Nagypályások

▶2/22.rész◀

https://youtu.be/o6SprGmHTy4

Na drágáim, gondoltam megosztom veletek a mostani kedvenc számomat (Lp - Muddy Waters) Komolyan ennek a nőnek olyan kisugárzása van, és basszus olyan hangja, hogy szerelembe estem! Mindennap ezt hallgatom, mindennap a fülembe cseng a zene dallama.😋

Amúúgy ne kérdezzétek miért fecsérlem itt az időt, csak úgy gondoltam, ezt azonnal meg kell veletek osztanom. Random hülyeség, de aki rám gondol, tudja, hogy jelenleg ebbe a zenébe szerelmes vagyok, és ha valaki még szereti Lp-t, azt az emberkét én is imádom!😍🤗

Holy

Már 5 éve semmi hírem sincs felőled. A két kezem közé kell fognom a fejem éjjel és nappal, üres és túlterhelt óráimban egyaránt, hogy meggyőzzem magam róla, hogy valóban létezel valahol, és egy napon majd visszajössz hozzám, megérintesz a kezeddel, elsimítod a ráncaimat, a félelmeimet. Tudd, hogy egész életemben várni foglak, még akkor is, ha öreg leszek, és semmire sem fogok emlékezni...

- Holy, figyelsz te rám? - vőlegényem, Tom szólított meg, miközben autóval vitt a munkahelyemre. Személyi edzőként dolgozok a pár utcával lentebb található fitness teremben.

- Hogyne figyelnék. - mosolyogtam rá, teljesen el voltam bambulva.

Nagyon szeretem a lakásunkhoz közeleső parkot kémlelni, csodálatos és teljesen magával ragad a természet apró világa, akárhányszor elutazunk előtte.

- Csak nagyon elgondolkoztál. - fordult felém a kormány mögül, majd a kezét az én combomon pihenő kezemre helyezte. Nagy, férfias keze teljesen betakarta az én apró ujjaimat. Jól esett érintése.

- Dehogy, csak a parkot néztem nagyon. Tudod, hogy teljesen oda vagyok érte. - nevettem. Tom aprót mosolygott. Tökéletes arc vonásai, a borosták az arcán, tengerkék szeme, na és az ellenállhatatlan tekintete az, amibe beleszerettem.

- Hogyne tudnám - irányította vissza tekintetét az útra, majd egyúttal be is fordult a terem parkolójába - csak most meg olyan furcsán nézel rám. Baj van?

- Nem Tom, csak szeretlek. - húztam magamhoz, majd egy csókot leheltem ajkaira.

- Én is szeretlek, tudod. - villantotta ki tökéletesen fehér, rendezett fogsorát. 

Hátra nyúltam a táskámért, majd kiszálltam a kocsiból, és a terembe vettem az irányt. Tommal 1 év után találkoztam, miután ide költöztem nagyapához. Be járt ő is hozzám, mint személyi edzőhöz, majd egyszer elhívott vacsorázni, amit bátortalanul, de elfogadtam. Először nekem nem jelentett semmit, még mindig Aaronra vártam, hogy anya hívjon azzal a hírrel, hogy előkerült. De már 5 év elteltével feladtam. Számomra csak egy baráti találka volt, viszont Tom mindig csinált valamit, amivel úgy érzem, hogy jól döntöttem. Sikeres üzletember, nagyszerű karriere van, nagyon kedves, segítőkész, barátságos, és mérhetetlenül türelmes. Oda figyel rám, mindig meglep egy kis aprósággal, mindig a jót akarja nekem. És ez nagyra becsülendő dolog.

Egy féléve el vitt nyaralni Thaiföldre, és ott kérte meg a kezem egy gyertya fényes vacsora közepette, a tenger mellett. Egyből igent mondtam, bár először voltak kétségeim. Valamiért mindig ott motoszkált a fejembe egy olyan dolog, ami azt sugallta, hogy ez a kapcsolat nem lesz hosszú életű. Nem tudnám megmondani, hogy mi volt az, de mára ez a fura érzés eltűnt. 

Anyáéknak is bemutattam, és Adamen kívül mindenkinek szimpatikus volt. Neki nem tudom miért nem, a mai napig nem árulta el. De a lényeg, hogy nem sokára a felesége lesz, amit alig várok.

Aaron

  "Bármennyire is erőlködtem, hogy ne gondoljak rá, nem azért küzdöttem, hogy elfelejtsem. Éppen hogy attól féltem - éjszakánként, amikor a hosszú álmatlanságból eredő kimerültség lerombolta az önvédelemre emelt falakat -, hogy elfelejtem, hogy a múlt kicsúszik a kezem közül. Hogy az agyam szita, és egy napon nem fogom tudni visszaidézni pontosan a szeme színét, a bőrének hűvös érintését, vagy a hajának a pontos árnyalatát. Azt nem engedhetem meg magamnak, hogy gondoljak rájuk, de elfelejtenem nem szabad őket.
Mert volt valami, amiben muszáj hinnem ahhoz, hogy tovább tudjak élni - tudnom kellett, hogy létezik valahol. Ez minden. Minden mást el tudok viselni. Feltéve, hogy ő létezik."

   Holy. Holy. Holy. Holy. 

Csak ez a név jár a fejemben azóta is. Esküszöm vissza akartam menni. Vissza akartam menni hozzá, de nem voltam képes a szemébe nézni. Becsapódott tőlem nem messze egy bomba. A bajtársaim a helyszínen meghaltak. Engem is ért a bomba, aminek következtében elveszítettem a bal lábamat, térdtől lefelé. Az iszlámok hadserege azonnal be vette a terepet, és mivel csak a mi csapatunk volt kint, amiből csak én éltem túl, azonnal fogságba ejtettek. 

Egy iszlám nő futott a segítségemre a fogolytársam szerint, ugyanis sokkos állapotba kerültem, aminek következtében elájultam. Elállította a vérzést, és próbált harcolni az életemért. Nem tudom miért tette, ugyanis tulajdonképpen ellenük harcoltam. A táborukban ébredtem fel, majd egy 1 raboskodás után valamiért elengedtek. Dolgoztattak, éheztettek. A testem teljesen le volt épülve, minden egyes napon azon voltam, hogy nem élem meg a holnapot. Nagyon sokáig a gyengélkedőn feküdtem, ami mindig ellenőrzés alatt állt, két fegyveres fickó vigyázott arra, még véletlenül se tudjak megszökni.

De ma itt vagyok. New Yorkban vettem egy házat a családom félretett pénzéből, majd munkába álltam. Mindig arra gyűjtöttem, hogy minél hamarabb vissza tudjak repülni Holy-hoz, de ennek sosem jött el a napja. Szégyelltem azt, ahogy kinézek. Egy leépült nagy rakás semmi lettem. Leépültem, amennyire egy ember csak tud. A nulláról kezdtem, és most 5 év után ott vagyok, hogy képes lennék a szemébe nézni. Nem mondom, hogy könnyű lenne. De csak miatta vagyok ma is itt. Ha nem vonultam volna félre a csapattársaimtól, hogy feltudjam hívni, akkor ma már sehol nem lennék. 

De ma arra az elhatározásra jutottam, hogy felszállok a Philadelphiába leghamarabb induló gépre, és megkeresem. Nagyon remélem még a táborban van. Talán nem is vár. Talán már a nevemre sem emlékszik. De remélem legalább meghallgat és megért. Egy műlábbal gazdagodtam, így sokkal jobban megy a közlekedés is. Miatta tettem mindent.

Szeretlek Holy.