Kétszáz Éves Múlt #1 (Befejezett)

Az újjászületés

Sötét van és bárhogyan próbálkozom nem látok semmit de érzem, hogy zuhanok. Gyengéden földet is értem körülöttem még mindig semmit se látni. Hirtelen egy nagy reflektor szerű fény gyúlt felettem.

-Csak nem Vincent személyesen?!-jött ki egy alak a korom feketeségből és meglepve tapasztaltam, hogy pontosan ugyan úgy nézünk ki. Vörös szinte már piros haj, ugyan olyan hosszú fekete ballonkabát... Csak egy valami szúrt szemet nekem. Belőle sugárzott a gonoszság.

-Ki vagy te?-tettem fel egyenesen a kérdést.

-A vámpír éned! Csak, hogy végre találkoztunk.-rohant hozzám villámgyorsasággal majd kezetráztunk.

-Nos örülök a találkozásnak.-mondtam.

-Remélem tudod, hogy most egyé kéne válnunk?!-mondta mire elkerekedett a szemem.

-Várj mi?-foglaltam össze a kérdéseimet.

-Engedd meg, hogy elmagyarázzam. Amikor vámpír lettél olyanná kellett volna válnod mint én. Viszont te annyira ragaszkodtál az emberi valódhoz mint egy kisgyerek az édesanyájához. És csak akkor használtad az erödet igazán mikor valaki hozzád nagyon közel álló vagy éppen te voltál életveszélyben. De ez ma megváltozik és már nem tudsz tenni elene . Mikor az előbb egymáshoz értünk elkezdődött.-mondta.

-Nem! Én nem akarok megváltozni!-kiabáltam rá.

-Nyugi nem változol meg teljesen. Csak állandó használat alá fog kerülni az erőd. Végre nem kell tovább várnom.-mondta miközben mosolygott. Hirtelen furcsa érzés fogott el. Mintha valaki rángatna.

-Vincent készülj. Most újászületsz. Mostmár normális vámpír lehetsz.-mondtam majd eltűnt.

-Tényleg nem érted? Nincs olyan, hogy normális vámpír!-kiálltottam a semmibe. Remek! Megint egyedül vagyok. Mint az utóbbi 200 évben. Tényleg, jut eszembe! Boldog 200. Szülinapot! Sóhajtottam egyet a levegőbe majd visszafeküdtem a földre. Kezemmel eltakartam a szemem mert zavarta a felülről jövő fénysugár. És akkor most csendben várok. Várjunk csak! Nem adom fel ilyen könnyen. Nem fogok megint elbújni mint eddig! Elhatároztam, hogy bosszút állok Baglyon ha törik, ha szakad! Hirtelen a felettem lévő fény körülvett mindent és a következő pillanatban ismét a zárkámban voltam. Éreztem, hogy megnő az erőm. Kínzó épp a késéről törölgette a vérem mikor felálltam és kitéptem a láncaimat a falból. Az egyiket letéptem a kezemről és megkötöztem vele az iménti  fájdalmaim okozóját. Láttam a félelmet a szemében. És valamiért tetszett, hogy fél tőlem.