Kétszáz Éves Múlt #1 (Befejezett)

Nem bánthatsz...

Bagoly elmosolyodott és Vincent is. 

-Bagoly, rájöttem a gyenge pontodra! Le foglak győzni!-mondta Vincent magabiztosan.

-Tényleg? És mi lenne az?-kérdezte Bagoly érzelemmentesen.

-Én!-kiáltotta Vincent és elindult Bagoly felé aki a döbbenten állt. Vincent egy tűzkarikát hozott létre Bagoly körül. Bagoly elmosolyodott és széllel eloltotta a tüzet. 

-Ennél több kel a legyőzésemhez!-mondta Bagoly és egy széllökéssel térdre kényszerítette Vincentet.

-Nincs semmi  esélyed ellenem! Gyenge vagy és az is maradsz!-mondta Bagoly dühösen. Vincent  egy darabig tűrte majd nagy nehezen felállt és egy dobbantással Bagoly egy mély gödörben kötött ki. Vincent odaállt a széléhez és lenézett.

-Mondd csak tudsz úszni?-kérdezte majd a gödör szép lassan elkezdett megtelni vízzel. Bagoly levegő után kapkodva mászott ki. 

-Ezért megfizetsz!!-kiáltotta és el akart menekülni mikor megint egy gödörben kötött ki.

-Most nem hagyom, hogy elmenekülj!-mondta Vincent és leugrott a lyukba. Egy darabig vörös szemekkel köröztek mint két mindenre elszánt oroszlán majd Bagoly ráugrott Vincentre. Mind a ketten a földön kötöttek ki. Bagoly került felülre és lefogta Vincent kezeit. 

-Azt csinálom veled amit akarok!-mondta Bagoly és beleharapott Vincent nyakába. Vincent felszisszent majd a lábával elrúgta magától Baglyot aki a gödör falának repült. Vincent a kezét a nyakához szorította.

(Vincent szemszöge)

Bagoly harapása az egyik legfájdalmasabb dolog ami valaha éreztem. Mondjuk ha belegondolok egyszer már bele is haltam. A kezemet a nyakamhoz szorítottam, hogy ne vérezzen tovább és elkezdjen begyógyulni. Amíg Bagoly magához tér van egy kis időm. Ahogy végigfolyik a kezemen furcsán jó érzés. Bagoly nem mozdul. Ennyire erősen nem is rúgtam a falnak. Odamentem hozzá és semmit sem reagált. Felnéztem Rebecára aki aggódva nézett rám vissza. Rám mosolygott mire én egy lépést tette felé. Ekkor Bagoly rám ugrott és a lábát a hátamra tette. Majd lehajolt, hogy a fülembe súgjon valamit.

-Emlékszel mit mondtam neked azon az estén?-kérdezte és egyből tudtam mire gondol. 

-A víz nem válik vérré, de a vér vízzé válhat..-kezdett bele és már ennyitől előjöttek az emlékeim. Újra átjárt az a düh mint akkor. Nagy nehezen előre húztam a kezem ami lángolt. Bagoly arcára tettem aki fájdalmasan sziszegve lökött el magától. Fél percig tartott míg a sebe el nem kezdett gyógyulni. Mikor elvette a kezét egy hatalmas heg maradt utána. Ez van ha egy vámpírt tűz ér. Nekem is van ilyen sebem arról az éjszakáról mikor megmentettem Rebecát a tűzből. Bagoly tekintette megváltozott. Dühösebb lett. Hirtelen előttem termett és felemelt a pólóm nyakánál fogva. Ökölbe szorította a kezét. Meg fog ütni. Legalábbis ezt hittem. Ránéztem és habár dühös volt bántani nem tudott volna. 

-Ez nem lehet!-mondta Bagoly majd elengedett és döbbent arckifejezéssel hátrálni kezdett.

-Miért nem ütöttél meg?-kérdeztem és elindultam felé.

-Ez lehetetlen!-kiáltotta Bagoly és a fejét fogva a földre rogyott.

-Mi bajod van Bagoly!-kérdeztem dühösen, de semmi válasz. Csak maga elé motyog amit még vámpír létemre sem értek. Odamentem hozzá és megfogtam a vállát. Pár pillanat eltelt míg észrevett majd felnézett, szemei könnyesek voltak. 

-Te nem lehetsz ő. Hiszen ő meghalt.-mondta remegő hangon.

-Ki?-kérdeztem nyugodtan.

-A fiam.-