Learn to love again. //B.A.P// [Befejezett.]

It was you.

--- Junhong ---

- Lónyál ízű ez a spagetti. - szólalt meg barátnőm, miután nagy reményekkel telve lenyelte az első villányi repülős ebédet, amit követett a második.
- Nyilván ezért fogod mind megenni. - nevettem fel.
- Tudod mennyire éhes vagyok?! - nézett rám hatalmas szemekkel, majd a szájába gyömöszölt egy újabb adagnyi tésztát.
Kivettem táskájából egy zsebkendőt, és felé nyújtottam.
- Tessék, töröld meg az állad, mert csupa lónyál.

---

Egy üres szobában ébredtem, melynek falai sötétszürkék voltak, szinte feketék.
Várjunk...
Hol vagyok?
Mi ez a hely?
Ezek voltak a kérdések, amelyekre nem tudtam megadni a választ.
Felálltam, majd körbesétáltam az üres térségben.
Senki sem volt ott, kivéve engem.
Egy idő után unalmassá vált tépelődésem, így visszaültem a padlóra.
Behunyt szemekkel vártam bármiféle életjelre.
Egy pillanattal később szőke hajamat hűvös szél borzolta fel, minek hatására szemeim kipattantak.
A távolban egy törékeny, földön kuporgó alakra lettem figyelmes.
Sietve talpra álltam, majd gyors léptekkel indultam meg irányába.
Bőre sápadt volt, amit a rajta lévő hófehér ruha csak még jobban kiemelt.
Mellé érve leguggoltam elé, és óvatosan jéghideg karjához értem, mire felnézett rám.
Szemei vöröslően csillogtak a bennük lévő ezernyi könny hatására.
A felismerés egy tizedmásodperc alatt csapott pofon, mibe egész testem beleremegett.
Lin...
- Hé - töröltem le ujjammal egy arcán végigfolyó könnycseppet - miért sírsz? - kérdeztem aggodalmas hangon, mélyen a még kisírtan is varázslatos szemeibe nézve.
Válasz helyett átnézett vállam felett.
Összeráncolt szemöldökkel követtem tekintetét, mire szembe találtam magam egy sötét alakkal.
Testemet átjárta a hideg éjfekete köpenye láttán, amit a hűvös szél meg-meg libbentett.
Arcát eltakarta ruhája, csak sápadt bőrét, és vérvörös ajkait tárta a kíváncsi szemek elé.
Lejjebb eresztve fejem, tekintetem a kezében tartott egy, a palástjához hasonló színekben pompázó rózsaszállal találkozott.
Hirtelen mozdulattal kaptam el figyelmem a hátborzongató lényről, újra az előttem térdelő lányra nézve.
- Gyere! - mondtam felállva, majd megragadva kezét húzni kezdtem volna magam után, ha lábával meg nem torpan hirtelen.
- Nem, Junhong, hiszen te mondtad. - nézett fel rám szomorúsággal teli arccal. - Nem tudok elfutni.

---

Puha ujjak cirógatására nyitottam fel nehéz szemhéjaimat, mire egy alig pár centire lévő mosolygó arc fogadott.
Az arc, amit egy másodperccel ezelőtt még fájdalomtól eltorzult, könnyekkel áztatott állapotban láttam.
- Jó reggelt! - köszöntött bájos hangján, ami mosolygásra késztetett. - Pontosítva délutánt! De nem ez a fontos... JunJu, mindjárt leszállunk! - nevetett fel lelkesen.
- Oh... - lepődtem meg kijelentésén. - Mennyit aludtam?
- Nem sokat, úgy egy órát körülbelül. - legyintett aprót, majd figyelmét újra az ablak túloldalára vezette.
Magam elé meredve álmomat próbáltam meg átgondolni, ám ezt megnehezítette a pár sorral hátrébb ülő kisgyerek szünet nélküli sírása, így jobbnak láttam csendesebb hely után kutatni.
- Elmegyek a mosdóba. - simítottam végig Lin karjának puha bőrén, mire felém fordította fejét.
- Siess! - mutatott fel ujjával az ülésünk fölött található apró jelzősávra, amin világított az "öveket becsatolni" ikon.
Bólintottam, majd felálltam székemről, elindulva a mellékhelyiség irányába a hosszú, egyenesen futó sort követve.

---

- Még mindig nem értem, mi ezzel a baj. - ráncoltam össze újra homlokom, mire egy gyors mozdulattal kitépte füzetének előbb kitöltött lapját, és kezembe nyomta.
- Nézd! - mutatott ujjával közepére.
Egy szoba körvonalait láttam, minek közepén egy öltönybe öltözött magas alak állt.
Körülötte rózsák tengere, viszont ami a legjobban megragadta figyelmem, a kezében tartott három rózsaszál, amik közül az első élettelenül omlott tartója kezére, a másodiknak szirmait a mellette lévő legsötétebb árnyalatú társa saját színére kezdte festeni, mintha lassan átitatta volna mérgével.
Szemeimet felvezettem az öltönyös arcára, ami körül apró felhőket fedeztem fel.
Pont mint a... köd?
Vonásai hajszálpontosan megegyeztek enyémekkel.
Felnéztem a még mindig falfehér barátnőmre, aki hatalmas szemekkel fürkészte tekintetem.
- Lin, ez csodálatos! - mondtam mosollyal az arcomon, majd lassan előredőltem ajkai felé.
- Nem! Hát nem érted?! - tért ki érintésem elől. - Ez az álmom! Te... - nyelt újra egy nagyot. - Te voltál az.