Nagypályások

➡1. rész⬅

- Apa kérlek! Muszáj megengedned. Értem. Értünk.
-Kislányom! Tudod jól, hogy nem tehetem. Egyébként is, hogy gondolod, hogy beengedlek egy olyan helyre, ahol több mint 200 katona lézeng, ráadásul így?! - tudtam mire gondol. De beakartam neki bizonyítani, hogy igenis helyt állok. Ez az egy lehetőségem van, hogy megbosszuljam annak a rohadéknak tettét..
- Apa! Figyel ide. Tudom, nem könnyű Sam elvesztése. Ahogy egyikünknek sem. De muszáj megértened azt, hogy jelenleg mit is érzek. Nem lenne könnyű dolgunk, de kérlek. Próbáljuk meg.
Láttam rajta, hogy kicsit kétségei lettek a dolgot illetően. Muszáj valahogy rávennem, hogy vigyen magával. Hiszen, ha itt maradok, semmi nem fog változni. Ugyanaz a 18 éves lány maradok, aki elvégezte a gimnáziumot, akinek nincs munkája, ugyanis annyi ereje nem volt az elmúlt fél évben, hogy a házat elhagyja. Ezért kell a változás. Ezért kell mennem. Apa lenne a parancsnok, ami még jobb lenne az edzésemet figyelembe véve. Tanulnék egy kis fegyelmet, tiszteletet, ami kell is, mert elég nagy szám van, és néha utána gondolkodok, miután cselekszem. Ez van.
A gondolatmenetemből az apám szakított ki.
-Rendben van! Viszont csak akkor, ha máris, azonnal csinálunk valamit a külsőddel. A hajadat le kell vágni, és kezdj valamit a színével. Addig én elintézem a papírmunkát. -örömömben a nyakába ugrottam. Hiába tűnök erősnek, hiába nem sírtam az eset óta, mégis az apám ölelésére mindig szükségem van.
- Na jól van Samantha, akkor kezdjünk neki a dolgoknak. -
Nagyon boldog voltam,amikor kimondta ezeket a szavakat, végre elkezdődhet a várva várt pillanat.
Anyának egyből elújságoltam,mi történt. Olyannyira nem örült annak, hogy elmegyek, hogy elsírta magát. Még ez hiányzott nekem.
-Teljesen elment az eszed? Hogy gondoltad, hogy ez sikerülni fog?
-Anya! Apát olyannak ismered, aki nem éri el azt, amit akar?!
-Nem, de..
-Na látod! Hidd el, apa mellett lesz a legjobb helyem. Tudod miért van erre szükségem. Úgyhogy légy szíves, ne tarts vissza.- néztem rá komolyan. Meggyötört arcáról csak úgy sugárzott a fájdalom, és a kétségbeesés. Nehéz volt így látnom az anyámat, hiszen mindig mellettem volt, és támogatott. De egyszer az életben el kell fogadnia a döntésemet.
-Rendben van kicsim. Nem örülök neki, de úgy látom nincs sok beleszólásom. Ugye apád említette, hogy a külsőddel csinálni kell valamit?! Mert akkor még ma délután elmegyünk a fodrászhoz. -Na, ez az én anyám. Viszont kicsit megrémiszt ez a fodrászos dolog, mert mindig is szőke hajam volt, vállig érő egyenes. Bár még kiskoromban barna hajjal rendelkeztem, ami mindig is rövidre volt nyírva. Akkor mindig Samhez hasonlítottak, de örültem, hogy a későbbiekben elkezdett szőkülni a hajam. Sose voltam az a lányos lány. Mindig is fiús alkatom volt. Nincs mell, nincs fenék. Lapos vagyok, mint a deszka. De ez még a későbbiekben jól jöhet. Szerencsére nincs mit leszorítani.
Szerettem az izgalmat, új dolgokat felfedezni, minden csínytevésben benne voltam. Mindent a testvéremmel csináltam. Mindenhova magával vitt, sosem volt neki fontos, hogy 3 évvel volt nálam idősebb. Nem szégyellte, hogy mindenhol a kishúgával kell mutatkoznia. Szerettük egymást. Nagyon közel álltunk egymáshoz. Megtanított hogyan kell lőni, hogyan kell csalni a pókerban, hogyan vezessek el egy autót 12 évesen. Nehogy félreértés essék, nem a rossz dolgokra tanított. Hanem az élet értelmére, hogy hogyan is álljak a lábamra, és hogy élvezzem az életet, és csináljam azt, amire a legjobban vágyok. És most mire is vágyok? Azt majd a későbbiekben elmondom.

