Egy lány, fiúként egy katonai táborban. Forr benne a bosszúvágy egy durva helyzet miatt, ami arra készteti, hogy egy táborban kiképzést tanuljon.
Hogyan is fogja megállni a helyét, illetve hogyan fog bírni a sok, izmos és jóképű katonával. Vajon a...
Skott Minden vissza került a régi kerékvágásba. Sam nincs itt, csend van, rendesen koncentrálhatok arra, amire kell. Miután végeztünk a határnál, nem mentem vissza a táborba, hanem egyenesen a húgomhoz repültem. Nem foglalkoztam abban az időszakban mással, csak azzal, hogy Lucy mellett lehessek. Az oda vezető úton nagyon sok mindenen gondolkoztam. Nem tudtam elképzelni, hogy mi lesz velem a húgom, illetve Sam nélkül. És Sam által annyi kérdés fogalmazódott meg bennem. Miért hazudott? Miért kellett ezt tennie? Mi vezette rá, hogy ne mondjon igazat? Vagy éppen igazak voltak az érzései? Ám ezeket soha nem fogom megtudni. Lehet nem is akarom. Teljesen össze zavart, talán mondhatom azt is, hogy csalódtam benne. Annyi mindenen mentünk már keresztül, mégis úgy érzem, hogy egyáltalán nem ismerem ezt az embert. Semmit nem tudok róla. És az, hogy teljesen másnak adta ki magát, kiakasztott. Lehet valahol sejtettem, hogy nincs minden rendben vele, mégsem akartam elhinni. Erre tessék. Itt állok egyedül a repülőtéren, arra várva, hogy láthassam a haldokló testvéremet, és azon gondolkodok, miért éppen velem kell ennek történnie. Nem hiába mondják, hogy "a baj csőstül jön".
Egy óra múlva már a gépen ültem. Miután be mondták a repülőgép járat számát, a jegyemmel elindultam becsekkolni. Elfoglaltam az adott helyemet, és vártam, hogy minél hamarabb a kórházba érhessek. Nagyon féltem attól, hogy mit fogok látni, hogy milyen szörnyűségekkel kell szembe néznem. Sajnáltam Lucyt, és féltettem attól a bizonyos naptól. Hogy mit fog akkor érezni. Hogy mi fog lejátszódni a fejében. Képtelen voltam lenyugodni, teljesen ki voltam borulva.
***
Pár órával később landolt a gépünk, és már taxiban ülve, a kórház címét lediktálva indultunk útnak. Egyre idegesebb lettem, egyre jobban aggódtam. Az úton dugóba kerültünk, ezáltal még jobban ki készültem. Folyt rólam a víz. Úgy döntöttem inkább gyalog teszem meg ezt a 10 perces utat, úgyhogy kifizettem a fuvart és gyalog igyekeztem a húgomhoz.
Be értem a kórházba, és megtudakolva a megfelelő kortermet, siettem be hozzá. Éppen látogatási idő volt, úgyhogy egy darabig nem voltam hajlandó elmozdulni innen. Apámat ismerve tudtam, hogy egesz héten ki se mozdult a szobájából, úgy hogy az automatából vettem neki egy kávét. A terem előtt mély lélegzetet vettem, és halkan kopogtam. Az apám a fehér fotelben ült, aludt. Teljesen ki volt készülve. A szoba nagyon hangulatos volt a maga módján. Nem az az unalmas fehér vakolat mindenhol egy szekrénysorral és két darab ággyal. Itt bent a falon gyerek rajzok lógtak, rózsaszín ágyneműt húztak, lufik és virágok mindenhol, a tévében a spongyabob ment, ami Lucy kedvenc meséje volt. Éppen rajzolgatott, a kedvenc plüsse a keze alatt hevert. Be volt takarózva, az orrából kanül lógott ki. (lásd: kanül --> A légzési elégtelenség kezelésének, az oxigénterápiának az eszköze. Az orrkanül, a belégzett levegő oxigéntartalmának dúsítására használható. Segítségével az oxigénpalackból vagy központi hálózatból nyert oxigénpárásító eszközön átvezetve juttatható el a pácienshez az oxigén.) És a haját tényleg elvesztette. Kis törékeny teste úgy tűnt el a takaró alatt, csoda hogy látszódik belőle valami. Rám emelte tengerkék szemét, majd elmosolyodott, amitől úgy ellágyult a szívem, viszont hamar legörbült az a mosoly az arcáról és egy könnycsepp bújt ki a szeme sarkából. Ledobtam a cuccomat, és gyorsan oda rohantam hozzá. A kis széket magam alá húztam, és letöröltem az arcát, amire szipogni kezdett. A szeme vörös volt, alig bírtam ki, hogy ne sírjam el magam. -
