Learn to love again. //B.A.P// [Befejezett.]

Lights around me.

--- Visszaemlékezés ---
5 nappal ezelőtt.

"Ugye nem fogsz elhagyni minket? - kérdezte szomorú tekintettel, minek láttán összeszorult szívem, majd halványan elmosolyodtam.
- Soha." - villant fel elmémben válaszom fogadott kishúgom kérdésére, mikor már egy ideje boldogan falatozó alakját néztem az asztal túloldalán.
- Lin, drágám, miért nem eszel? - szakított ki mélázásomból Kate aggodalmas hangja, mire felé kaptam tekintetem, majd a tányéromra. Aznapi vacsorám érintetlenül virított az edényen. Meglepődtem.
- Öö, én... nem... nem vagyok éhes?
- Az lehetetlen. - jelentette ki barátom rágás közben. Guszta...
- Hja, Junhong! Csukd be a szád! - próbáltam eltakarni szemeim elől arcát egy szalvétával.
- Na! Fejezzétek be, egyetek inkább! - szólt ránk kuncogva, mire abbahagyva gyerekes viselkedésünket, mosolyogva visszatértünk ételünkhöz.
Mikor befejeztük, segítettünk elmosogatni, majd rohantunk is fel szobánkba. Kimerítő napunk volt, a mozi, és az értelmes barátaink miatt, így megegyeztünk, hogy gyorsan lezuhanyzunk, utána pedig nem csinálunk semmi mást, csak alszunk reggelig. Junhong ment először, ezért ruhástul a pihe-puha ágyra dőltem, míg várakoztam. Egy idő után émelyítő érzés kerített magába, amit nem tudtam hová tenni. Egyre jobban erősödött, így mikor a szőkeség kilépett a fürdőből, felpattantam a matracról, és azonnal besiettem a párás helyiségbe. Rátámaszkodtam a csapra, egyenesen a tükör elé, így szembesültem izzadt, fakó ábrázatommal. Hallottam, ahogy Junhong kintről hogylétem felől kérdez, mire sietve elfordítottam a zárat az ajtón, nehogy benyisson. Nem láthat így. Kopogás csapta meg fülem, amivel párhuzamosan öklendezni kezdtem. Kezemet szám elé kaptam, míg a wc elé nem értem, ahol aztán kijött belőlem aznap elfogyasztott vacsorám.
Legalábbis erre számítottam.
Viszont ami a végén szemeim elé tárult, az nem volt más, mint vér. Szín tiszta vér.
- Lin! Mi van veled?! Engedj be! - kiáltott a szőkeség az ajtónak dőlve, miközben öklével szakadatlanul püfölte annak oldalát.
Gyors mozdulatokkal letöröltem számat, lehúztam a wc-t, majd megmostam arcomat.
Könnyeim mardosták szemeim, mégis, mikor kinyitottam Junhong előtt az ajtót, arcom nyugodtsággal volt teli.
- Mi történt?! Lin! Miért nézel ki ilyen szarul?
- Kösz... - motyogtam, mire felvette a "tudod, hogy nem úgy gondoltam" arckifejezését, majd szorosan karjai közé vont. - Egy kis hányinger gyötört, ennyi az egész. - hazudtam.
- Hányinger? De most már jól vagy? - tolt el magától, hogy szemeimbe nézhessen. Aprót bólintottam, mire újra megölelt.
Ezután segített átöltözni, majd ágyba feküdni, mondván, hogy nem halok bele, ha egy nap nem fürdök, inkább pihenjek. Lekapcsolta a villanyokat, így immár sötétségbe burkolózva csusszanhatott mellém a takaró alá, átölelve derekamat.
- Öhm... L-Lin... - nyelt nagyot.
- Mondd.
- N-nem... nem lehet, hogy... khm... tudod. Hogy... esetleg terhes vagy?
Alig, hogy kimondta, szavai mardosni kezdték torkomat, majd egyre feljebb haladva, szemeimet is, kicsalva belőlük az eddig elfojtott könnyeimet. Elég volt csak belegondolni, hogy az öröm, ami egy újszülött érkezésével jár, nekem soha nem fog megadatni. Halk zokogásba kezdtem, amit azonnal észre is vett, így még jobban mellkasához húzott.
- Shh. Ne sírj, kérlek! Ha ez a helyzet, akkor megoldjuk. - simogatta hajamat. - Együtt. Minden rendben lesz.
Nem, Junhong...
Nem lesz.

3 nappal ezelőtt.

A terhességi teszt tegnap óta áll kibontatlanul a fürdőkád szélén. Junhong unszolása ellenére képtelen voltam rá, hogy felnyissam annak dobozát. Főleg mindazok után, hogy az elmúlt egy napban már nevet is adott közös porontyunknak, és egész estig csak tervezgetett vele kapcsolatban.
Összeszorítva szemeimet, a hideg csempének vetettem hátam.
- Liiin! Merre vaaaagy? - hallottam meg barátom kiáltását lentről, mire letörölve könnyeimet, a lépcső irányába indultam. Isteni illatok csapták meg orrom, amint az utolsó fokról lelépve a konyhába igyekeztem. Junhong a pult előtt szobrozott, fülig érő mosollyal. Mögötte vagy három tálnyi frissen sült hús, különböző szószokkal. A nyál is összefutott számban a látványra. Épp indultam volna meg feléjük, mikor a babaarcú elnyitotta ajkait. - Direkt csináltam ilyen sokat, hogy a kis Junhongnak is bőven jusson.
Ahogy befejezte mondatát, megtorpantam. Látásom elhomályosodott, torkom feszíteni kezdett.
- Ne mondd ezt...
- De hát ezentúl muszáj két személyre enned, nem hagyhato...
- Azt mondtam ne mondd ezt! - emeltem meg hangom, amivel egyidőben könnyeim patakhoz hasonlóan kezdtek végigfolyni arcomon. - Nincs semmilyen gyerek, Junhong. - halt el hangom. - Nem is lesz... - suttogtam alig hallhatóan, majd hátat fordítva neki megiramodtam a bejárati ajtó irányába, magára hagyva a teljes sokkban lévő fiút.