Úgyhogy a délután folyamán elintéztük a fodrászt is. Viszlát hosszú, szőke haj. Helló rövid, barna. Igen. Elkel ismernem, nem is áll olyan rosszul. Amikor anya meglátott persze, hogy elsírta magát. És tudom is miért.
-Teljesen olyan lettél mint Sam.-töröltem le a könnyeit, bár nehéz volt megállnom, hogy én is el ne sírjam magamat. Aztán, amikor hazaérve apám meglátta az elkészült "művet", elállt a szava. Nem sírt, nem hatódott meg. Csak mélyen a szemembe nézett és azt mondta.
-Rendben van kislányom. Akkor vágjunk bele.- bólintott egyet, majd folytatta. -elintéztem mindent. Az alkalmassági vizsgát sikerült megoldanom, hogy ne kelljen részt venned rajta, hiszen egyből megbuknál. Így jövő héten utazunk, és egyből a táborba megyünk. A tábor igazgatóját beavattam, és beleegyezett, viszont 1-2 szabály lesz rád vonatkozóan, amit be kell tartanod. Figyelmesen hallgattam, hiszen ez nagyon fontos lesz az egész tábor alatt.
-..és a legfontosabb, hogy kerüld a pasizást, illetve még, ami fontos, hogy ne bukj le. Mert ha kiderül, hogy lány vagy, és ha rájön a szervezet, akkor befuccsol az egész tábor, ami nem történhet meg.
-Értem apa. Bizonyítás, nincs pasizás, nincs lebukás. Ez mind érthető és tiszta.
-Örülök. Akkor lassan kezdj pakolni, és ne sok mindent hozz, mert nem lesz rá szükség.
-Értettem. -tisztelegtem egyet, amin egy jót mosolygott. Nagyon kemény az apám, ha a katonaságról van szó, de apaként nagyon is lágyszivű.
Felhívtam a barátnőmet,Shannont, hogy otthon van-e, ugyanis muszáj neki elmesélnem a történteket.
-Még dolgozok , de ha végeztem felhívlak, és átjöhetsz, ha gondolod.
-Jól van, várom, hogy hívj. Puszi.
-Puszi.
Még a délután folyamán elugrottam néhány boltba, pasis cuccokat összekapkodni.
Néhány kimenős póló, cipő, bakancs, még óvszert is vettem a hatás kedvéért.
Amint végeztem, csörgött is Shannon, hogy hazaért. Így hát átsiettem a városon, és egy 10 perc séta után meg is érkeztem. A suli elvégzése után Shannon a saját lábára állt, és vett egy saját lakást. Neki volt annyi esze, hogy kezdjen valamit az életével. És én? Katona táborba megyek, hogy az én életem is rendbe jöjjön. Ha ez kell, hát ez kell.
Viszont Shannonnak nem akartam elmondani, hogy hova megyek, mert nagyon aggódó típus. Mindig jön a 'Ne csináld Samy, abból bajod származik.' mondat. Mindig ugyanez a szöveg. Úgyhogy hazugságot hazugságra halmozok. Ez még csak a kezdet. Lesz még ennél több probléma is. De mit csinálhatok? Így is ki lesz akadva, hogy itt hagyom. Nem akarok még ezzel is fájdalmat okozni neki. Elég volt Sam halála után felkaparnia a földről. Ő nyugtatott meg, ő feküdt mellettem álmatlan éjszakáimon. Még a munkahelyét is hanyagolta, ami miatt majdnem a megélhetését veszítette el. Persze ezt nem hagytam, és rá kellett szólnom, hogy mostmár elég lesz az anya szerepből, ne aggódjon, majd lesz valahogy. Tényleg a legjobb barátnőm, a legnehezebb helyzetekben is számíthatok rá.
