Kétszáz Éves Múlt #1 (Befejezett)

Felébredni, de hol is??

A szívem egyre gyorsabban ver az agyam is csak úgy pörög. Persze a legegyszerűbb kérdésre próbálok rájönni:Mi történik itt? A kérdés alig hangzott el a fejemben mikor a fegyveres fura fazon megszólalt.

-Tedd le azt a lányt Bagoly!-Aha! Szóval Bagolynak hívják. Remek most már tudom a nevét annak aki mindjárt elroppantja a nyakam.
-Majd ha letetted a fegyvert Vadász!-szólalt meg fogva tartóm. Hmmm... Honnan jöhettek ezek, még nem hallottam ennél idiótább beceneveket.
-Nem!-szólalt meg az a bizonyos "Vadász".
Erre "Bagoly" még magasabbra emelt a nyakamnál fogva. Kinyitotta a száját amiből két nagy hegyes szemfog látszott ki. Kitágult szemmel néztem a szemem sarkából fogait ami egyre közeledik a nyakamhoz. "Vadász" nyelt egy nagyot majd lerakta fegyverét a betonra.
-Tessék! Most pedig enged el a lányt!-Követelte.
-Haboztál! - szólalt meg "Bagoly". -Ezért inkább nem!-Majd beleharapott a nyakamba. Éreztem ahogyan a friss vér az ereimből lefolyik a torkán. Borzasztóan fájt. Hiába sikítottam volna, az utca, ahol voltunk üres volt. Csak egy magas lápa volt ott. Fénye mindent bevilágított. Felette nem láttam semmit. Egyre jobban fázom és nagyon félek. Eközben a vérem elkezdett lefolyni a nyakamon és a vér láttán a "Vadász" el is ájult. Most mi lesz velem? Itt halok meg? Kérem, valaki, segítség! Üvöltöttem magam ugyanis beszélni már nem tudtam a sokktól. Ekkor valami vagy valaki fentről leugrott mellénk. Letépte rólam "Baglyot" (szó szerint), a fogai hosszú és mély sebet hagytak a nyakamon. Összeestem, mint egy rossz süti. A kezem és a lábam nem engedelmeskedik nekem. Úgy érzem itt a vég, itt halok meg a hideg betonon félig feltépett torokkal. Már kezdtem lehunyni a szemem mikor az a furcsa homályos alak elkezdett közeledni hozzám. Összeszedtem a maradék erőmet.
-Segíts..!-suttogtam.
-Kérlek...segíts..!-Motyogtam majd ezután lecsuktam a szemem.Lepergett elődtem az életem filmje, de a felénél félbeszakadt. Nem értem miért de tehetetlen vagyok és gyenge.

-----------------------------------

Már nem érzem a hideg betont magam alatt. Sőt, meglepően puha és kényelmes dolgon fekszem. Lehet, hogy meghaltam? Nem! Kérlek mondd, hogy nem! Nem látok semmit sem plusz mozogni sem tudok. Próbálom mozgatni a kezem ami lassan megmozdul. Ez az! Még élek! Ekkor borzasztóan elkezdett fáj a nyakam. Próbáltam elnyomni a fájdalmat. Na akkor próbáljuk meg kinyitni a szemünket! Lassan kinyitom. Először homályosan láttam de 2-3 pislogás után már rendesen láttam mindent. Egy piros bútorokkal teli szűkös kis szobában voltam. Hol vagyok? Kérdezem magamtól.
Fölpattantam az ágyból és az ajtó felé siettem. Kinyitottam majd lerohantam a lépcsőn. Ahogy leértem egy hatalmas nappaliban voltam szintén poros bútorokkal díszítve és a közepén egy kanapé. A kanapén feküdt egy szinte velem egykorú srác csukott szemmel.Tettem egy lépést felé, hogy jobban szemügyre vegyem. Hosszú fekete kabát volt rajta, egy szűkebb farmer és egy ing. Az arca tökéletes és most, hogy belegondolok egész helyes. Még egy lépést tettem felé mikor kinyitotta a szemét. Csodálatosan szép vöröses-barna szemei voltak.

-Hogy vagy?-kérdezte.
-Ki vagy te és hol vagyok?-kérdeztem.