Nagypályások

➡6.rész⬅

Skott
Már megint az a rohadt ébresztő. 3 éve vagyok itt lassan, de még mindig ki tud borítani. A megszokott, unalmas, dörmögő hang reggelente, és tudod, hogy holnap, és azután, de még azután is ezt fogod hallgatni szüntelenül. Majd 2 perced van, hogy elkészülj, és megjelenj az udvaron felszerelkezve. Mint például ma is. 2 perc. Ha késel, akkor az egész napos programod meg lesz tervezve. Vagyis gyakorlat, és mindenfajta egyéb kínzó módszer. Volt már benne részem, legfőképp az elején, amikor ide kerültem.
Mindig elaludtam, kezelhetetlen természetemmel nem tudtak mit kezdeni, de akkor került hozzánk Roger hadnagy, és soha életemben nem láttam még ilyen fickót. Nagyon el voltam magamtól szállva, soha nem érdekeltek mások, csak a húgom. Ő jelent számomra mindent. És megtanított a tiszteletre. Hogy végezzem a dolgom, hogy ne felejtsem el, hogy ki vagyok, és honnan jöttem. Ezért köszönettel tartozom neki. Vagyis azzal köszönöm meg, hogy bizonyítok, és kihozom magamból a maximumot..
-Föld hívja Skottot! Hol jársz fejben haver? Menni kellene, mert idő van!- mutatott a fali órára, ami pontosan 4:38-at mutatott, és pontosan kerek 40-kor már kint a betonplaccon kellett állni.
-Baszki, siessünk!- aki késik 100 fekvőtámasszal kezdi a hajnalt. És ez az, amivel az ember nem akarja kezdeni a napját.
Épp hogy elindultunk Adam megtorpant.
-Mi az? Siessünk!- biccentettem a fejemmel az udvar felé.
-Elfelejtettem felvenni a bakancsomat. Még nekem is túl korán van. Addig menj előre, sietek!- mondta, majd keresni kezdte a cipőjét.
Nem akartam nélküle menni, de ha együtt késünk, annak nagyobb ára lesz. Így erőt vettem magamon,és rohantam volna ki az ajtón, de csak volna, ha valami olyasmi nem történtik, amit nem tudok hova tenni. Vagyis ezt a feketeséget az egész testemen. És folyt végig rajtam, a ruhámon végig az egész mindenségen.
Az egész annyi volt, hogy egy nagy csattanás és ezt az undorító, büdös valamit véltem felfedezni. Vagyis nem mondanám, hogy felfedezni, mert rohadtul nem látok semmit. Egy erőteljes röhögés hallatszódott mögülem, gondolom Adam nagyon jól szórakozhatott. Annyira meglepődtem, hogy reagálni nem tudtam erre az egészre, csak álltam ott mint egy fa szent, és próbáltam feldolgozni a történteket.
-Legalább ne röhögj!- morogtam idegesen, mert lassan rám szárad ez a szar, ami gondolom valami festék, de csak remélni mertem, hogy nem valami erős színű.
-Jól FESTESZ haver! -poénkodott, de annyira nem találtam viccesnek.
-Mondtam már, hogy szar a humorod?- kérdeztem lassan felé fordulva.
Még mindig rohadt büdös és nyomorult kinézetű voltam, de az biztos, hogy nagyon elkéstünk.
-Várj! Hagy gondolkozzak! Igen mondtad, de rohadtul nem érdekel, mert ez a kinézet mindent visz.- viháncolt, mint egy lány.
-Nagyon örülök, de segítenél? Mert addig nem mész innen sehova barátom.- vigyorogtam rá. Nem tetszett neki az ötlet, mert egyből lehervadt a mosoly az arcáról.
Már csak azt kellett volna tudnom, hogy ki volt az a vicces, aki szórakozni mert velem. Ráadásul még be is tört a szobába. Végig futtattam az agyamban a lehetséges nevek listáját. Szóval..Nick. Nick biztos nem, mert nem rég vertem meg mindenki tutta nélkül, ő nem merne ilyenekkel szórakozni. Noah. Noah tuti biztos, hogy nem. Fél tőlem, de tudom, hogy utál, amióta engem tudtak be itt a legjobbnak. Rony. Rony sem, mert egy beszari, és nem hinném, hogy neki ehhez közé lenne. De ha ők nem, akkor már csak egy valami maradt. Vagyis inkább valaki. Viszont ha tényleg ő csinálta, akkor itt az ideje megleckéztetni a fiúcskát.
Nagyon felhúztam magam, mert ha tényleg ő csinálta, és újoncként ilyet mert tenni, akkor megnézheti magát. Mert nem leszek kedves. Egy bunkó leszek, aki segít megértetni vele az itteni szabályokat.

Rohadt sokat késtünk. Hiába vakartam le magamról a festéket, ami fekete (*értitek rohadt fekete!*), és sehogy nem akart lejönni. Már lassan drótkefét kellett alkalmaznom, mert lehetetlen volt leszedni. Annyira ideges voltam, hogy attól féltem, ha meglátom megverem. De az nem lenne jó, mert akkor a további nap folyamán az édes bosszúm nem is lesz olyan édes.

