Nagypályások

▶20.rész◀

Skott:

-Leülhetek?-kérdeztem tőle, majd rám emelte szomorú tekintetét, és egy halvány bólintással jelezte, hogy üljek le a seggemre. Láttam, hogy semmi kedve nincs hozzám, még is tenni akartam érte valamit. Talán jobb kedvre deríteni, vagy akár csak meghallgatni, ami talán segíthet neki.
-Szeretnél beszélgetni?-puhatolóztam, de dobáltam hozzá a többi lehetőséget is.- vagy akár sétálhatnánk is egyet, vagy ha kell, megverlek billiárdban.-mutatta a játszó asztal felé. Sam rám nézett, próbálta tartani magát, ami nehezére ment. A sírás határán volt, és ugye ezt még sem akartam, ezért magamhoz vontam. Nem volt semmi hátsó szándékom, egyszerűen csak megakartam nyugtatni.( Nagyon sokan elítélik azt, hogy a férfiak sírnak, és tudnak érzelgősek lenni. De könyörgöm, mi is érző lények vagyunk, mi is emberből vagyunk, nem?) És ez a cselekvés csak abban segített, hogy sírva fakadt, szó szerint sírógörcsöt kapott. Erősen kapaszkodott a felsőmbe, gyűrte az apró kis ujjai közé, és úgy simult hozzám, mint ha valaki erősen húzná el tőlem. Nem szoktam hozzá, hogy ilyen közel legyen hozzám, mégis nagyon megnyugtató volt a jelenléte. Át karoltam, és a hátát simogatva próbáltam nyugalmat sugározni felé. Felemelte fejét, ami eddig a mellkasomba fúrva feküdt, és az ajtó felé nézve jelezte, hogy menjünk ki. Fogtam a sörömet, és őt előre engedve kimentünk a kocsma elé, és leültünk egy kis padra, ami a kocsma oldalánál volt. Nagyon sötét volt, az emberek nem láttak erre a kis helyre, még az utca fényei sem értek el ide. Leült a padra, én vele szembe a földre, így jobban ráláttam az egész lényére. A szemét törölgetve próbálta össze szedni magát, az egész arca torzba borult, és megint sírni kezdett. Úgy voltam vele, hogy most nem próbálom megvigasztalni, szüksége van ennyire. Hagy sírja ki magát. Szipogott, a szeme feldagadt, és nagyon sokáig meg sem szólalt,csak bámult maga elé. Én a sörömet kortyolva vártam, hogy elkezdje a mondandóját.
-Anyu még csak 42 éves volt..-szipogott, kifújta az orrát, majd elkezdte mesélni.-Tudod van oka, hogy miért nem beszélek sem magamról, sem a családomról. Elvesztettem az édesanyámat, sőt a testvéremet is..-és itt megint sírt. Nem kérdeztem semmit, nem akartam siettetni. Ezt magában fel kell dolgoznia, az ilyet nem szabad erőltetni.- Az csak fél éve volt. Megkéselte az a szemét, aki az anyámat is. És én azt végig néztem. Megakarom bosszulni tudod? Nem elég, hogy az egyetlen testvéremet megölte, de még az anyámat is.
-De neked ő a húgod volt?-csak megkérdeztem, nem bírtam magamban tartani. Nagyon érdekelt ez az egész. Sam kicsit habozott,de nem tudom miért, és a végén ezt mondta:
-Igen.-én itt teljesen lesokkolódtam.
-Hány éves volt?
-18.-felelte.
-Jézusom. De..mi történt?-Sam nagyon nem akart válaszolni, de erőt vett magán, és elmondta.
-Este volt. Együtt jöttünk haza, és addig minden rendben volt, amíg Ő meg nem jelent. Nem tudtam semmit tenni. Leütött. És megerőszakolta, majd megkéselte. Megölte..és ez mind az én hibám!-üvöltötte torka szakadtából. Annyira sajnáltam, nem tudtam mit tenni, oda hajoltam, erőteljesen megfogtam a tarkóját, hogy rám figyeljen, majd megcsókoltam. Nem érdekelt, hogy mit kapok ezért. Ezért a pillanatért megérte. Hiszen, szerettem.

