Nagypályások

▶17.rész◀

Sam
-Most komolyan fenyegetsz? Miért nem mész inkább, és kürtölöd szét, hogy rajta kaptál engem?- szegeztem oda a kérdést.
-Hogy miért? Mert nincs hasznom belőle. Jobb, ha az én tervemet követjük. Segítesz nekem, és én megtartom a titkodat. Mindenki jól jár. És ha úgy nézzük, így neked se akadály folytatni azt, amit elkezdtél. Bár a franc se tudja mi az, de nem is igazán érdekel. Az a lényeg, hogy végre Skott az enyém legyen.- csavargatott egy tincset az ujjaival Rose, és közben várta a válaszomat. Mérlegelnem kellett. Ha bele megyek, elveszíthetem Skott-ot, de sikerülne folytatnom az edzést. Viszont ha nemet mondok, akkor vége az egésznek. Hiába nem akartam, nem volt más választásom. A velem történteknek nagyobb a súlya, és fontosabb.
-Honnan tudjam, hogy megbízhatok benned?!
Itt Rose kicsit elgondolkodott, de már tudta, hogy elérte azt, mit akart.
-Nem kértem, hogy bízz meg bennem! De azt garantálhatom, hogy a titkod titokban is marad. Viszont felajánlom azt a lehetőséget, hogy lehet egy kérésed, ha esetleg még sem tartanám meg a szavaimat.- vigyorgott.
-Tőled nem kell semmi, az biztos.
-Akkor áll az alku?- türelmetlenkedett. Nagyot sóhajtva, de beleegyeztem.
-Pompás! Akkor holnap keress meg, és egyeztetünk.- kacsintott rám, majd mosolyogva, az ajtóban álló csajjal távozott.
Ennyi. Kész. Kiborultam. Ritkán sírok, de ez most a padlóra küldött. Össze rogyva, a földön ülve adtam ki magamból mindazt, ami mindezidáig gyűlt bennem. Annyi érzelem futott át rajtam ezalatt az egy hónap alatt, hogy feldolgozni nem volt időm. Elvesztettem a testvéremet, a lelkemet, és mostmár kimondhatom, hogy a szerelmemet is. Nem tudom tovább titkolni. Beleszerettem Skott-ba. És ez fáj a legjobban, hogy nem terveztem egy férfit az életembe. De jött ő, és teljesen felforgatott mindent. És hiába nem kaptam meg, mégis úgy érzem, hogy ezek után mind hiába loholnék a szerelméért, felesleges lenne.

Úgy bömböltem, mint egy 5 éves. Nem tudtam mihez kezdjek. Tanácstalan vagyok. Elvesztem teljesen. Csak azt tudom tenni, hogy betartom az ígéretemet, és teljesítem Rose kívánságát.

Skott
Eltelt másfél hét, és azóta Sam teljesen megváltozott. Bele ad mindent az edzéseken, nem is ismerek rá. Még este általában ki is megy futni, meg a pályán rohan végig, leküzdve félelmeit. Valami nem stimmel vele. Nem tudom mi történt, de azóta az este óta, mintha kicserélték volna. Kitartóbb, és komorabb. Kerüli a társaságot, nem beszélget a srácokkal. Viszont az annál furcsább, hogy szerelmes leveleket kapok, és ennek tetejében Rose próbál egyre közelebb kerülni Sam-hez. Mondanom sem kell, kicsit basztat a féltékenység. Nagyon sokat beszélnek, sugdolóznak, Rose nevetgél, kacérkodik. És mit ne mondjak, rohadtul idegesít. Az a Rose, akit nem dugtam meg, és Sam, aki iránt furcsa érzéseket táplálok.

