Kétszáz Éves Múlt #1 (Befejezett)

A nyugtató

Bemt a házban hirtelen megcsapott valami termèszetfeletti erő, de nem vettem figyelembe. Biztos csak magamat èrzem korábbról. A vámpírok jellegzetes nyoma marad meg a legtovább mert ők állnak a lista tetején. Utána jönnek az ősi ellenségeink a vérfarkasok. Szerencsémre egy jó ideje nem láttam egyet sem. Gondolkodásomat az épp fürdőszobából kijövö Rebeca szakította meg. Rövid kis sárga, ujjatlan hálóing volt rajta amiben nagyon jól nèzett ki.
-Wow! De csinos valaki!-döltem hátra kènyelmesen az ágyán.
-Köszönöm.-mondta kissé elpirulva. Ásított egy nagyot. Èn átmentem a kis karosszèkbe ès onnan figyeltem ahogy alszik. Olyan èjfèl mulhatott pár percel mikor kicsit zavartabb lett az arckifejezèse.
-Vincent!-suttogta halkan èn mègis úgy vettem mintha torka szakadtából kiabálta volna a nevem. Odamentem hozzá ès megsimogattam egy kicsit az arcát. Ekkor a zavartság nyugott ès boldog arcifejezèssè változott.
Nem èrtem hiszen rajtam kívül söttètebb erő nem igazán lehet a közelèbe. A sötèt erőket pedig az emberekre rèmálmot ès szenvedèst olykor halált hoznak. Rebeca viszon nyugott. Mikor elengedtem, hohy visszamenjek a karosszèkbe megint elkomolyodott az arca. Most a vállát simohattam meg mire megint bèkès lett. Mintha elüldöznèm a rèmálmát. Leültem mellè a földre ès az arcát akartam simogatni mikor elkapta a kezem ès átölelte mint egy plüssállatot. Kishíján kitörte a karom, de legalább ő jól alszik.
-Szèp álmokat!-suttogtam alig halhatóan ès így vártam a reggelt. Az èbredès viszon elèg viccesre mègis kínosra sikerült. Rebeca lassan kinyitotta a szemèt ès mikor eljutott az agyáig, hogy ott vagyok elötte kb. 5 cm-re ès a kezemet ölelgeti akkorát ugrott, hogy majden lesesset az ágyról. Nekem tetszett az amutatvány ahogy próbál visszaegyensúlyozni az ágy szèlèről ès elkeztem nevetni. Ő lehajtotta addigra már rákvörös fejèt.
-Sajnálom!-mondta halkan. Abbahagytam a nevetèst ès felmásztam elè az ágyra. Rámnèzett megbánt arcal vörössège mostmár fehèr volt. Szèp barna haját a füle mögè akarta kotorni, de nem sikerült neki. Megpróbálta megint több kevesebb sikerrel. Végül óvatosan odanyultam ès lágyan elkotortam. Ettől megint elpirult.  

-Őö...köszi.-mondta halkan ès mèg vörösebb lett vagy két árnyalattal. Ettől majdnem megint elnevettem magam, de visszafojtottam egy kedvesebb mosolyá. Ő is rámmosolygott. Hallottam, hogy egyre gyorsabban ès hangosabban ver a szíve.

-Nyugi! A vègèn mèg szívinfarktust kapsz itt nekem.-mondtam tovább mosolyogva. Ez csak rontott a helyzeten végül kitaláltam egy megoldást. Felemeltem az állát mélyen a szemébe néztem majd megcsókoltam.