Sam:
Nagyon felkaptam a vizet, azon a fogadáson. Mire jó az, ha szórakozunk egy másik nővel? És erről a megerőszakolás jutott az eszembe. Az a fickó is csak egy eszköznek használt. Ahogy Adam mondta, a saját testi vágyuk kielégítésére használt eszköz. Ezek vagyunk mi a férfiak szemében. Semmi tisztelet nincs bennük. És még nekünk kellene őket ember számba venni. Sam volt az egyetlen olyan fiú az életemben, aki tudom, hogy soha nem játszott a lányokkal. A testvérem tisztelte a nőket. Még az anyámnak se mondott soha egy rossz szót sem. Imádta anyámat. Imádták egymást. Anyu mindennap reggelivel várt minket, pedig nem voltunk már pisisek, akiknek külön el kell készíteni a reggelit. Mégis ő fel kelt hamarabb, csak azért, hogy a friss reggeli az asztalon legyen. Igaz, nekem akadt vele némi nézeteltérésem, de csak azért, mert annyira fogni akart. És most már értem miért. Védeni próbált az olyan dolgoktól, mint amilyen az az este volt. Meg sem tudtam neki köszönni, hogy mindig támogatott, és mellett volt. Sam-nek sem tudtam megköszönni, hogy mindig óvott, és igazán jó testvér volt. De esküszöm ezért annak a fickónak megfogom köszönni, hogy tönkre tette az életemet. Hogy mégis hogyan? Egy koporsóval.

***

A srácok el is tűntek a kocsmában. Mindenkinek meg volt a fontos dolga, sőt ők azért jöttek,hogy jól érezzék magukat. Én viszont azért, mert apám parancsolta. Így inkább meghúztam magamat egy sarokban, miután vettem egy kólát. Senki nem érdekelt jelen pillanatban. Csak azon tűnődtem, hogy még is mit ronthattam el, hogy ezt érdemlem.

De Skott megjelenése egészen váratlan volt. Mellettem akart lenni. Viszont azt nem értem minek. Neki is jól kellene éreznie magát valakivel. Így is még végre kell hajtanom Rose kérését. Ami egyáltalán nem halad előre, és ez elég aggasztó.

Skott elérte, hogy előtte sírjak. Nem szoktam akármikor sírni,de most. Annyira jól esett, hogy mellettem volt. Nagyon szégyelltem magam, hogy ilyen közel engedtem magamhoz,de ez esetben önző létemre megengedtem magamnak a közelségét. Úgy kapaszkodtam belé, mint egy 2 éves az anyjába. Nem akartam elengedni. Akartam, hogy velem legyen. Ráadásul, amikor próbáld jobb kedvre deríteni, sőt mutatta, hogy nagyon is érdeklem, megörültem.

Kint a padon nagyon elérzékenyültem, Skott még is figyelmesen végig hallgatott. Tetszett, hogy nem kérdezett közbe, csak akkor, amikor már nagyon nem bírta magában tartani. Figyelmes volt, és nagyon kedves. Ha tehettem volna, mindent kitálaltam volna neki. De ehelyett mindent össze kutyultam. A megerőszakolás igaz volt, de az hogy pontosan ki halt, az már nem..nagyon nem. És ezt szörnyen röstellem, de ha mindent elmondok, akkor örökre búcsúzok a tábortól. És így is félig őszinte voltam vele, ami már egy fél siker. Ám ahogy beszéltem a családomról, a félig igaz hazugságomról, tökre kiborultam. Sírtam, mint egy idióta, amit azzal tetőzött Skott, hogy szenvedélyesen megcsókolt. Teljesen meglepett, erre egyáltalán nem számítottam. Mert tudtam, hogy ez valaminek a kezdete. És hogy mié, azt még nem tudom, de ez segített rá ébreszteni arra, hogy szerelmes vagyok Skottba.

Sziasztok drágáim! Hát ez egy igazán össze-vissza kutyult rész,ám valamikor ezt is ki kell bogoznunk! És ne aggódjatok, még most jön majd a tetőpont! Az biztos, hogy lesz még jó néhány rész, de a 40-et nem hiszem, hogy túl fogjuk lépni. Ez azt jelenti, hogy még sehol nem tartunk, de semmi pánik, még egy ideig olvashatjuk Sam és Skott történetét! Jó olvasást nektek, és kellemes iskolakezdést kívánok nektek ( már ha ezt lehet kellemesnek nevezni). Puszi nektek😽