Nagypályások

➡12.rész⬅

Sam
Azt mondta találkozik vele. Rá volt tapadva a csaj, mint valami pióca. Hányni tudnék tőle. Egyszerűen nem bírom elviselni. 2 napja vagyunk itt, de ez a csaj, mintha hónapok óta ismerné, úgy tapad rá, mint a döglött légy a szélvédőre.
Viszont. Rájöttem arra, hogy ha nem tudom elviselni ezt az egészet, és csak felhergelem magam, ráadásul figyelmen kívül sem tudom hagyni, akkor be kell vezetnem a 'B' tervet. Az az, magamba bolondítom a csajt, vagy Skottot bolondítom magamba (homoszexuálist faragok belőle), vagy kicseszek velük, és elérem, hogy megutálják egymást. És valahogy az utolsó tetszik a legjobban. Azt még nem tudom hogy, és mikor, de hamarosan.

De ne nézzétek ki belőlem, hogy egy hárpia vagyok, egyszerűen, nem tudom. Nem vagyok tisztában az érzéseimmel, viszont azt tudom, hogy ez a srác jobbat érdemel Rose-nál. És ezt be is fogom neki bizonyítani.

Skott
Holnaptól kezdődnek a gyakorlatok. Hajnal 4-kor kelés, majd a nap további részében piszok sok erősítés, fegyver használat,és terepgyakorlat.

-Mehetünk?-kérdezte Adam a bejáratnál.
-Persze.- mondtam határozottan. Bár kétségeim voltak, hiszen mi van, ha olyan dolgot találok, amit nem kellene látnom?! Féltem, pedig én nem vagyok az a félős típus.
A folyosón végig haladva senkit nem láttunk, teljesen vak sötét volt. Néhol besütött némi fény az ablakon, de ezen kívül semmi világosság nem volt. Adamet követtem, mert nekem fogalmam sem volt, hogy hol van az iroda. A folyosón körbe-körbe szaladgáltunk, ha egyedül jövök is, biztos, hogy már 5 perc után eltévedtem volna.
Miután elhaladtunk a konyha, egy csomó raktár, és a takarító szertár mellett, elértük végre az irodai részt.
Nem volt semmilyen durva megfigyelés, csak kulcsra zárt ajtók vártak.
-Várj meg itt!- suttogta Adam, majd elindult egy ajtóhoz, bár nem tudtam leolvasni, mégis milyen helységbe ment be, de egy 2 perc után kijött, kezében a kulccsal.
-Ez meg honnan van? - hitetlenkedtem.
-Van egy ismerősöm, neki mindenhez meg van a kulcsa.- kacsintott, majd a megfelelő kulcsot a zárba téve, egy kattanással kinyitotta az ajtót.
-Te egy zseni vagy.- vigyorogtam.
-Tudom, de igyekezzünk.-léptünk be az irodába.
Adam hozott egy zseblámpát, amit bekapcsolt, majd körül tekintettünk a helységben. Minden rendezett volt, az asztalon egy családi fotó. Minden papír, dosszié a helyén volt, úgyhogy Adam elkezdte kihúzni egyesével a fiókokat.
-Hivatalos tábori papírok, nem. Szerződések, kérvények, meghatalmazások, nem. Fegyvertatási engedélyek, nem.- tolta vissza egyesével a fiókokat, amikor az ablak melletti kis fiókban megtalálta azt, ami kellett.
-Aha, megvan. -vigyorgott.- hogy is hívják? L, N,M..Samuel Jones.-mosolygott.
-Na add ide!- vettem ki a kezéből a mappát, majd oda adtam neki addig a zseblámpát.
Kinyitottam a dossziét, majd olvasni kezdtem.
Név:Samuel Jones
Apja neve: Roger Jones
Anyja neve: Margaret Jones
Testvére: (TITKOS)
Született: 1998.01.22.( 18 éves)
...
Nem is olvastam tovább. Ezt nem értem. Ki a testvére? Én nem is tudtam, hogy Rogernek 2 gyereke van.
-Mi van? Mit találtál?- vette ki a kezemből, majd ő is bele olvasott.
-Ezt nem értem. Most akkor mi van?
-Ez egy jó kérdés. Roger mindig hangoztatta, hogy az egy szem fia milyen tökéletes. És a másikkal mi van? Talán nem tartja a kapcsolatot vele, vagy kitagadta a családból, vagy esetleg börtönben van?- kérdeztem.
-Nem tudom. Mert ha így is lenne, akkor is meglenne említve a neve. Tök mindegy hogy hol van, és éppen mit csinál, a név az kell. De itt..
-Igazad van. Ez nem normális. Ezt a lapot szedd ki belőle, és tedd el, aztán húzzunk innen. -adtam ki a parancsot, de folytattam.-Adam! Ez kettőnk titka, rendben?- kérdeztem.
-Rendben haver.- fogtunk kezet, majd gyorsan mindent a helyére tettünk, és vissza siettünk a szobába.
Hála Istennek mindenki aludt, még ő is. Először úgy voltam vele, hogy szólok neki, és kérdőre vonom, de még nem tehetem. Meg kell figyelnem. Meg kell tudnom róla mindent. Főleg, hogy eddig senki nem foglalkoztatott még ennyire, mint ő. Van benne valami, valami furcsa és megmagyarázhatatlan.