A srácok is egyfolytában basztatnak, mindig, mindennap megkapom azt a kérdést, hogy mi volt köztem és Rose között. Természetesen kitérek a válasz elől.
-Fogadjunk, hogy nem volt meg a csaj.- vigyorgott Adam, miközben a bakancsunkat vettük fel.
-Fogadjunk, hogy hamarabb beverem a képedet, mint még más,soha ezelőtt.- gúnyolódtam vele, hiszen ő is egyfolytában ezt hangoztatja.
-De haver? Miért titkolod el az igazságot?- kérdezősködött, miközben mentünk ki a reggeli edzésre.
-Nem titkolom, egyszerűen nincs mit mondanom.
-Áh, szóval szégyenlős vagy! Ezt miért nem mondtad eddig?- nevetett fel hangosan, amin nekem is röhögnöm kellett, mert Adam tudja rólam, hogy egyáltalán nem vagyok szégyenlős. (Szóval csajok! Ne aggódjatok, nálam a ruha tabu téma!) - na jó! Ha nem akarsu beszélni róla, akkor ne beszélj! De a titokzatos levelekről mesélj!-mondta Adam, amikor kiértünk az udvarra. Most kivételesen nem mi voltunk az utolsók, úgyhogy ez jó pontnak számított.
-Figyelj! Ebéd közben mindent elmondok..- mondtam, ám mielőtt a barátom válaszolhatott volna, megjelent a szakaszvezető, és mindenki egyenesbe vágta magát. Sam a sor végén állt, és azóta az este óta nem beszéltünk, pedig jó lenne megérteni, hogy mégis miért ilyen bezárt az emberekkel szemben.
-Nos, Uraim! A főnökség nagyon meg van elégedve az Önök teljesítményeikkel, ezért néhányuk jutalomban részesül! Önök közül, azt a megtiszteltetést kapta 8 ember, hogy egy estére elhagyhatják a tábor területét. Ez nem azt jelenti, hogy haza utazhatnak, csak be vonulhatnak egy estére a városba, és kedvük szerint azt csinálhatnak, amit akarnak. Ezt azok kapják meg, akik teljes oda adással dolgoztak nap mint nap. A névsort délután 5 órakor láthatják az ebédlőben!- mindenki megörült, hiszen ez azt jelenti, hogy végre szabadok lehetünk, akárcsak pár órára is.-Nos, viszont most folytassuk a gyakorlatot!- ezzel kezdetét vette a napi gyakorlat.
Sam arcából semmit nem tudtam leszűrni, annyira nem érdekelte a dolog. De ha ő is jönne, annyira izgalmas lenne az az este.

Holnaptól már lőgyakorlatokat fogunk folytatni, hiszen eddig csak az erőléti játszott nagy szerepet.
Sokkal jobban szeretem a fegyveres gyakorlatokat, azok sokkal érdekesebbek.
-Na! Mondjad akkor azt a leveles sztorit!- szólt rám Adam, vacsora közben. Sam-et egész délután nem láttam, vacsorázni se jött.
-Annyi az egész, hogy leveleket kapok mindennap, egy ismeretlen lánytól. Mind szerelmi vallomás!
-Az igen, barátom! De tudod, hogy ez mit jelent?
-Na mit?- kérdeztem.
-Azt, hogy ez a csaj dugni akar! És élni kell ezzel a lehetőséggel.
-Hülye vagy már megint.- ütöttem vállon.

Eközben megérkezett a névsor is, az egyik katona társam szegelte fel a falra, amit mindenki körbe vett. Sokan jöttek el onnan csalódva, hiszen az a nyolc ember, igen kevés. Én bízok magamban, és tudom, hogy rajta vagyok a listán. Sőt remélem, hogy Sam neve is rajta szerepel majd. Annyit dolgozott az elmúlt hetekben, hogy az hihetetlen.
Adam fel is állt, és egyből oda sietett. Mindenkit félre lökött az útból, sokan be is szóltak neki emiatt.

Egyből sietett is vissza, miután megleste a lapot, nagy vigyorral az arcán. Már tudtam, hogy ez mit is jelent.
-Megyünk ki bassza meg!-jött oda pacsizni. Mint kiderült én, Adam és Ben jön a bandából.
-Sam nem volt felírva?- kérdeztem, abban reménykedve, hogy biztos ott van, csak az aljára volt írva, és Adam nem figyelhette.
-Bocs haver, de ő nem szerepelt a listán.
És ekkor belépett az ebédlőbe, kisírt szemekkel.