Nagypályások

▶30.rész◀

Sam
Egy hónap telt el azóta az este óta. El sem hiszitek, de két hete haza küldtek. Meg volt a tárgyalás is, ahol elmondtam, hogy mit miért tettem, hogy mi történt az elmúlt egy évben velem és a családommal, na és persze, hogy miért mentem a táborba. Persze csak a finomabb verziót közöltem velük. Vagyis, hogy önvédelem céljából jöttem ide, hogy meg tudjam magamat védeni az utcán. Ezt el is hitték, ráadásul igazat is adtak nekem, viszont a szabály sértés az szabály sértés. Így az apámra való tekintettel nem kaptam komoly büntetést. Csak választhattam. Vagy maradok mint takarítónő és besegítek a tábor karbantartásában, vagy távoznom kell a táborból. És a fiúkra való tekintettel választottam. Na meg azért milyen szégyen lenne itt takarítanom a férfi mosdót meg mi egyebet. Meg Skott így is alig bírja elviselni a jelenlétemet, így hát inkább leléptem. Adam meg Ben teljesen kiakadt, hisztiztek mint a rossz kurvák, hogy maradjak, ne menjek, fogadjam el ezt, de nem lenne szívem, meg azért van egy kis tartás bennem. Így hát egy hónap után át léptem a vendégházunk küszöbét. Nem tudok bemenni a rendes házunkba, mert azonnal anya fog az eszembe jutni. Így a házunk mellett található kis vendégházban fogom magam meghúzni. A ház mellett van egy jó nagy tölgy és diófánk, apa még kiskorunkban épített rá egy kisebb 'erődöt', amit Sammel még régen be is rendeztünk egy hangulatos szobának. Egy egyszemélyes ágy van fent, egy kis éjjeli szekrény, és egy tükör a kis ablakkal szemben. Az egészet kékre festettük kívülről, mert az volt Sam kedvenc színe. Belülről viszont zöld volt az egesz, mert kiharcoltam, hogy nekem is legyen egy kis beleszólásom a mi kis kuckónk kialakításába. Így hát a kedvenc színeinket kombinálva alakítottunk egy kis menedéket magunknak.
Viszont miután Sam meghalt, többet nem tudtam oda felmenni. Apa leakarta bontani, de megtiltottam neki. Ez az egy dolog maradt meg nekem, ami által Sam jut az eszembe.
Úgy hogy vettem magamon egy kis bátorságot, és felmentem. A lépcső még bírta ennyi idő után is a strapát, ezáltal nyugodtan lépdel fel az erődbe. Az ajtóra zárat csináltunk, és a nyakamba akasztott láncomon hordtam a kulcsot. A táborban nem viseltem, nem akartam, hogy tudjanak róla. Így a táskám aljáról szedtem elő, és nyitottam ki vele az ajtót. Az lassan nyikordulva tárult fel előttem és megláttam, hogy minden úgy áll, ahogy ott hagytuk. A babám, ami 10 éve lassan itt porosodik, az ágyam szélén ült és mosolygott. Sam néhány régi autója volt szét dobálva a földön, meg papírok, amiken rajzok voltak láthatóak. Általában mindig a családomat rajzoltam le, ahogy boldogan állunk egymás mellett, kézen fogva, a naplementében. Sam inkább a mesehősöket részesítette előnyben. Elmosolyodtam ezeken, hiszen ezek csodás emlékek. Poszterek a falon, mindegyik egy régi együttest ábrázolt.