-Gyerünk gyorsabban lomha,csürhe banda! Mi ez? A nagyanyám gyorsabban szeli a köröket! -üvöltötte a gyakorlat mester. Nagyon rossz napja lehet, mert nem szokott ennyi kört kiadni. Általában 30 körnél nincs több, de ez most feladta nekik a leckét.
És szerintem ez annak köszönhető, hogy tobbaz mint egy órát késtünk. Részben jól szórakoztam, mert legalább megtanulják, hogy milyen itt a katonaságban. Másrészt viszont nem, mert úgy nézek ki, mint aki éppen egy bányából érkezett volna. Koromfekete mindenem. És ez gáz.
- Hölgyeim! Maguk merre jártak? Talán azt hitték, hogy ezzel a busójárással megússzák az erősítést?- mondta kissé nagyon idegesen.
Vigyázba csaptuk magunkat, és hangosan, határozottan válaszoltunk.
-Nem Uram!
-Helyes, mert NEM ÚSSZÁK MEG!- ordított az arcunktól egy 5 centire. De itt még nem volt vége.
- Uraim!- fordult a még mindig futó barmokhoz.- maguknak mára pihenő nap jár. De ne aggódjanak, holnap folytatjuk.- mindenki engedelmeskedett, és mentek zuhanyozni. Leghátul az a kis szemét vigyorgott. Akkor igazam volt. Valami nem stimmel vele. Nagyon furcsa. De majd én helyre teszem.
-Nos! Kedveskéim! 80 kör futás! Utána hátizsákot vesznek magukhoz, és túrázni megyünk! Megtanulják, hogy nem illik késni! Na gyerünk!- fújt a sípjába. Bassza meg. Elintézte, hogy jól érezzük magunkat, és élvezi, hogy basztathat minket.
-Mi lesz most?- kérdezte Adam a 10.kör után.
Valamiért be néztem a folyosóra, és önelégült vigyorral nézett Kócos, élvezte, hogy ő nyerte ezt a kört.
Adamra néztem, és határozott, kaján vigyorral azt feleltem.
- Bosszú barátom, bosszú.- és így is gondoltam.

Sam
Boldog voltam. És miért? Mert elértem azt, amit akartam. Skott megszívta. Kicsesztem vele. És őszintén? Jól esett. Viszont reggel olyan izgatott voltam, hogy alig bírtam megülni a seggemen. Egyfolytában arra vártam, hogy lássam a képét, hogy röhögni tudjak. És erre a várakozásom meghozta gyümölcsét.
Még a futás se érdekelt most. Egyáltalán nem fáradtam el, mert mindig csak az ajtót lestem, hogy mikor jön. És amikor végre kigyalogolt mögötte a röhögő Adammel, majd meg szakadtam a nevetéstől. Mindenkinek tetszett a műsor, de egy idő után kicsit sajnálni kezdtem. Mert most miattam rajta szórakozik az egész tábor. És amikor azt mondta az őrmester, hogy pihenés, akkor aztán tényleg furcsa érzés tört rám. A pihenés akkor azt jelenti, hogy ők viszont edzenek. Persze örültem neki, hogy végre nem csak nekem szar, hanem neki is, de azért egész napos erősítés iszonyatos lesz a számára.
Amikor meglátott az ablakban, tudtam, hogy nem hagyja annyiban. Nem az a fajta.
És ami azt illeti Adam is benne lesz az egészben, tudom. Amint láttam, neki is fáj a foga egy kis bosszúra.
De remélem, hogy verés nem lesz, mert nem tudom, hogy mennyire tudom majd magam megvédeni. Főleg, hogy Rony ezek után, hogy bele ráncigáltam, nem igazán lesz a segítségemre. Vagyis csak ő azt hiszi. Mert ennyivel nincs elintézve.

Este ahogy vissza értek, próbáltam kerülni a velük való találkozást. A vacsorát is elhozattam Ronyval, nehogy véletlenül is találkozzak velük.
A fürdést megint hajnalra hagytam, és felkaptam csendben a cuccaimat, és halkan ott hagytam az alvó Ronyt. Már surranásban verhetetlen vagyok. Csendben lépkedtem a folyosón, egy árva lélek se járt arra. Telihold volt, ami gyönyörűen bevilágította az egész tábort. A fürdőben sötétség uralkodott. Amint benyitottam egy kéz nyúlt ki az ajtón, és a falhoz szorított. Szapora lett a légzésem, féltem. Egy nagy, erős férfi állt előttem, még mindig tiszta fekete volt. Rá ismertem. Tudtam, hogy ő az. Erős karja durván szorított a falhoz. Nem tudom miért, de élveztem a közelségét.
És ekkor megszólalt mély, férfias hangjával.
-Van egy kis megbeszélnivalónk! Igaz, Kócos?- mondta, majd úrrá lett rajtam valamiféle különös érzés.