Learn to love again. //B.A.P// [Befejezett.]

First flight.

Egyetlen dolog volt, amit a maradék józan eszemmel fel bírtam dolgozni; a szívem úgy zakatolt, mint egy újonnan beindított repülőgépmotor.
Pont ugyanolyan, mint az, aminek feladata a több órás repülőutunk kivitelezése volt.
Életem első repülőútja...

--- Visszaemlékezés ---

- Ne nézzetek ilyen szemekkel, gyerünk, menjetek pakolni, holnap reggel indulunk! Igen, mi is utazunk, de ígérem, hogy olyan lesz, mintha nem is lennénk ott. - tette mellkasára, majd csapta össze Kate maga előtt kezeit, kizökkentve engem enyhén sokkos állapotomból.
- K... Kate én... - dadogtam alig érthetően, majd nagyot nyeltem, hogy utána komoly hangnemmel folytatni tudjam. - Én ezt nem fogadhatom el.
- Oh, szivem, dehogyisnem! Hiszen már szinte családtag vagy! - mosolyodott el kedvesen. - Nem mellesleg, már mindent elintéztem, minden ki van fizetve, szóval ha akarnál sem tudnál itthon maradni. - mondta vidám hangszínnel, mire arcvonásaim ellágyultak, majd az asztal másik oldalán ülő, engem fürkésző angyalra néztem. - Gyerünk, mire vártok?! A csomagotok nem pakolja be önmagát! - nevetett fel mondata végére, mire hirtelen felpattantunk mindketten, és a lépcső felé vetettük magunkat, hogy aztán az emeletre érve megrohamozzuk a barátom szobájában található szekrényeket.
Mikor már utolsó ruhadarabomat helyeztem volna a hatalmas franciaágy szélére a többi mellé, a kupacra nézve hirtelen megálltam mozdulatom közepette, mivel eszembe jutott egy nem éppen elhanyagolható részlet az utazással kapcsolatban.
- Junhong. - szólítottam nevén a szekrény mélyén lelkesen keresgélő fiút, mire hátrapillantott válla felett, ezzel jelezve figyelmét. - Én még sohasem utaztam rep... - hangom elcsuklott mondatom közben, mire a kutakodó szőkeség felegyenesedett, majd elém lépdelt, kezeivel végigsimítva mindkét vállamon.
- Minden rendben lesz, nem olyan vészes, mint ahogy az elsőre tűnik. - mosolygott rám el biztatóan. - Tetszeni fog, ebben biztos vagyok. - szorította meg finoman a már összekulcsolt kezünket, mire ajkaim felfelé görbültek.
- Remélem, igazad lesz. - néztem szemeibe, majd arvonásaim egy szempillantás alatt komollyá váltak. - Ha meg nem, kín-keserves halálban foglak részesíteni, még mielőtt esélye lenne lezuhanni a gépnek. - mondtam rezzenéstelen arccal, majd hátat fordítva neki a fürdőszoba felé vettem az irányt.
Beérve még hallottam, ahogy magában kuncog, majd az ajtó becsukása után ez csak tompa dünnyögéssé vált.
A zár elfordítása nélkül kezdtem el levenni ruháimat, hiszen tudtam, ha be akar jönni, úgyis talál rá módot.
A megszokott hosszú percekig tartó zuhanyzásom, most tíz perc alatt lebonyolítottam, figyelembe véve, hogy az ajtó túloldalán lévő szőkeség is igényt tart a helyiségre, és azt, hogy a falra akasztott óra mutatója lassan eléri a tizest.
Kilépve a kabinból nedves testem köré tekertem egy törölközőt, majd csatlakoztam az ágyán heverésző barátomhoz, hálóruhám után kutatva szemeimmel.
- Nem láttad a pizsamám? - fordultam felé reményteli arccal, miután a keresett ruhadarabok csaknem akartak kezem közé kerülni.
- Milyen pizsamát? - kérdezte ártatlanul.
- Tudod, azt, amelyiken azok a világoskék... - kezdtem bele körbeírásába, ám abbahagytam, mikoris elfojtott mosolyát látva arcon csapott a felismerés. - Junhong. Kérem! - nyújtottam ki felé kezem, mire megadóan előhúzta párnája alól az anyagot, és felém dobta. - Köszönöm, most menj fürdeni!
Az egész szituáció egy az egyben olyan volt, mint mikor egy anyuka mosakodni küldi a gyerekét, ám ez engem kicsit sem izgatott, mivel tudtam, ha nem szólok rá, még sokáig nem fog bemenni a helyiségbe.
Felült, majd az ágy szélén időzött, kiskutyaszemekkel bámulva engem, mire összeráncolt szemöldökökkel, mutatóujjammal a fürdőszoba ajtaja felé mutattam.
- Megyek, megyek. - állt fel megadóan, lomha mozdulatokkal, ám az előbb említett szoba helyett elém lépdelt, majd derekamra fonta kezeit. - Gyere te is! - nézett mélyen szemeimbe, ellenállhatatlan mosolyával.
- Én.. m.. most... - alig bírtam egy értelmes szót is kinyögni, arca megbabonázott. Nagyot nyeltem, majd folytattam. - Álmos vagyok. - mondtam sötét íriszeibe meredve, mire aprót bólintott, majd puha ajkaival nyomott homlokomra egy puszit.
- Rendben. - suttogta, majd engem kikerülve a bevilágított helyiség felé vette az irányt.
Becsukta maga mögött az ajtót, ám a zárat nem fordította el, aminek hatására arcomra halvány mosoly ült ki.
- Nyitva hagyom, ha mégis meggondolnád magad. - hallottam meg enyhén tompított hangját, mire mosolyom szélesedett.
- Észben tartom. - mondtam a csukott ajtó felé nézve, majd magamra öltve a kék-fehér, apró szivecskékkel tarkított "pizsamámat", ami alatt egy több számmal nagyobb pólót értek, bemásztam a pihe-puha franciaágyba.
Alig helyeztem le fejem kényelmes párnámra, szemeimet ólomnehéz súly kezdte nyomni, mire megadva magam fáradtságomnak, önként hajtottam le azokat.