Learn to love again. //B.A.P// [Befejezett.]

Mr. and Mrs. Choi Part2.

- Mr. és Mrs. Choi? - kérdezte a hátunk mögött lévő mély tónusú hang tulajdonosa, mire elkerekedett szemekkel néztünk egymásra a szőkeséggel.
- I... Igen? - fordultam meg egy kis idő elteltével megszeppenve. Az öltönyös férfi egy udvarias meghajlás után újra szólásra nyitotta száját.
- Én vagyok a sofőrük, kérem, kövessenek! - invitált egy intéssel bennünket, majd sarkon fordult, és gyors léptekkel a célba vett fekete gépjármű felé indult.
Hű, rövid lábaihoz képest igazán gyorsan tud menni!
- Hé, várj! - ragadtam karon barátomat, mikor megindult a távolodó idegen után. - Nem mondták még neked, hogy ne szállj be ismeretlenek autójába?! Mi van, ha egy sorozatgyilkos, és mi vagyunk a következő kiszemelt áldozatai?! - törtek fel belőlem a kérdések, majd miután tudatosodott bennem, mit is mondtam, összeráncoltam a szemöldököm. - Na jó, ez abszurd, de akkor is! - folytattam tovább győzködését, mire vállamra tette kezét, majd lehajolt, épp annyira, hogy sötét szemei az enyéimmel egy vonalban lehessenek.
- Lin, nyugodj meg! - nevetett fel halkan. - Ezt mind Kate szervezte meg, és tudod, mennyire szereti eltúlozni a dolgokat. - ecsetelte, miközben fülem mögé simított egy kósza tincset a párától behullámosodott hajkoronámból.
- Igaz. - biccentettem oldalra fejem egyetértően a távolba meredve.
- Gyere! - kuncogott halkan reakciómon, majd kezét vállamról hátamra csúsztatva finoman tolni kezdett a minket türelmesen váró férfi felé.

---

- Whoa! - kaptam homlokomhoz, mikor a járdán megtalálható sok-sok apró kő egyikében sikeresen megbotlottam mentemben, ezzel a mellettem sétáló barátom karjai közé omolva.
- Az is biztos, hogy neked nem szabad alkoholt adni, Lin! - nevetett fel megmentőm hangosan miközben egyik kezét erősen derekam köré fonta, ezzel egy fokkal növelve eddig hiányolt egyensúlyérzetem, majd a szálloda bejáratához támogatott.
- Sss.. nem... nem is ittam sokat! - csatlakoztam én is jókedvéhez, bár hasogató fejfájásommal, és enyhe hányingeremmel vajmi kevés okom volt rá.
- Nem azt mondtam, hogy sokat ittál, csak egész egyszerűen nem bírod jól az italt. - vázolta fel helyzetemet a túlméretezett szőkeség, mikoris jobb lábam pofátlanul úgy döntött, keresztezi társát, minek következtében az utunk során már sokadjára újra megbotlottam.
- Hoppá.. - kiáltottam fel jóízűen nevetve, mikor közelről szemezni kezdtem a padlón található drágának kinéző hatalmas szőnyeg kicsiny rojtjaival, ám minőségét felmérni már nem tudtam, mivel kényelmetlen magassarkúba bújtatott lépkedőim elemelkedtek a talajtól, erős kezek szorítása hatására. Mi sem kellett több, fejemet aktuális "ágyamnak" döntöttem, ezzel egyetemben ólomnehéz szemhéjaim noszogatás nélkül csukódtak le, cselekedetükkel álomvilágba repítve engem.