Fogtam magam és szépen ki takaritottam. Nem volt itt olyan vészes, még igazán jó idő volt, így nem kellett semmilyen fűtés, nem mintha idefent annyira tudtam volna. Át húztam az ágyneműt, sepregettem, ablakot tisztítottam. Elpakoltam a játékokat, Sam rajzait az ágyam fölé helyeztem. Mindent rendbe raktam, bár ide majd csak aludni járok fel. Lent a vendégházban minden van, konyha, egy kis mosakodó hely, kamra. Csak háló nem, viszont a házba nem vagyok hajlandó bemenni. Van elég ruhám, meg van még a megtakarított pénzem is, úgy hogy amíg apa haza nem jön, elleszek valahogy. Apa viszont csak talán két hónap múlva jön haza, még nem tudja. Úgy döntött, hogy a jövő évtől kezdve nyugdíjba megy, hiszen egyébként is egy év múlva már úgyis nyugdíjas lesz, így majd ezt elintézi valahogy, hogy hamarabb ott hagyhassa a tábort. Én ehhez nem értek, ne haragudjatok.

Már két hete hogy itthon vagyok, és szerencsére minden rendben van. Viszont még nem szántam rá magam arra, hogy Shannon szemébe nézzek, miután ennyi időre leléptem. Ezért két hét bezártság után fogtam magam és lesétáltam hozzájuk. Az utcán akivel találkoztam, mindenki köszönt. Senki nem tudja hol voltam, ha igen, akkor azt, hogy valahol munkát kaptam egy külföldi országban. Vagyis apa ezt mesélte be mindenkinek. Viszont anya halála az egész várost elszomorította, hiszen imádták az édesanyámat.
-Őszinte részvétem kedvesem!- mondta az egyik idős hölgy, aki a háza előtt ült, és olvasott. Nem tudtam mit felelni, nagyon nehezen kezeltem általában, ha valaki részvétet nyilvánít. Így hát ez sem volt könnyű. Egy köszönömmel elintéztem, és igyekeztem nagyon gyorsan Shannonhoz érni. Remélem nem haragszik annyira, hogy ne engedjen be.
Amikor be értem az utcájukba, kicsit ideges lettem. Kíváncsi voltam mit fog hozzám szólni. Az ajtó előtt megálltam, és nagy levegőt vettem. Csengettem.
Vártam, majd nem sokára ki is nyílt az ajtó. Shannon anyukája állt az ajtóban, Susan.
-Samantha?- lepődött meg.
-Igen, én vagyok, Susan! Örülök, hogy látlak. -mosolyogtam, amire egyből ellágyult a tekintete és a karjaiba vont. Jól esett szív melengető ölelése, már annyira hiányzott, anyám helyett anyám volt mindig is.
-Hát még én mennyire örülök! Annyira de annyira sajnálom kicsikém! Nem voltál itt, hogy elnondjam, de én mindig melletted leszek!- pityergett, majd lassan elengedett, és be is tessékelt, mondta, hogy Shannon fent van a szobájában tévét néz, de menjek nyugodtan, addig készít nekünk egy csésze teát, legalább ő is lenyugszik egy kicsit.
A ház semmit nem változott ezalatt a pár hónap alatt, aminek nagyon örültem.
Shannon ajtaja előtt megálltam, és megint levegőért kellett kapkodnom, majd kiesett a szívem a helyéről. Kopogtam.
-Tessék!- kiabálta Shannon, majd lassan benyitottam.
A szobája még mindig vörös színben pompázott, poszterekkel a falon, a sarokban egy smink asztal, egy hosszú szekrény sor, egy franciaággyal vele szemben. Az ágy mellett volt egy tükör a falon, bár Shannon soha nem használta. Közös családi fotók tömege, beleértve a mi közös képeinket is.
A barátnőm ahogy meglátott, leesett az álla. A popcornt felborítva egyből a nyamba ugrott, ezzel együtt neki estem a falnak, majdnem levertem egy vázát. Shannon sírva fakadt, úgy próbáltam nyugtatgatni.
-Hol voltál, te bolond?- sírt a vállamba furva az arcát.
-Akarod tudni?- kérdeztem. Elakartam neki mesélni az egész történetet. Kézen ragadott, és az ágyra ültetett.
-Na akkor nagyon figyelj!