Nagypályások

▶2/23.rész◀

Sziasztok drágáim! Képzeljétek, sikeres írásbelit tettem, most szörnyen boldog vagyok! Azért nem volt az elmúlt pár napban új rész, mert gőzerővel tanulok a szóbelire.

Másrészt még nem igazán volt alkalmam megköszönni azoknak az emberkéknek a könyvemről való kis ismertetőt, amit instagrammon létrehozott könyvajánlók között említettek meg. Még egyszer nagyon szépen köszönöm, ez nagy megtiszteltetés számomra!  És már elég sokan bekövettek instagrammon is, facebookon is megtaláltak! Aki szeretne, az nyugodtan kövessen be bárhol, vagy jelöljön ismerősnek, mindenkit vissza igazolok. És elfelejtettem mondani, hogy aki rendelkezik snapchat-el, az ott is megtalál.

Szóval az elérhetőségeim: https://www.facebook.com/renii.szabo.18 

                                                       Insta: szabo_reni

                                                       snapchat: sreni69

És a következő rész elejére beszúrok nektek a mostani szereplőkről képet, hogy hogyan is néznek ki most. Puszi, jó olvasást.

Aaron

5 év után újra itt állok a tábor kapujában, csak éppen teljesen új emberként. A balesetem után teljesen megváltozott a világról alkotott képem, a világhoz való hozzáállásom. Valahogy mindent jobban értékelek az életben. Akár egy kis apró fűszálat a kertben, egy kis bogarat megbújva a fák tövében. A napfelkelte is, és akárcsak a naplemente, sokkal szebbnek tűnik. Mindent szebbnek látok. Akár Holy-t. Nála szebb nővel nem találkoztam soha, és most - a jelenlegi helyzetben- úgy érzem megértem a feladatra. Vele akarok megöregedni, vele akarok közös jövőt, közös gyereket. Mindent vele akarok csinálni, minden vele akarok átélni. Nincs szükségem másra, se pénzre, se semmi másra, csak rá.

Egyfolytában a tábort kémleltem. Csak álltam, szobroztam a nagy vaskapu előtt és próbáltam felidézni az itt töltött időt, vele. Minden ugyanolyan volt, de mégis más. Már nem az a megszokott csapat szaladgált kint a pályán, hanem egy teljesen új. 

Úgy éreztem már nem igazán tartozok ide. Egy új emberként tértem vissza. Sokat komolyodtam, a kinézetem is más lett. A fogság ideje alatt eléggé megerősödtem, borosta keretezte az arcomat, és a hajam is rövidebb lett, mondhatni majd nem kopasz. Még amikor itt voltam a táborban, eléggé gyerekes volt az arcom. De most végre nézek ki valahogy.

- Segíthetek? - állt a kapu másik oldalán egy egyenruhás srác, még nagyon kezdőnek tűnt. Nagyon merev volt a testtartása, nem értem miért feszül erre ennyire.

- Igen, én Holy-t keresem. - jelentettem ki, majd a kis zsákot a hátamra dobtam. Direkt egy hosszú, terepmintás nadrágot vettem fel, véletlenül se akartam, hogy egyenlőre ezt bárki is lássa.

- Megtudhatom, milyen célból keresi? - arca rezzenéstelen volt, és kezdett nagyon felhúzni, ezzel a nyáladzó fapofával.

- Szerinted mi a faszomért keresem? Mert megakarom erőszakolni, csak előtte gondoltam bejelentkezek. Köcsög. Nyisd ki ezt a kurva kaput és azonnal engedj be. - arcába köptem a szavakat, amiket nyugodtan fogadott. Kicsit közelebb lépett a kapuhoz, majd én is, majd nem össze ért az arcunk, csak maga a kapu védte azt.

- Azt ajánlom gyorsan húzzál innen, mert nem állok jót magamért, kis köcsög. - na, ez már valami kisfiam. Csak ezt nagyon nem kellett volna. Azzal a lendülettel ledobtam magamról a zsákot, átnyúltam az egyik kezemmel a kapu rácsai között, és a kis csávó tarkóját elkapva a kapu rácsaihoz nyomtam erőből azt az undorítóan ocsmány, nyálcsorgató képét. 

- Na ide figyelj, nagyarc. Addig okoskodsz itt, amíg át nem mászok ezen a kurva kapun, és bele nem verek egyet abba a kis édes, baba arcodba, aztán nézhetsz azzal a rózsás tekinteteddel.  Úgy hogy azonnal nyisd ki ezt a szart. - a srác próbálta elhúzni a fejét egyfolytában, sikertelenül. Már a feje izzadt, amin igazán jól mulattam. Végig a szemembe nézett, szerintem ha tehette volna, simán a helyszínen agyonlőtt volna. Viszont elég volt a válasza ahhoz, tényleg, igazán mérges legyek.

- Dögölj meg! - majd az arcomba köpött. Kis hányadék.

- Mi az Isten folyik itt? - egy ismerős hang ütötte meg a fejemet. Át néztem a srácon és Adam teste körvonalazódott ki előttem. Elengedtem a srácot, aki egyből a seggére ült, a fejét kezdte dörzsölgetni.

- Aaron? - Adam meglepve tekintett rám, miután a földre küldtem azt a kis gyökeret. Csak nézett rám, szabályosan vizsgált, a földön ülő kölyökkel nem is foglalkozott.

- Igen Adam, én vagyok az. - mosolyogtam - ne haragudj, ezért a kis közhelyes játékért, de ez az újonc nem akart beengedni. 

Adam egyből a srácra nézett, aki már vigyázzban állt mellette. Elé lépett, majd az ujjával kezdett fenyegetőzni.

- Na ide figyelj! Ha bárki beakar jönni a táborba, azt nem elküldjük, hanem jössz hozzám, és jelented. Aaron bármikor bejöhet ide. Hamarabb kezdett itt, mint te, és ha még egyszer ez előfordul, páros lábbal rúglak ki innen. - Adam megint olyan határozott volt, mint máskor. Szerettem ezt a fickót. Mindig kiáll a barátjaiért.

A srác egyből lelépett, majd Adam szó nélkül oda lépett, és megölelt. 

- Hol voltál? - kérdezte halkan.

- Hosszú történet. - engedett el, majd az irodájába invitált. Nem bírtam ki, hogy ne kérdezzek rá útközben. - Holy hol van? 

- Ez is egy hosszú történet. - nyitotta ki az irodája ajtaját, majd miután helyet foglaltunk, meg kínált egy whisky-vel, és kérte, hogy meséljek, amit meg is tettem. Mindent elmeséltem neki a háborútól, a mai napig.

- ..és elveszítettem a bal lábamat, térdtől lefelé. Ezért nem jöttem haza. Ezért nem tudtam a szemetekbe nézni. Egy kis senki lett belőlem. - Adam nem szólt egy szót sem, csak lehúzta a poharában lévő, tömény italt.

- Szeretném látni. - majd felállt, és elém állva várta, hogy megmutassam az elveszített lábam helyét. Térdig felhúztam a nadrágot, majd megnézte az új, most szerzett műlábamat.

- És te úgy gondolod, hogy emiatt egy senki vagy? Aaron, emiatt lettél értékesebb. És nem mellesleg szerintem egy nőnek ez igazán csábító. - nevetett, amin én sem tudtam megállni, hogy ne mosolyogjak.

- Hol van Holy? - érdeklődtem ma már sokadjára.

Adam sóhajtott egyet, majd ő is elmesélte azt, amit nem akartam hallani.