Kétszáz Éves Múlt #1 (Befejezett)

Esős napok...

  -A Vámpírok halhatatlanok. Észre sem vetted, hogy nem dobog a szíved?-nézett rá furcsán Bagoly. Vincent ledermedt majd lassan a kezét a szívére tette. 

-Csináld vissza! Én ezt nem akarom! Add vissza az életem.-mondta Vincent majd megint könnyek szöktek a szemébe ami közben vörösre is váltott. 

-Nem lehet visszacsinálni fogadd el!-mondta Bagoly és elindult Vincent felé. Vincent egy lépést tett hátra, de Bagoly mögötte termett. És rátette a kezét a vállára.

-Ha megtanulod használni talán megbékélhetsz vele.-mondta Bagoly nyugtató hangon.

-Ne érj hozzám!-kiáltotta Vincent és ellökte magától Baglyot. Vincent hátrált két lépést és mikor Bagoly megint elindult volna felé egy tűzkarika jelent meg körülötte így nem tudott hozzáérni.

-Ezt én csináltam?-nézett maga köré Vincent döbbenten.

-Úgy látszik a tűz az elemed.  Mondjuk kikövetkeztethettem volna abból is, hogy vörös lett a hajad.-mondta Bagoly kicsit nyugtalanul.

-De az én hajam barna.-mondta Vincent és kicsit furcsán nézett Bagolyra.

-Mostmár nem. A vámpírméreg átírta a DNS-ed.-mondta Bagoly. Vincent szemében kialudt valami, az élet fénye. Tekintete sötét és dühös lett. A tűz egyre nagyobb lett és Baglyot vette célba. Körülvette és Vincent még a kisujját sem mozdította. Majd mikor Bagolyt ellepték a lángok sarkon fordult és eltűnt. Én egy darabig még döbbenten álltam majd utánaeredtem érdekes mert utolértem.  Vincent. Szóval ez történt veled? Ezért vagy ilyen? Egy pillanatra könnyek szöktek a szemembe, de amint észrevettem letöröltem őket. Vincent hazafelé futott villámgyorsan. Amikor megállt a házuk előtt elmosolyodott. Látom ez az egy erő tetszik neki. Kopogott az ajtón és az anyja nyitotta ki.

-Mit szeretnél ilyen későn?-mondta fáradtan.

-Én vagyok az anyám. Vincent.-mondta mosolyogva.

-Nem az én fiam barna és nem vörös. Ráadásul szemüveges. Menj haza vagy szórakoztass mást!-felelte a nő és becsapta az ajtót. Vincent szomorúan elhagyta a házat és leült egy fa tövébe és aludni próbát, de nem sikerült neki. Egész éjjel ébren volt és a csillagokat nézte. 

-Úgy látom az álmaimat is elvetted tőlem. Bagoly. Ezért még bosszút állok.-mondta Vincent majd sírni kezdett. 

Másnap hajnalban Vincent felállt és elindult valamerre. Hiába köszönt mindenkinek még csak rá se néztek. Végül egy épülethez ért. Hiszen ez az iskola ahova most én is járok. Vincent bement a kapun be a folyosóra és fel a lépcsőn. Meg sem állt a második emeletig. Bement egy terembe és én pedig utána. Ez ugyan az a terem mint később csak itt még régiek a padok és a székek. 

-Nahát Vincent mi történt a hajdal?-ment lépett oda hozzá egy izmosabb és  vagy 10 centivel magasabb srác. Vincent rá sem nézett csak leült hátra oda ahová máskor is. 

-Mi az? Miért nem válaszolsz?-kérdezte és megropogtatta az ujjait.

-Hagyd nincs rajta a szemüvege vak mint egy bányaló.-lépett oda egy másik srác aki hasonlított az előzőhöz. Majd hangosan nevetni kezdtek.  Az egyik megint kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de ekkor bejött a tanár. 

-Gyerekek! Szomorú hírt kell közölnöm veletek! Nemrég lebetegedett osztálytársatok tegnap elhunyt tüdőgyulladásban.-mondta szomorúan. Vincentnek könnybe lábadt a szem és kirohant a teremből. Egész nap az udvaron sírt ám amikor az utolsó óráról kicsöngettek felkapta a fejét és elindult az iskola mögé. Pár perccel később megjelent az a két srác reggelről.

-Figyeld, hogy tudja a dolgát.-mondta majd kiroppantotta az ujjait.

-Ahogy elnézem nem csak vak hanem süket is. Vagy talán megnémult!-mondta a másik majd az öklébe csapott.

-Mutassuk meg neki!-kiáltották egyszerre és ráugrottak Vincentre.

-Hagyatok békén végre!-kiáltotta Vincent és egy kőfalat emelt közte és a két fiú közé. Mind a kettő úgy megrémült, hogy elrohantak.