Kétszáz Éves Múlt #1 (Befejezett)

1K!

ÁÁÁÁÁ! Nem hiszem el megvan az 1K! Nagyon szépen köszönöm nektek! :-) Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer ez is eljön.  Gondolom aki más könyvet is olvas és több mint ezer megtekintése van annak már ismerős a szöveg. De megvaaan! 1K! Ez azz! :-) Még egyszer köszönöm nektek! További jó olvasást kívánok! 

(Vincent Szemszöge)

Rebeca csókja. Szinte leírhatatlan. Vad mégis visszafogott. Ahogy puha telt ajka szétnyomódik az enyémen. Mintha megdobbant volna a szívem. Az agyam teljesen megfagyott. Nem tudtam semmire sem gondolni. A testem minden porcikája ellazul. Mintha súlytalan lennék. Egy pillanat amikor minden tökéletes. De a pillanat mindig is csak egy pillanat marad. Annyira kikapcsoltam, hogy még azt is elfelejtettem mi vagyok. És épp ez volt a baj. A szemfogaim megnőttek és kihegyesedtek. Véletlenül megszúrtam Rebeca alsó ajkát amiből szép lassan elkezdett folyni a vér. Ám ez őt egy cseppet sem zavarta. Szorosan magához ölelt mintha egyáltalán nem érdekelné. Szép lassan folyik le a torkomon a vére.  Olyan szorosan ölel magához. Mintha nem akarná, hogy elengedjem. Mintha öröké így akarna maradni velem. 

(Rebeca szemszöge)

Nem akarom őt elengedni. Nem érdekel, hogy mi ő. Szeretem. És még ha ő talán nem is viszonozza kitartó leszek. A kezembe veszem a dolgokat. Mert azt akarom, hogy mindig velem legyen. Az ajkaink lassan eltávolodik egymástól, de az ölelésen egyikünk sem lazít. Egy pillanatra egymás szemébe néztünk. Majd megöleltük egymást. Annyira jó most így. Minden tökéletes.

-Szeretlek!-súgtam a fülébe mert már nem bírtam tovább. Egy pillanatra megfeszült. Mintha megdöbben volna. Majd kicsit szorított az ölelésén.

-Én is szeretlek!-mondta lágyan amitől örömömben ugráltam volna, de mégis sírtam volna. 

-Nahát, nahát! Hogy ez milyen kis édes!-mondat egy hang a fák közül odafordítottam a fejem, de csak egy vörösen izzó szempárt láttam. Vincent elengedett elém lépett majd vörösre váltotta a szemét. Tudom, hogy látja ki van ott. 

-Takarodj!-mondta dühösen. És támadó állást vett fel.

-Ez fájt! Hogy beszélhetsz így? Különösen velem.-mondta majd kilépett a sötétből. Bagoly! Mit keres ő itt? Miért nem hagyja már végre nyugton Vincentet? 

-Miért mégis mit kellet volna mondanom?-mondta Vincent kicsit nyugodtabban.

-Nem is tudom. Mondjuk... Örülök, hogy újra látlak mester, ha bármi kívánságod van boldogan teljesítem.. vagy valami hasonló.-mondta vigyorogva. 

-Arról ne is álmodj!-mondta Vincent makacsan.

-Hmm. Tényleg? Akkor kiverem belőled!-mondta majd hirtelen köztem és Vincent között termett és felemelt a nyakamnál fogva. 

-Nos? Akarod, hogy megsemmisítsem a te kis gyenge pontodat egyetlen harapással?-kérdezte kihívóan. Most rólam beszél?