Nagypályások

▶2/18.rész◀

Sziasztok drágáim! Képzeljétek megvettem életem első laptopját! Annyira boldog vagyok most, el sem hiszitek! Ezért késtem egy napot a résszel, mert eddig mindig csak telefonról vagy másnak a gépéről írtam, de most..de most tiszta lázban égek! Csak úgy pörögni fognak az új részek! 

Holy

Adam egy Isten. Én nem tudom, mégis hogyan sikerült neki elintézni, de 3 nap múlva kiengedtek. És ezt valahogy lehetetlenségnek tartom. Megzsarolhatta az orvost, vagy lefizette? Kitudja. Azt mondták, körülbelül egy hónap pihenés ajánlott, de úgy, hogy mozogni, futni és más mozgással kapcsolatos dolgot mellőzni kell. Nehéz lesz ez a fajta utasítás betartása, mert én mindig úton vagyok, nem tudok meglenni erősítés nélkül.

- Mehetünk? - kérdezte anyu, amikor kiléptünk a kórház bejáratán. Már egy jó ideje nem töltött el ennyi pozitív érzés, mint most.

- Persze. - feleltem, majd beültem nagy nehezen apu kocsijában, már kint várt a parkolóban. Miután majdnem visítottam, sírtam a fájdalomtól, anyu bekötött, és behuppant apa mellé.

- Azért nekem ez nagyon fura drágám, hogy haza engednek. - nézett apa a visszapillantó tükörbe, miután áthajtottunk egy zöld lámpán, és igyekeztünk vissza a táborba.

- Pedig azt mondták, hogy minden rendben van, most már nyugodtan mehetek haza. - füllentettem, tudtam, hogy apa ezt egyáltalán nem hiszi el.

- Biztos ez, Holy? - kérdezte, majd nem anyával egyszerre.

- Ne nézzetek már ennyire őrültnek. - jelentettem ki, egy kicsit felháborodott hangon. 

- Jól van, legyen. Te tudod. - hajtott apa a táborhoz vezető útra. - de ha meglátom, hogy elhagyod a szobádat, akkor képes leszek téged az ágyhoz kötni.

Apa mindig próbálja humorosra fogni a dolgot. Teljesen mindegy miről van szó. Ő egy olyan ember, hogy ha rossz helyzetben is vagyunk, egy viccet muszáj mesélnie.

Segítettek nekem kiszállni a kocsiból, és a táborban nagyon sokan oda jöttek érdeklődni. Nagyon jól esett tőlük, hogy ennyire aggódtak értem. Egyedül Aaront és Andyt nem láttam sehol. Szörnyen aggódtam, legfőképpen Aaronért.

Miután mindenki kifejezte aggódását, és vagy 100-szor elmondták, hogy itt lesznek, segítenek, megcéloztam Adam irodáját, érdekelt, hogy mi van Aaron-nal.

- Hova-hova? - lépett utánam anya. Pedig azt hittem, hogy simán megúszom. Miért ilyen minden szülő?

- Csak a szobámba. - hazudtam megint. 

- Ajánlom, hogy oda menjél Holy. Pihenned kell, tudod jól. - fenyegetőzött a kezével.

- Jól van már anya. - már kezdett kicsit elegem lenni. - ne aggódjál, oda megyek. Nem lesz semmi bajom. Ha gondom akad, akkor úgyis szólok. Ezzel a lendülettel ott is hagytam, bár azért nem ment ez olyan gyorsan. A folyosó végéig játszottam a fejemet, hogy milyen jól vagyok, majd amikor már anyáék látótávolságon kívülre kerültek, kicsit lentebb vettem a tempóból, majd meg haltam a fájdalomtól. 

Adam ajtaja előtt mély levegőt vettem, majd kopogtam. Egyből ajtót nyitott, és csóválta a fejét rendesen.

- Egyszer még nagyon meg foglak verni ezért, te eszelős. - ráncolta a szemöldökét.

- Tényleg Adam? És én addig mit fogok csinálni? Majd állok és magazint olvasok? - néztem egyenesen a szemébe, össze ráncolva a szemöldökömet. Tudtam, hogy elfogja magát nevetni. Úgy ismerem már, mint a tenyeremet.