Szkotiii!- dobta el a zsírkrétát, és felém nyújtotta mind két kis kezét, és sírva húztam magamhoz. Szörnyű így látni. -Mi a baj csöppségem?- kérdeztem szörnyen lehangoltan. -Oda adtam a hajamat az angyalkámnak! Azt mondta szüksége van rá!- majd meg szakadt a szívem, amikor kiejtette ezeket a szavakat. -Tényleg?- simogattam meg a feje tetejét. -Igen!-csillogott a szeme-és miután elvette a hajamat, azt mondta nagyon jó kislány vagyok, majd fent találkozunk! De ezt nem éjtettem Szkotii!- vágott zavarodott fejet. Jobb ha még nem is ért ilyeneket. -Mit rajzolsz?- tereltem el a témát, és mutattam a rajzra. -Téged meg engem! Mert szejetlek! És nézd! Azt apa segített oda íjni!- mutatott a feliratra.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Egyből sírni kezdtem. Én ezt egyszerűen nem bírom elviselni. -Miéjt síjsz Szkoti? Nem tetszik?- kezdett aggódni Lucy, de egyből megnyugtattam. -Semmi baj csöppség, csak arra gondoltam, hogy milyen szép lesz ez a kép a falamon, persze csak ha nekem adod!- töröltem meg a szememet, és vártam Lucy reakcióját! Egyből felcsillant a szeme. -Apa!-keltetette fel az apámat, aki olyannyira megijedt, hogy majd nem leesett a fotelről.-Apa! Azt mondta Szkoti, hogy kéji a jajzomat, és felteszi a falja!- örült meg egyből, amivel nekem is mosolyt csalt az arcomra. Istenem, mennyire fog hiányozni. Ahogy ott ültem, és néztem a húgomat, rájöttem, hogy nagyon kevés időnk van mindenre, vagyis ki kell használni az alkalmat arra, hogy éljünk. És amíg ezen merengtem, rájöttem, hogy hiányzik Sam. Nagyon sok dolgot át kellene gondolnom, sőt vele is beszélnem kellene. Így egy nappal hamarabb hagyom itt a húgomat és elutazok Samhez. Ha nem beszélem meg vele a dolgokat, akkor soha nem jutunk előrébb a kettőnk közötti kapcsolatban. Mindegy, hogy össze jövünk vagy sem, akkor is tudnom kell, hogy mi volt az, ami erre ösztönözte őt.
Sam Nagyon jól berendeztem itthon mindent, a házba azóta se mentem be. Shannon is nagyon sokszor jön át hozzám, és az emberek is nagyon figyelmesek velem. Apa még mindig nem jött haza, de azt kell mondjam minden rendben van. Találtam magamnak egy állást is tőlünk nem messze. Egy kis boltban vettek fel pénztárosnak. Legalább addig se ülök itthon, és keresek egy kis pénzt.
Ma is mennem kell dolgozni, úgy hogy majd csak este 6-kor jövök haza, ugyanis 12 órát dolgozok minden egyes nap. Reggel neki készülök, reggelizek, fel öltözök. Én nyitok ki minden reggel, ezáltal sose késhetek el. Reggel szoktam megnézni a postát is, mert már esténként nem foglalkozok ilyenekkel. Most egy csomó számla volt benne, amit eltettem egy dobozba, majd egy sima borítékot találtam, amire nem volt semmi írva. Volt benne egy kis lap, amin ez állt: "Este a bolt előtt várlak." Hmm, biztos Shannon üzent, csak azt nem értem ehhez miért így kellett üzennie. Nem sokáig foglalkoztam ezzel, hiszen ha akar valami úgy is bejön a boltba.
***
Nagyon lassan teltek az órák, ma hozták az árut is, így kicsit forgalmasabb volt a mai nap. Pakoltam, kasszában voltam. Máskor nagyon sokat gondolkodok Skotton, hogy mi lehet vele, vagy éppen mit csinálhat. És a mai nap még erre se volt időm, hogy máson gondolkodjak. Pedig már a tervemet is szövegetem, ami által megölöm a fickót.
Miután bezártam a boltot már elég sötét volt, hiszen beléptünk az őszbe, és ezáltal mindig hamarabb sötétedik. El is felejtettem a reggeli borítékot, nem foglalkoztam vele. Senki nem járkált a környéken, mindenki fázott. Nem messze laktam a bolttól, csak 5 perc séta. Semmi baj nem szokott lenni az úton, de most nem messze tőlem egy alak állt a fának dőlve, és engem nézett. Kezdett rossz előérzetem lenni. Amikor mellé értem, a szívem megállt. Elfogott a pánik és a félelem. -Lenne itt valami, amit meg kellene beszélnünk!- vigyorgott gúnyosan, amitől hányni tudtam volna. Eszembe jutottak azok a dolgok, amiket elakartam felejteni, de nem tudtam. -Jössz magadtól vagy ráncigáljalak el erőszakos módon?- érdeklődött, majd közeledni kezdett. Nem léphettem le, el jött az ideje, hogy véget vessek az életének. -Megyek!- jelentettem ki, és félvigyorra húzta a száját. -Ezt már szeretem.- mondta önelégülten, majd mutatta hogy kövessem. Nagyon féltem, de nem gondoltam volna arra, amit ezután megtudtam.