--- Junhong ---

Lin alig pár másodperc elteltével egyenletesen kezdte venni a levegőt karjaimban.
Békés, kiegyensúlyozott arca mosolygásra késztetett.
Hihetetlen, hogy másfél pohárnyi vörösbor ennyire kiüssön valakit.
Bár figyelembe véve aprócska testalkatát, és azt, hogy elmondása szerint nyelve most ízlelt életében először alkohol tartalmú italt, kezdett értelmet nyerni számomra kábultsága.
A szintén ebben a hotelben megszálló személyek zavaros, kérdő pillantásokat vetettek felénk, amin kicsit sem lepődtem meg, mivel egy majdnem két méter magas alak, karjaiban egy mélyen szuszogó lánnyal nem éppen mindennapi látvány.
Szivem torkomban dobogott, mikor a tükrökkel teledekorált lift ajtaja bezárult, ezzel elindítva engem a kivégzésemre vezető felfele vezető úton.
A felvonó szintgombjainak kijelzőjén található digitális órára pillantottam.
23:41.
- Már biztos alszanak! - szűrtem ki fogaim között, idegesen fel-le rugózva, mivel tisztában voltam vele, hogy ha anya meglátja Lint, az lesz a legkevesebb, hogy az egész nyolcadik emeletet felveri álmából. Mozdulatsorom hatására a kezemben cipelt tündér mocorogni kezdett. Arcvonásai megfeszültek, szemöldökét összehúzta, ezzel felfedve az ott lévő máskor teljesen láthatatlan ráncokat. Halkan nyöszörögve bújt mellkasomhoz az eddiginél is szorosabban, mire ajkaim felfele kezdtek görbülni, és ezzel együtt feszültségem is elszállt. Éreztem meleg lehelletét nyakamon, minek hatására gerincemen végigfutott a hideg, ezzel egy kisebb rángatózásra késztetve testemet.
- Hol... hol vagyok.. - suttogta kedvesem kómás, enyhén rekedt hangján.
- A hotelben. - válaszoltam az övével megegyező alacsony hangerővel, arcát fürkészve. Nyöszörögve próbálta felnyitni szemhéjait, ám mikor azok megészlelték a lift erős megvilágítását, azon nyomban visszaragadtak eddigi helyzetükbe. - Semmi baj, Lin, aludj vissza nyugodtan! - csitítottam, mire egy apró ásítás közepette, ugyanolyan sebességgél, ahogy felébredt, vissza is aludt.
A felvonó hangos jelzéssél adta tudtunkra, hogy felértünk a kívánt emeletre.
Gyomrom újra görcsbe szorult, mikor szemeim elé tárult a bézs színekben pompázó hosszú falon lévő hatalmas festmény, amelynek cselekményére egy hét alatt sem sikerült rájönnöm, ám figyelmem nem ennek rejtélyessége ragadta meg.
A folyosó...
Teljesen üres, egy árva lélek sem tévedt ezen időponton arrafelé.
Megkönnyebbült sóhaj hagyta el számat, majd az szobánk felé indultam sietős, egyben óvatos léptekkel.
Idegességem teljesen alábbhagyott, mikor lábammal becsuktam ajtónkat, majd az  ablakokon át beszűrődő városfények világában a hívogató franciaágyhoz sétáltam, amire finoman lehelyeztem a békésen alvó lányt.
Pár percig csak visszafojtott lélegzettel álltam egy helyben, makulátlan vonásaiban gyönyörködve, majd egy hatalmas ásítás után sarkon fordultam, és a fürdő felé vettem az irányt.
Pontosabban vettem volna, ha mozdulatomban meg nem akadályoz az éjjeliszekrényre helyezett mobil erőteljes rezgése.
Álmosságom elűzése végett ökölbe szorított kezekkel megdörzsöltem szemeimet, majd az előbb említett eszközhöz lépkedtem.
Eddig sötétséghez szokott pupilláim, barátnőm hívókészüléke erőteljes fényerejének hatására homokszem méretűre zsugorodtak, ezért reflexszerűen kezdtem hunyorítani, hogy leolvashassam a képernyő közepén megjelenő szöveget.

Nincs hívóazonosító.

Furcsa...
Ki hívhatja ilyenkor?
Már épp rányomtam volna ujjammal a "hívás fogadása" opcióra, mikor az eszköz rezgése hirtelen megszűnt, ezzel újra sötétbe borítva a helyet.
Nemtörődöm módon megrántottam vállaimat, majd folytattam utamat a mosdó felé.
Alig tíz perc alatt elvégezve szokásos esti rutinomat, immár teljes alvós öltözetben tértem vissza hálóhelyiségünkbe, ahol füleimet azonnal megcsapta az édes, mély szuszogás tompa hangja, ami mindig oly nagyon megmelengette lelkem.
Ez most sem volt másképp, széles mosollyal léptem a zaj forrása mellé, majd ajkaimat annak homlokához érintettem.
Mozdulatom közben szemem sarkából észleltem, ahogy a nem sokkal ezelőtt megcsörrenő telefon újból világítani kezd, mire felegyenesedve kíváncsian vettem kezembe azt.
Ajkaim résnyire nyíltak, mikor elolvastam a rövid üzenetet.
Mi ez az egész...?!

Sajnálom, hogy mostanában hosszabb időközönként hozom a részeket, de sajnos alig van időm, sok minden megakadályoz néha az írásban..:( Remélem tetszik ez a rövidebb rész, nem tartom a legjobbnak, ahogy az előzőeket sem, viszont ezután izgisebb lesz, ezt megígérhetem!:) Kérlek írjatok kommenteket, rosszakat-jókat egyaránt. Azt is nyugodtan mondjátok el, min változtassak, vagy mit hogy esetleg mit szeretnétek a történetben még olvasni!:)
Köszönöm, hogy olvassátok a sztorimat: Gen ✨