Kétszáz Éves Múlt #1 (Befejezett)

A múlt

-Nos? Akarod, hogy megsemmisítsem a te kis gyenge pontodat egyetlen harapással?-kérdezte kihívóan Bagoly. Vincent egy darabig dühös pillantásokat vetett Bagolyra aki csak mosolygott. Végül Vincent visszaváltotta a szemét.

-Vincent ne csinálj semmit!-nyögtem ki mert Bagoly úgy szorította a nyakam, hogy majdnem el is törte.

-Jaj, csak nem önfeláldozó a kis drága? Nézd Vincent kész lenne meghalni érted. Meg kéne tanítani neki, hogy ne szóljon bele az idősebbek dolgába. Majd én segítek benne.-mondta nyugodtan majd beleharapott a nyakamba. Annyira fájt, hogy már kiabálni sem tudtam. Vincent szeme megint vörös lett és előttünk termett. Bagoly elengedett és Vincentnek lökött. Ő megfogta a kezem és a nyakamhoz szorította.

-Jaj! Mindjárt sírni fogok.-mondta Bagoly elégedetten majd letörölt a maradék véremet a szájáról.

-Vincent akkor most tedd félre szánalmasságod és lépj előre!-utasította Bagoly ami már engem is feldühített.

-Rendben. Mondd mit akarsz már megint?-mondta Vincent. Kérlek ne csináld! Vincent ne engedelmeskedj! Beálltam kettőjük közé Vincenttel szemben. Megfogtam min két karját.

-Ne engedelmeskedj!-mondtam. Vincent csak mereven egy szó nélkül nézett engem mintha megfagyott volna. Majd éreztem egy hideg érintést a vállamon. Hirtelen forogni kezdett minden körülöttem. Minden kezd elsötétedni.

(1816 Májusa)

Egy föld úton ébredtem. Mi folyik itt? Hol van Vincent? És én hol vagyok? Felkeltem leporoltam magam és elindultam egy random irányba. Az út szélén van egy két ház, nem túl modern és nem is túl régiek. Az előbb még Bagoly és Vincent között álltam most meg... Nem tudom, hogy hol vagyok. Úgy látom jön velem szembe valaki.

-Elnézést megmondaná hol vagyok?-kérdeztem de nem is figyelt rám. Eléálltam, hogy megálljon és válaszoljon de átsétált rajtam. Ugye nem haltam meg? Követtem a nőt jó sokáig gyalogolt. Fárasztó lehet neki minden nap. Az út ami egy poros földút volt itt-ott lekanyarodott egy szűkebb utcába. Egy jó két óra gyaloglás után megállt egy a többinél kicsit régebbinek tűnő ház előtt. Mintha már láttam volna valahol. Besurrantam az ajtón. Egyből a nappaliban voltam. A közepén volt egy kanapé amin ült egy férfi. A nő odasétált és megcsókolta.

-Üdv itthon drágám!-mondta a férfi.

-Szia szívem! Szólnál a fiúnknak, hogy mindjárt vacsora?-mondta a nő és biccentett egyet felfelé az emeletre. A férfi felállt majd elindult felfelé. Követtem, de valamiért olyan volt mintha már jártam volna itt. Benyitott az egyik szobába.

-Fiam édesanyád hazajött. Azt mondta mindjárt kész a vacsora.-mondta nyugodtan.

-Rendben mindjárt lemegyek. Csak ezt a feladatot még befejezem.-mondta a fiú és a hangja valamiért még ismerősen is cseng. Az apa visszament a nappaliba míg én itt várok az ajtó előtt. Kíváncsi vagyok a fiúra. Már vagy tíz perce itt ülök. Mi lesz már?

-Vincent drágám gyere le vacsorázni!-halottam lentről a nő hangját. Várjunk csak. Vincent? Ugye nem? Ekkor kinyílt az ajtó és kilépett rajt egy barna hajú szemüveges srác.