Nagypályások

➡Prológus⬅

-Samantha! Igyekezz már! 1 óra múlva indul a gépünk! -mondta az apám, aki a Férfiak Katonai Egyesület (FKE), katonai táborának a hadnagya.
-Ne felejtsd el légyszives, hogy mostmár Sam. Ne aggódj, 2 perc és kész vagyok. -mondtam ezt két puszi között, amikor édesanyámtól elköszöntem.
- Biztos, hogy ezt akarod? Ha rájönnek, hogy lány vagy, apádat ki is rúghatják. És nem hiszem, hogy fel vagy rá készülve lelkileg.
- Nyugi anyu. Apu mindent el intézett, nem fog rájönni senki. Aztán tudod jól, hogy nekem most erre van szükségem. Ezek után kell, hogy elmenjek abba a táborba, kerüljön bármibe is. -nyugtattam, hiszen nem nagyon örül ennek a döntésemnek.
Azok után, ami velem történt fél éve, nem tudok más megoldást. Azóta depressziós vagyok, és elegem lett ebből a lelkiállapotból. Ráadásul megfogom bosszulni. Ki ne bosszulná meg, ha szemed láttára megölik a testvéredet és téged még ezek után megerőszakolnak.

...

-Samantha! Indulunk. -mondta az apám, és neki vágtunk. Már csak azért is végig csinálom, kerül amibe kerül..