- Na gyere be. - nyitott ajtót előttem. Még le se ültem, már a lényegre tértem.

- Aaron hol van? 

Andy nehezen nyögte ki a választ.

- Áthelyezték egy másik táborba. - sóhajtott. - igyekeztem ezt megakadályozni, de felesleges volt a próbálkozásom.

- Hogy mi? - üvöltöttem fel. - de mégis hova? - kezdtem el remegni. Mellette akarok lenni. 

- Azt sajnos nem mondhatom el Holy. Viszont.. - ült le a székébe, én még mindig az ajtó előtt szobroztam - elküldték misszióba.

- Tessék? - sírni kezdtem. Egyáltalán nem fogtam fel, hogy Adam miket beszél. Aaron egy másik táborban, ráadásul elküldték egy misszióra is, ami azt jelenti, hogy vagy csak évek múltán fogom látni, vagy talán soha többé nem jön ide vissza.

- Hova küldték? - törölgettem a szemem.

- Afganisztánba. - mondta Adam, majd a fiókból előhúzott egy szeszes itallal teli üveget, majd öntött abból a löttyből két pohárba.

- Te meg mit csinálsz? - szipogtam.

Adam elém tolta az egyik poharat.

- Ezt most szépen le fogod húzni, majd szépen megnyugszol, és irány aludni. - utasított.

- De Adam.. -vettem el a poharat - nekem szükségem van Aaron-ra. Vele akarok lenni. - kezdtem megint sírni. Patakokban folytak a könnyeim.

- Tudom drágám. De a te érdekedben, mivel tudom mennyire fontos, volt egy régi katonatársam, ha gondolod rá állítom, hogy vigyázzon rá. Ennyivel tartozik nekem. - majd a mondat végén lehúzta azt a cuccot, ahogy én is. Végig marta az egész torkomat. Valamilyen gyümölcsös íz volt, de a mardosó érzés erősebb volt. Nagyon jól esett. A táborban nem igazán lehet inni, nagyon ritka, hogy Adam megkínál piával.

Az agyam is egyfolytában csak Aaron-on jár. Nem tudom elhinni, hogy elkéstem. Pedig igyekeztem ide érni minél hamarabb. Holnap beszélnem kell Aaron haverjával, ő hátha tud nekem valamit a balhéról.

Most az volt a legfontosabb, hogy megcélozzam a szobámat, mert féltem, hogy a pia miatt megint rám jön a sírás, másrészt eléggé ki vagyok merülve. 

- Köszönöm Adam. - indultam el a szobám felé, ahol már tényleg egy jó ideje nem jártam. Minden ugyanúgy volt hagyva, ugyanúgy virított a kis virágom az ablakban, a kis könyveim az asztalon, a tökéletesen beágyazott ágyam. Viszont a párnámon egy fehér boríték feküdt. Egyből rám jött a rosszullét, nagyon aggódtam, hogy megint Andy küldött valamit. A borítékra rá volt írva, Aarontól. Nem gondolkoztam sokat, egyből feltéptem a borítékot.

Drága Holy!

Nagyon sok mindent nem tudtam neked elmondani, még elköszönni se volt lehetőségem. Pedig ha tudnád, hányszor szerettem volna bemenni hozzád a kórházba. Legalább még egyszer látni téged, megölelni, és elmondani mindazt, amit ezalatt a pár hét alatt nem sikerült. Meg tudtam, hogy pontosan mit történt akkor este. És mit is mondjak? Talán elkövettem életem legnagyobb hibáját. Olyat tettem azzal a féreggel, amit nem kellett volna. Nem, nem öltem meg, ha erre gondolsz. De eléggé elintéztem annyira, hogy soha többet ne bántson téged. Viszont ennek az volt az ára, hogy ott kellett téged hagynom. Választás elé kerültem. Nehéz volt, hiszen mindennél fontosabb vagy nekem. De inkább élj boldogan valaki mással, mint hogy bármi bajod essen. 1 év misszióra küldtek, de megígérem neked, ha vissza jöttem, meglátogatlak. Nem kérem, hogy várj meg..de tudd, hogy én örökre a szívembe zártalak.

Szeretlek. Aaron.