Nagypályások

▶2/11.rész◀

Holy

Miért? Miért most kellett az univerzumnak is közbe szólnia? Isten csapása ez. Jó, talán kicsit élveztem ezt a dolgot, és mit mondjak, teljesen rabul ejtettek Aaron vadító mondatai. " Te vagy az én drogom." Ez a megfogalmazás teljesen elvette a józan eszemet. Pedig minden erőmmel tiltakoztam ellene, nem akartam, hogy bármi is a hatalmába kerítsen, még is mintha valami megmozdult volna a mellkasomban.

De aztán kinyílt az ajtó, és szégyenemben nem is tudtam merre bújjak. Féltem, hogy anyuék azok, de ehelyett Andy állt velem szemben. Tudni kell, hogy Andynek régóta tetszek, és már voltak neki is közeledései felém, amit megtagadtam és nem viszonoztam. Szerencsére ezt meg is értette, és tisztelettel fogadta el döntésemet.

- Holy, ez mi? - tette fel a következő félelmetes kérdést, amire nem tudtam és nem is akartam válaszolni.

- Semmi. - köpte a szavakat Aaron teljes nyugodtsággal,ami teljesen ledöbbentett. - csak egy kis szórakozás, semmi több. - jelentette ki, amire nem tudtam reagálni. 

Andy szerintem ennek a felét sem hitte el, bár igaza is van. A falnak voltam nyomva, Aaron teljesen hozzám simulva, arca tőlem pár centire, göndör haja az arcomat cirógatta. Ezt mindennek lehetett nevezni, csak semminek nem. Ráadásként teljesen érezhető volt közöttünk a kémia, vagyis Aaron kijelentése után csak én érezhettem így. 

- Az, csak egy kis móka. - hazudtam. Bár magam sem tudtam, hogy még is mi ez az egész közöttünk, vagy mi volt ez az érzelem kitörés a srácnál, de azt kell mondjam sajnos nálam ez nagyon bevált. 

Andy állt az ajtóban, támasztotta az ajtófélfát és az arcomat kémlelte. Nem tudtam semmit leolvasni róla, de láttam rajta, hogy nem tetszett neki az, amit itt látott. Aaron is hamar észbe kapott, és kapott az alkalmon, hogy lelépjen.

- Na, örülök, hogy ennyire szép számban össze gyűltünk, de nekem dolgom van. - nem is nézett rám, mintha ami ezelőtt történt, nem is lett volna. Össze voltam zavarodva, egyszerűen sokkolt a viselkedése. Most tényleg leráz? Még ő futamodik meg? Ez tiszta gáz. Ne hogy már ő legyen itt az áldozat? Én voltam az, akit sarokba szorítottak, én vagyok az, akinek most le fogják tépni a fejét, én vagyok az, aki meg issza ennek a levét. Rohadék.

Aaron éppen hogy elhagyta a szobát,Andy erős, izmos karja becsapta az ajtót, és rám emelte villámokat szóró tekintetét.

- Kezdjél magyarázkodni. - jelentette ki haraggal a hangjában.

- Hogy tessék? - a szemöldököm az egekbe szökkent. Andy soha nem beszélt még így velem. Mindig rendes volt, kedves, megértő, és csupa szív. Most viszont mint egy megdühödött elmebeteg állt előttem. Nem értettem ezt a düh kitörést, hiszen ez nem az igazi Andy.

- Jól hallottad. Nem tudom mi volt ez köztetek, de ajánlom, hogy ez ne történjen meg többet. - fenyegetőzött. Nem ismertem rá. Magamat ismerve tudtam, hogy nem fogom hagyni, hogy így beszéljen velem.

- Mit képzelsz magadról? Még te akarod nekem megmondani, hogy mikor mit csináljak? - hangom tekintélyt parancsoló volt, ellentmondást nem tűrő.

Andy feje majd szét robbant, és egyszer csak azt vettem észre, hogy a teste eltakarja tőlem a kilátást, és elkapja mind két karom.

- Andy..

- Na jól figyelj. - egyik kezével az állam alá nyúlt, és megemelte fejemet, hogy rá figyeljek. Nagyon erősen fogott, soha nem volt még ilyen durva. Valamiért a félelemérzet is uralni kezdte a testemet, nem éreztem magam biztonságban. - TE az enyém vagy. Nem másé, nem a szomszédé, és nem is ezé a nyápic kis szarosé. Hanem az ENYÉM. Ha meg látom, hogy 2 méteren belül bármiféle kommunikációt folytattok, akkor kénytelen leszek a kisfiú na és persze a te kis pofidat is szebbé tenni, ha érted mire célzok. - röhögött bele az arcomban. A testem elkezdte az agyam felé küldeni a vészjeleket. Éreztem, hogy itt még gond lesz. Andy teljesen kikelt magából, viselkedése felfoghatatlan számomra.

- Te ezt most komolyan gondolod Andy? - próbáltam óvatos lenni, mert hiába van nagy szám, hiába állok ki magamért minden szituációban, egy roppantással össze töri a koponyámat.

- Szerinted? - kérdezett vissza, nem engedte, hogy le vegyem róla a tekintetemet. Mogyoró barna szemeiben semmi mást nem láttam, csak sötétséget. Nem értettem mi lelte. Mintha a lelkét elnyelte volna valami. Ez nem az én Andym. Ez nem az én legjobb barátom.

- Mi van veled Andy. Ez nem te vagy. - motyogtam halkan, majd hatalmas kezeit levette róla és a kemény, elmebeteg maszkot levetve nézett el mellettem. Mintha szégyellné magát. De nem tartott sokáig, mert megint rám pillantott, és csak ennyit mondott.

- Tartsd észben azt, amit mondtam.

- Mi van itt? Mit kell észben tartani? - apuék hangja törte meg a kettőnk közötti feszültséget, és mindketten az ajtó felé vezettük tekintetünket. Andybe mintha valami angyal szállt volna, felvette a műmosolyt.

- Semmi Uram, csak az egyik katona születésnapjára lesz a jövőhéten, és megakarjuk lepni. - úgy hazudik, mint a vízfolyás. Szánalmas. Remélem anyuék nem vették be ezt a mesét.

- Persze. - köhintett apu. - nincs már ehhez egy kicsit késő?

Andy egyből vette a lapot.

- De igen Uram, igaza van. - anyu nem nézte valami jó szemmel, kíváncsi leszek mit fog ehhez szólni. - Jóéjt. - ezzel elhagyva a szobámat hátrálni kezdett, te a szemkontaktust kerülte. Bezárta maga után az ajtót, így már csak hárman maradtunk.

- Mi volt ez? - tudtam, hogy anyu rá fog kérdezni.

- Oh, ha én ezt elmondanám.