Sam
Hajnal 4-kor valaki bejött üvöltözni, hogy azonnal keljünk fel, idő van.
Mindenki egyből kipattant az ágyából, elkezdtünk öltözködni. Én úgy tettem, mintha a vécére indulnék, de vittem magammal a ruháimat is, mert nem voltam hajlandó előttük felöltözni. Skott nagyon furcsán méregetett, nem is értettem.
5 perc múlva mindenki az udvaron állt felsorakozva, egyenruhában.
-Rendben van, Uraim.-mondta a szakaszvezető.- a mai napot egy 30 km-es sétával kezdjük a hegyekben, 50 kg-os hátitáskákkal. Mindenki menjen a hálókörzetükbe, és vegyék fel a táskákat! 5perc múlva ugyanitt. Oszolj!- adta ki a parancsot, majd azt követően mindenki sprintelni kezdett a szobába.
Nagyon durva lesz ez, az biztos. Egy egész napos gyaloglás, borzasztóan nehéz táskával. Hát egy nő a maga saját kis táskáját alig bírja el néha, de ez. Szörnyű.
-Bírni fogod, újonc?- kérdezte Ben, mellettem kocogva, Skott mögöttem.
-Ő bírni? Haver, ne szórakozz! Csak rá kell nézni.- szólt be Skott, ami nagyon felidegesített.
-Skott, túl nagy az arcod! Majd a táv után meglátjuk, hogy ki meddig bírta. De ha csak egyszer is meg mersz állni, komolyan mondom,ha vissza jöttünk, a táskámat a hátadba szúrom.- néztem rá csúnyán, majd ott hagytam. Mindenki röhögött, csak Skott állt ott lefagyva. Ezt akartam. Tudja, hogy mit beszél, és viselje a következményét.

Amikor magamra emeltem a táskát, azt hittem megfialok. Szörnyen nehéz volt, de azt nem tudtam, hogy mit tettek ebbe bele, de ez...áh.
A srácok meg sem nyikkantak, csak magukra csapták, és kész. Látszik az erőkülönbség.

Mindenki vissza sietett az udvarra és a szakaszvezető már várt ránk. Leadta a létszámot. 200 katona indult útnak reggel, velem együtt. Rohadt nehezen bírtam, pedig csak egy 10 perce gyalogoltunk. A vállamat nyomta, a hátamat húzta hátra felé, ráadásul ilyen köves, kátyús volt az út, és nagyon nehéz volt egyensúlyban maradni. A fiúk össze súghattak mögöttem, mert hallottam, hogy röhögnek.
-Na mi a helyzet, csak nem bírod?- vigyorgott Skott, amikor mellém ért.
-Pofa be!- szóltam rá, amin csak nevetni tudott. Annyira édes volt a mosolya, hogy teljesen zavarba jöttem, amikor rá pillantottam. Az izmos teste megfeszült, amikor kicsit felfele kanyarodott az út. Folyt rajta a víz, amitől csillogott az erős, férfias teste, és ez engem teljesen megvadított. Teljesen elvesztem ilyenkor a fejemet, és persze én, hülye most is elcsesztem. Annyira bámultam őt, hogy csak egy pillanatra nem figyeltem oda, és megcsúszott a lábam a köves úton, és mikor már hátra fele kezdtem zuhanni, ugyanis a táska rendesen húzott vissza, egy erős kéz kapott el, a derekamat fogva.
Lepergett előttem az életem, azt hittem, hogy meghalok. De megmentett.
-Jól vagy, Sam?- kimondta a nevemet. Nem Kócos, nem újonc, hanem Sam. Ez nem sokat jelent, de mégis ahogyan rám nézett a szemeivel..elvesztem.