
- Mit is mondtál az előbb? - kérdezte felhúzott szemöldökkel.
- Mondtam volna valamit? - néztem rá kiskutyaszemekkel, remélvén, hogy befejezi ezt a szörnyűséget.
- Anyu felküldött, hogy sz... ti mit csináltok? - jelent meg egy kikerekedett szempár az ajtóban, mire rekordsebességgel pattantunk fel mindketten eddigi helyünkről, hiszen egy alig tizenkét éves számára nem egészen példamutató két egymáson fekvő személy egy ágyban...
- Sophie! Ömm... mi csak... - tette kezét tarkójára a mellettem álló szőkeség.
- Elaludtam, Junhong meg épp próbált felébreszteni. - rögtönöztem a leghihetőbb lehetőséget. - De mindegy, most már ébren vagyok - csaptam össze kezem magam előtt -, mit szerettél volna kérdezni? - tereltem át a témát.
- Megjött a vacsoraa! - kiabálta örömmel teli hangon, majd sarkon fordulva indult a lépcső irányába, mire nagyot sóhajtottam.
Egyetlen szó nélkül mosolyogtam szélesen barátomra, majd követtem az előbb távozó apróság útját, az egyre erősödő mennyei illatok felé.

---

Az étkezőben található nagy faasztalon egyetlen üres foltot sem találtam a rajta elhelyezett megannyi finomság végett, amiknek látványától összefutott számban a nyálam.
- Oh, fantasztikus, végre itt vagytok! - hallottam meg mögülem Kate hangját, mire aprót ugrottam, majd meglepődve hátranéztem. - Jajj, drágám, nem akartalak megijeszteni - mosolyodott el bocsánatkérően -, csak már mindenki nagyon éhes, lehetetlenség lett volna tovább visszatartani őket. - mondta, mire az említettek csatlakoztak hozzánk a nappaliból.
- Anya! Már ehetüünk? - foglalt helyet az egyik széken a szőke kistündér.
- Igen, szivem! - mosolygott rá édesanyja. - Lin, ülj le bárhová, mindjárt visszajövök. - fordult felém kedvesen, majd távozott a konyhaajtón keresztül.
- Ülj melléém! - mutogatott hevesen a mellette elhelyezett székre Sophie, mire kérésének megfelelően cselekedve lecsúsztam az előbb említett tárgy párnás ülésére.
Örömmel töltött el, hogy egy ilyen vacsorán vehettem részt, a legszebb emlékeimet felidézve, mikor még a mi családunk is hasonlóan teljes, makulátlanul boldog volt.
Egy pillanat sem telt el csendesen, mindig volt miről beszélgetni, vagy éppen szakadatlanul nevetni valaki régi sztoriján.
Boldognak éreztem magam, és ezt csak még jobban fokozta a velem szemben helyet foglaló angyalarcú.
Le sem véve tekintetemet az említettről tűnődtem el azon, mennyire szerencsés vagyok, hogy az életem részének tudhatom, és hogy szerethetem.
Megérezve átható bámulásomat, rám kapta szemeit, majd hosszú percekig csak ültünk, egymás arcát vizsgálgatva.
- Khm... - a váratlan torokköszörülésre megszakítva szemkontaktusunkat, mindketten a hang irányába kaptuk fejünket. - Gyerekek, menjetek nyugodtan, majd mi elpakolunk. - nézett ránk mindenttudó mosollyal Kate.
- Nem, szó sem lehet róla, segítek. - álltam volna fel, de egy apró kézszorítás hosszú pólómon megakadályozott ebben.
- De azt mondtad, hogy vacsora után játszani fogunk. - nézett fel rám kölyökkutyaszemekkel a mellettem ülő Sophie.
- Így van, menjetek csak. - intett kezével édesanyja, mire megadóan elmosolyodtam.
- Köszönöm szépen a vacsorát, nagyon finom volt. - mondtam, miközben játszótársam kezemnél fogva húzni kezdett az emelet felé.

---

- Hű! - állam a padlót súrolta, mikor beléptünk a halványrózsaszín színekben pompázó szoba ajtaján. Kiskoromban mindig is egy ilyenről álmodoztam, egy saját, rózsaszín kastélyról, amiben igazi hercegnőnek érezheti magát az ember. A közvetlenül mellettem álló vártulajdonos hatalmas szemekkel figyelte reakciómat. - Ez eszméletlen! - kaptam rá tekintetem, mire szélesen elmosolyodott, majd ágyához ugrándozott, és párnája mellől előrántott két báliruhás babát.
- Tessék! - nyújtotta felém az egyiket. - Ő itt Áfonya hercegnő, az enyém pedig Eper hercegnő. - ismertette velem neveiket, miközben mindketten törökülésbe helyezkedtünk a szőnyegen. - Sajnos nincs hercegem, ezért azt majd el kell képzelnünk. - hajtotta le szomorúan fejét. - A tied lehetne olyan, mint JunJu! A mesékben lévő hercegek is pont úgy néznek a hercegnőjükre, mint ahogy ő rád. - kapta rám újra hatalmas, barna szemeit, mire elpirultam. - Nagyon szeret téged. - folytatta. - Talán jobban is, mint engem. - hajtotta le fejét.
- Hé, ne is gondolj ilyenekre. - mosolyogtam rá. - Lehetetlenség lenne nálad jobban szeretni bárkit is, főleg JunJunak. - simogattam meg puha haját, mire kíváncsian felnézett.
- Én örülök neki, mivel így legalább megismerhettelek! - vont vállat bájosan mosolyogva, mire felnevettem. - Ugye nem fogsz elhagyni minket? - kérdezte szomorú tekintettel, minek láttán összeszorult szívem, majd halványan elmosolyodtam.
- Soha.