Nagypályások

▶2/21.rész◀

Sziasztok drágáim! Egy nagyon fontos dologról van szó! Mindig jártatom itt a számat az új rész előtt, de gondoltam szólok, hogy még talán 5 rész, és befejezettnek fogom nyilvánítani a Nagypályásokat! Nem lesz már több rész, se plusz dolgok, teljesen be fogom fejezni, és utána bele kezdek egy újba. Ezért arra kérnélek titeket, akinek kérdése merülne fel bármivel kapcsolatban, az tegyen fel nyugodtan kérdéseket akár itt a történet alatt vagy üzenetben és a következő részben egy ilyen befejezős dologként adok választ a feltett kérdésekre ( ha valakinek lenne). Mert utána már csak javítgatni fogom ezt a könyvet, és hajtok arra, hogy egyszer a könyves polcokon találjátok meg. Remélem megértitek! Már lezajlott a fejemben a további pár rész tartalma, úgyhogy talán 5 rész, és lezártnak tekintem! Na de nem is húzom a szót, puszi nektek!

Holy (2 év múlva)

A mai nap ünneplem meg a 22. születésnapot, amit össze kötöttem egy búcsú bulival is, ugyanis úgy döntöttem, hogy elköltözök a táborból. Felköltözök nagyapámhoz, nem bírok itt lenni. Azóta is várok rá, türelmesen várom azt a napot, hogy mikor toppan be megint a tábor kapuján, ami már 2 éve nem következett be. Mindennap úgy kelek fel, hogy na majd ma, majd most. De mind hiába.

Úgy érzem magam, mint a Különleges Valentin nap című filmben az öreg hölgy. Várom a páromat, na persze nem csak a valentin napon, hanem minden egyes nap. De mind hiába. Valahol most már kezdem feladni. Vagy talán nem is feladni, hanem elveszíteni minden reményemet.

- Minden rendben? - lépett mellém Adam egy pohár pezsgővel. Kezembe nyomta a pezsgőt, majd a derekamnál fogva a tömegbe invitált. 

Az ebédlőben tartottuk a bulit, az egész tábor ott volt. A katonai társaim, anyáék, Adam, nagyapa, na meg néhány kolléga. Már csak ő hiányzik ebből a társaságból.

Csináltattunk kaját, szólt a zene, apa még fiatal korában el tett egy disco gömböt, amit most elő is szedett a hangulat kedvéért. Nagyon sokan táncoltak a terem közepén, néhányan illuminált állapotban.  De talán így volt a legjobb. Nagyon össze barátkoztam az elmúlt időben mindenkivel, de Greg volt az, aki mindig mellettem volt, és hagyta, hogy bármikor sírjak a vállán. Amilyen rosszul indult a kapcsolatunk, olyan jó lett a végére.  Andy helyett tényleg egy igaz barátra leltem. Greg mindig meghallgatott, segített, ha úgy volt, na és persze segített abban, hogy túl tegyem magam ezen az időszakon. Nem mondom, hogy teljesen rendbe jöttem, de igyekszem erős maradni, és elfogadni azt, ami történt.

- Elrabolhatlak egy pillanatra? - lépett mellém az említett személy. Egy aprót bólintottam, majd kézen ragadott, és a táncparkettre vezetett.

- Greg én nem tudok táncolni. - jelentettem ki, majd kicsit ellenezni kezdtem tettét.

- Tudom, hogy nem tudsz, ezért fogok én vezetni. - mosolygott, majd nagy nehezen középre vergődtünk mi is, és a derekamnál kicsit közelebb húzott magához. Másik kezét össze kulcsolta az enyémmel, és így lassúztunk Richard Sanderson - Reality című számára.

- Hiányozni fogsz kis szülinapos. - súgta a fülembe, miközben minden másodpercben rá léptem a lábára, amit ő fel sem vett.

- Te is nekem. - mosolyogtam, az arcunk nagyon közel volt egymáshoz. Nagyon kedveltem Greg-et, és szerencsére ő is csak barátként tekintett rám.

- Azért nagyon remélem, hogy nem fogsz elhagyni, és rendszeresen fogok rólad hallani. - nézett mélyen a szemembe.

- Még jó. Nem foglak cserben hagyni, tudod. - egy apró puszit adtam az arcára, majd a zeneritmusára megforgatott.

Még egy darabig kéz a kézben táncoltunk egymáshoz simulva, majd 2 zeneszám végig táncolása után anya kocogtatta meg a vállamat.

- Drágám úgy gondolom most én jövök. - nevetett mögöttem anya, majd arrébb lépve oda engedtem Greg-hez.

- Jól van, én úgyis megyek pihenni, mert hajnalban kelek. - indultam el a kijárat felé.

- De hát még nem is vágtuk fel a tortát. - anyja hangja ütötte meg a fülemet, végig üvöltött az egész termen. Hátra fordultam, és mindenki engem nézett. Ahj, de kiakasztóak. Hulla fáradt vagyok, tényleg korán kelek.

- Jó legyen. Egy torta, aztán hagyjatok. - minden ujjongani és tapsolni kezdett, majd behozták a 3 emeletes tortámat, és egy kis dobozkát, amit egy piros masnival kötöttek át. 

Mindenki körbe állta a kis asztalt, amin a sütemény állt, és elkezdtek énekelni. Annyira meghatódtam, hogy a könnyeim lassan végig folytak az arcomon. Nagyon megható volt, és mérhetetlenül boldog voltam. Na persze azért ott motoszkált bennem, hogy Aaron nem lehet velem, nem lehet itt a születésnapomon, és lehet most vele együtt költöznék el.

Miután elfújtam a 22-es gyertyát, mindenki egy puszit nyomott az arcomra, gratulált, sok sikert kívántak a továbbiakban, majd apu a kezében a piros masnis dobozzal állt elém.

- Tudom drágám néha milyen nehéz egyedül. - nézett a dobozra - de úgy gondoltuk anyáddal, na meg a tábor többi tagjával, hogy adunk neked egy utastársat.

Hogy mit? Egy utastársat? Miért, belecsomagolt valakit a táborból?

Aput megpuszilva, és az ajándékot megköszönve átvettem a dobozt, és izgatottan vártam mi van benne. Miután letéptem róla a masnit, lassan nyitottam fel a tetejét. A szemem nagyra kerekedett, a lélegzetem elállt.

- Csak nem? - nem tudtam normális szavakat kinyögni, egyből apuék nyakába borultam. - Nagyon köszönöm apa. - sírtam a meghatottságtól. Egy apró dalmata kiskutya szuszogott a dobozban.

Már nagyon régóta szerettem volna egy kiskutyát, de ide a táborba nem lehetett. De most végre megkaptam.

- Kisfiú, úgyhogy majd úgy keress neki nevet. - kacsintott rám anya, majd elkezdte felvágni a tortát. Mindenki megcsodálta az új jövevényt, alig hittem a szememnek. Életem egyik legfontosabb vágya teljesült.

- Legyen Csipás a neve. - simogatta meg Greg.

- Marha vicces vagy. - böktem vállba.

- Látod? Az új élethez egy apró löket, hogy végre egyenesbe gyere. - nézett rám Greg, és a kiskutyát kivette a dobozból. Nem igazán tudtam erre mit válaszolni, mert nem éreztem magam arra felkészülve, hogy új életet kezdjek.

Nekem még mindig a régire volt szükségem, és Aaronra.