-Szia Samy.- csak úgy sugárzott a tekintetéből a ragyogás,amit általában csak én váltok ki belőle,ha meglát. A nyakamba ugrott,és szorosan magához vont. Mindig nyugodtabb voltam,ha mellettem volt.
-Szia Shannon. -krákogtam,mert elég nehezen ment a levegővétel.
Elengedett,majd betessékelt a szobába. Mindig is gyönyörűnek tartottam a házát. Magas,fehér falak falfestményekkel,kandalló a nappaliban, festőszoba, konditerem, medence. Sose dicsekedett,azzal, amilye van. Mindig próbál mások elvárása szerint élni, amióta csak ismerem, neki az a legfőbb cél, hogy mindent a lehető legjobban csináljon. Ezért ő az egyik legcsodálatosabb ember, akit csak ismerek.
-Basszus, nagyon jó a hajad! -csak úgy ámult. Annyira nem figyelhettem oda, mert eléggé megrángadta a vállamat.
-Ugye nincs semmi baj?!- kérdezte kicsit ijedt képet vágva, mert elkalandozhattam.
-Nincs nyugi, de valamiről muszáj beszélnünk! - néztem rá komolyan.
Kicsi lesápadt,tudtam jól, hogy nem fog neki tetszeni,amit most akarok mondani.
-Na! Ki vele!
Nem tudtam, mégis hogyan kezdjek neki.
-El..el kell mennem.
-Már most? Pedig még csak most jöttél.
-N..nem most. Hanem hétfőn egy kis időre. De nem mondhatom el, hogy hova.
Nagyon kétségbe esett. Csúnyán nézett rám, bár vártam már ezt a reakciót.
-Azt hittem, hogy a legjobb barátnőm vagy. Erre titkolózol. És mégis mikor akarsz haza jönni?- a szemei villámokat szórtak.
-Pár hónap múlva. De kérlek értsd meg. Elfogom mondani, de még nem tehetem.
Ekkor elsírta magát, és az ölembe borult. Simogattam, hátha hamarabb megnyugszik. De sajnos nem. Annál jobban zokogott.
-Shannon! Próbálj megnyugodni. Minden rendben lesz, és ugyanúgy fogunk beszélgetni, mint azelőtt. De muszáj mennem, erre van szükségem. -néztem rá, reméltem, hogy hamarabb abba hagyja a sírást. Rám emelte fátyolos tekintetét, és magamhoz vontam. Úgy ültünk pár percig, majd megszólalt a mobilom. Jókor tudnak hívni, és ekkor láttam, hogy apa az.
-*Szia apu, mi a helyzet?*
-*Merre vagy Samantha? Már késő van, ideje lenne haza jönni, tudod nem örülök, ha ilyen sokáig vagy távol!*
(Milyen kis aggódó. De teljesen igaza van, és meg is értem, hogy aggódik, van rá oka.)
-*Jó jó, máris indulok!*

-beszélgetés vége-

-Ne haragudj Shan, de muszáj mennem.
-Rendben, persze.- törölte meg könnyektől elázott szemét, és kikísért.
-Nagyon vigyázz magadra. Ha bármi van szólj, és érted megyek.
-Ne aggódj, minden oké lesz. Szeretlek!
-Szeretlek!- megöleltük mégegyszer egymást, majd fogtam a táskámat, és haza indultam.

...

Hétfőn..
-Samantha! Indulunk!- szólt az apám, és nekivágtunk. Már csak azért is végig csinálom, kerül amibe kerül.