Kétszáz Éves Múlt #1 (Befejezett)

Nyugodt elme, nyugott alvás

-Nyugodj meg! Nincs semmi baj!-súgta lágyan a fülembe Vincent.

-Úgy félek!-nyüszögtem és es kicsit szorosabban öleltem át a derekát. Nem gondoltam rá, hogy akár kényelmetlen is lehet neki hiszen nemigazán érez fájdalmat.
-Rebeca nézz rám!-tolt el magától óvatosan én persze nem akartam elhagyni biztonságot jelentő karjait, de végül elengedtem.

-----------------------------------------------------------------
(Vincent szemszöge)

Kicsit lepihentem én is a kanapémra. Aludin persze nem tudok, eleben ez 8-9 óra amit az emberek alvással töltenek meg amit persze egykor én is tettem. Emlékszem milyen volt pizsamában bebújni a jó meleg ágyba és elrepülni az álmok birodalmába. Mostmár csak elmélkedek a plafont bámulva. Nem lett vola ez most sem másképp, ha nem hallom meg Rebeca rémült sikítását az emeletről. Szélsebesen rohantam felfelé. Nagy kő esett le a szívemről mikor láttam, hogy nincs semmi baja, leszámítva persze a sírást. Gyorsan melléültem és átöleltem amit szerencsémre nem vett zokon. Hatalmas erővel szorította a derekam, de nem zavart. Éreztem heves szívverését, és rögtön azon kezdtem agyalni, hogy segíthetnék neki. Hamar ki is találtam. Nehezen de elszakítottam magamól. Nem akartam ezt tenni vele, de jobb nem jutott az eszembe. Agymanipulálással elaltatom. Belenéztem a szemébe a könnyei tükrözték szemem vörösségét majd lassan becsukta a szemét és rámesett.

--------------------------------------------------------------------

(Rebeca szemszöge)

Vincent rámnézett szem csodálatos vörösségben ragyogott. Épp megkérdeztem volna, hogy mi a baj mikor elálmosodtam. Szemem akaratom ellenére lecsukódott, testem előre dőlt valószínűleg rádöltem, de nem érdekelt végre megnyugodtam. Már nem is emlékszem mi zaklatott fel. Reggel mikor felkeltem azt hittem kiég a szemem. A reggeli lágy napsugarak elviselhetetlenek voltak. Valószínűleg így érzi magát Vincent és Jesse napközben. Most kezdtem el őket sajnálni igazán. Lassan lecsoszogtam a nappaliba ahol a vöröshajú emlegetett szamár feküt.

-Reggelt!-köszöntem rá.
-Reggelt! Hogy aludtál?-kérdezte.

-Meglepően jól.-mondtam majd nyújtóztam egyet.

-Örülök neki.-mondta majd rámmosolygott. Ekkor jöttem rá, hogy itt valami nem stimmel.

-Reggelt mindenkinek!-kiáltotta fent Jesse majd a korlátra ült és lecsúszott rajta.

-Vin, nem megyünk el harapni valamit?-kérdezte Jesse miközben megnyalta a száját.

-Kösz, de nem vagyok éhes.-utasította vissza.

-Akkor csak kísérj el!-követelőzött Jesse.

-Jólvan na!-sóhajtotta Vincent. Összeszedték magukat majd elmentek. Ismét itt vagyok egyedül.