Kétszáz Éves Múlt #1 (Befejezett)

Váratlan vendég

-Vincent, most nincs idő ilyenekre! Inkább hívd a mentőket!-mondtam. Sose hittem volna, hogy egyszer Lunán fogok segíteni. Vincent nem reagáltt semmit csak nézte tovább a tenyerét.
-Bagoly tette ezt Lunával?-kérdeztem.
-Nem. Ő a szemem elöt tette volna, hogy jobban fájjon.-mondta.
-De akkor ki volt?-kérdeztem. Erre már nem ragált semmit. Hívtam a mentőket akik gyorsan kórházba vitték Lunát. A bálnak vége lett mikor a felügyelő tanárok meghallották a szirénát. Miután már mindenki elment mi még ott ültünk a szökőkút szélén. Vincent még mindig a kezét bámulta ezért ébresztés képpen belelöktem a szökőkútba. A víz lemosta a vért. És egyből észheztért.
-Ezt most miért kellet?-mászott ki onnan. Én meg csak nevettem.
-Remek, most várhatok míg megszárd!-mondta.
-Vagy száritsd meg egy kis széllel!-mondta egy hang az árnyékból. Vincent feláltt odasétált majd pacsit adtak egymásnak.
-Csá Vin! Rég láttalak!-mondta. Vin? Hahah.. Szóval így becézik egyes helyeken a Vincentet?
-Mi hozott ere Jesse?-mondta Vincent. A srác elmosolyodott.
-Csak nem hitted, hogy kihagyom?-mondta. Vajon miről beszél?
-Tudhatnád már, hogy ez engem nem érdekel!-mondta Vincent.
-Tisztában vagyok vele, csak kiváncs vagyok milyen erőt kapsz.-mondta.
-Tényleg had mutassam be a barátomat. Ő itt Rebeca.-mondta és közelebb húzott magához.
-Nahát, milyen gyönyörű szóterelés Vin.-mondta majd kezetcsókolt mintha a múltszázafban lennénk.
-Az én nevem Jesse! Vin régi haverja vagyok.-mondta. Hmmm... Valami nem szipatikus ebben a vámpírban. Fekete póló nadrág és cipő volt rajta. Fekete haja pedig bal oldalról belelógott a szemébe. Valahogy nem az én esetem.
-És miért vagy itt?-kérdeztem. Lehet, hogy kicsit bunkónak tűntem pedig nem úgy értettem.
-Hogyhogy miért? Te nem tudod?-kérdezte. És folytatta is volna hacsak Vincent be nem fogta volna a száját.
-Miaz miért nem tudhatja?-fordult Vincenthez aki közben elengette.
-Tudod jól, hogy utálom! Nem akarok felhajtást!-suttogta Vincent. Mondjuk hallottam mindent de mindeegy. A fejembe vettem, hogy valameikőjükből kiszedem mi van, ha kell a véremel. Jó pont azzal mind a ketten elmodanák, de jobb tervem van.
-Vincent én mára már elfáradtam. Szeretnék hazamenni.-mondtam majd megbögdöstem egy kicsit a könyökömel, ezzel jelezvén, hogy kisérjen haza.
-Én is fáradtt vagyok! Vin ne tudd meg milyen jót vacsoráztam!-jelentette ki Jesse majd megnyalta a szemfogát.
-Tudjuk mi mentettük meg az életét! Vigyázzhatnál!-vágott vissza Vincent.
-Honnan tudtad, hogy én voltam?-lepődött meg.
-Nem volt nehéz kitalálni. A rózsabokor mindent elárult.-mondta Vincent.
-Nahát még mindig emlékszel?-mondta.
-Várjunk csak te támattad meg Lunát?-támattam rá.
-Igen. Mert nem szált le rólam, folyton ott lihegett a nyakaba hiába mondtam neki, hogy idősebb vagyok. Nem fogta fel és még éhes is voltam.-mondta mintha mi se történt volna. Ez kicsit felidegesített.
-Ugyan már Luna 16 éves. És szerintem te sem lehetsz több. Leszámitva azt, hogy vámpír vagy. Szóval találj ki valami rendes érvet mert ez így édeskevés!-vágtam hozzá a gondolataimat.
-Hahah.. Méghogy én 16? Ne röhögtess! Az egyik legfontosabb vámpírszabály, hogy 18 év alatt nem lehet átválltosztattni senkit!-mondta. Ez elgondolkodtatott.
-Várjunk csak egy percet! Vincent te azt montad nekem, hogy 17 éves vagy pont mint én, vagyis akkor hazudtál?-mondtam majd rávetettem dühös tekintetem.
-Nem. Nem hazudttam, tényleg 17 vagyok.-mondta.
-Jajj Vin nézdd a jobbik oldalát...-mondta, de nem tudta befejezni mert Vincent úgy nézzett rá, hogy ha nem hallgat el nem éli meg a holnap estét. Őszintén mostmár kezd zavarni, hogy enyire nem bízik bennem.