--- Visszaemlékezés ---
Két héttel, és négy nappal ezelőtt.
<Este, fél nyolc>- Önök Miss Young hozzátartozói? - tette fel kérdését az egyik fehérköpenyes férfi, amint bátyjám elé ért. Az említett egy hatalmas nyelés közepette csak érthetetlenül nyökögött valamit, mire az eddig szorosan mellette álló barna hajkoronával rendelkező lány karon ragadta, majd az előttük álló orvosra vezette figyelmét.
- Igen, ő itt a testvére. - adta meg a választ az egyenruhás kérdésére, mire az a kezében tartott beteglapjára pillantott.
- Rendben. - nézett fel papírjaiból az eddig is magán hordozott érzelemmentes arckifejezéssel, annyi kivétellel, hogy most nem az előtte toporzékoló párra, hanem egyenesen felém vezette tekintetét. - Miss Young! Kérem, fáradjon ide! - szólított meg monoton hangján, mire utasítása szerint cselekedve feltornáztam magam az eddig helyemül szolgáló várakozásra elhelyezett folyosói székről. Nagyot nyelve, szinte már remegve kezdtem el lépkedni a háromszemélyes csoport felé, kik közül ketten aggodalomtól sugárzó szemekkel figyelték mozdulataimat végig, utam során, majd mikor melléjük toppantam, a harmadik fél is rám emelte tekintetét. - Miss Young... Corelin. - ejtette ki keresztnevemet az eddiginél egy halvány fokkal lágyabb hangszínnel. Megborzongtam. - Ha jól informálódtam, a Young család két éve veszteségben részesült. - nézett vissza újra lapjaira. Egy hatalmas nyelést követően aprót bólintottam, ám mivel ezt nem láthatta, ajkaimat résnyire nyitottam.
- Az édesanyám. - pontosítottam előbbi mondatát, kitörni vágyakozó könnyeimmel küszködve.
- Rendben. - bólogatott, miközben mutatóujjával lefelé haladva keresett valamit a legfelülre helyezett irományban. - Áh! Meg is van! - szólalt fel sikerteljesen, majd pár pillanat után összecsapta dokumentumait, sötét szemeit pedig egyenesen rámtapasztotta. - Diane Youngnál megközelítőleg két éve Adenokarciómát, a ráknak egy súlyosabb fajtáját diagnosztizálták, amiben sajnálatos módon, alig nyolc hónap alatt, mivel egy idő után saját döntés alapján felhagyott a gyógykezelések rendszeres részvételében, életét vesztette. - vázolta a már amúgy is ismert állapotot. Arcbőrömet benedvesítették az eddig visszatartott könnyeim, mellkasom szúrni kezdett. A férfi levette az orrára helyezett szemüvegét, karjait kinyújtva összekulcsolta papírjaival együtt. Pillantásából sütött a sajnálat. Nyelt egyet, majd keskeny ajkai elnyíltak egymástól. - Corelin, az eredményeid alapján örökölted édesanyád betegségét.
YOU ARE READING
Learn to love again. //B.A.P// [Befejezett.]
RomanceVan egy röpke pillanat amikor felébredünk, és még nincsenek emlékeink. A boldog üresség, mikor még nem gondolunk semmire. De nem tart soká és hirtelen eszedbe jut, hogy ki vagy es mi az, amit el akarsz felejteni. Azt hittem, ezeket a dolgokat soha...