A Tűz Lány 《Befejezett》

39.rész

-Jenn. Kérlek.. segíts.-nyögte. Könnybe lábadt szemmel átöleltem,úgy ahogy voltam.. egyszál bugyiban.
Megint felnyögött,de ez nem csak a fájdalom miatt volt.
-H..hogy is mondjam... de.-ujjab ordítás- Ha mégjobban... fe.. felizgatsz.. az is fáj.-nyögte fájdalmasan. Elhúztam a számat.
-Akkor mit csináljak?-sírtam.
-Elősszőr is... öl..tözz fel.-mosolyodott el halványan,majd mikor újra belenyilalt a fájdalom előre dőlt és egy fájdalmasat üvöltött.
Felvettem a melltartóm és a pólóm.
-Így már jó?-simítottam végig a hátán.
Rámnézett,miközben hangosan sóhajtott.
-Talán.-mondta,majd ismét felnyögött és a mellkasához nyúlt.
Domborodó izmai alatt a szíve hevesen vert,mikőzben próbálta befogadni a sok -sok végzetes varázserőt. A tüzek ereje mindig erőteljesebben terjedt szét a testben,mint a többi elemé.
Zokogva néztem a szenvedő barátomat.
Valami neki ütközött a karomnak.
-Jenna?! Segítenünk kell neki.-hallottam meg Szikra hangját a fejemben.
-Nem tudunk...-sóhajtottam szomrúan. Logen kifáradt testét hatalmas üvöltés hagyta el.
-Mi az,hogy nem tudunk? Ne szórakozz velem!!-lett dühösebb.
-De tényleg nem lehet!-kiáltottam és mégjobban sírni kezdtem.
Log erőtlenül nyögött egyet.
-Dehogy nem lehet.-lépett be anya a szobába.
-Hogyan lehetne?! A szívén van a sor anyu! Egyedül kell megbírkóznia vele...- csuklott el a hangom.
-Ez igaz. Nem aztmondtam,hogy agyunk neki fájdalom csillapítót még meg ilyesmik. De,megerősíthetnénk.. vagyis te erősíthetnéd meg.
-Hogyan?-kérdeztem reménykedve.
-Azt neked kell tudnod.-motyogta.
-És ha nem tudom... én.. én.. nem akarom megölni!-sírtam. Logen arca eltorzult a fájdalomtól,majd felüvöltött. Erölködve próbált rendesen lélegezni,de nem tudott. Ziháló nyögés féleségek törtek elő a torkából.
-Jenn,meg kell próbálnod... hiszen szenved!-figyelmeztetett anya,mintha már nem lennék elég szarul...
-Tudom,hogy szenved! Miattam... átok lehetek neki...-hallkult el a hangom. A barátom felmordult,jelezve a nemtetszését a mondatomra.
-Bolondságokat beszélsz! De,muszáj megpróbálnod. Erősödnie kell.-szólt majd kilépett a szobából.
A fiúmra néztem,aki kétrét görnyedve órdított egyet,majd eldölt.
Gyorsan odakúsztam mellé és a kezem a mellkasára tettem. Éreztem,hogy a szívverése lelassul.
-Ne,ne,ne, ne!-kiáltottam.-Log,ne merészelj itthagyni. Szükségem van rád!-zokogtam. Mindkét kezem a mellkasára helyeztem és az összes bennem rejlő erőt az ujjaimba és a tenyerembe irányítottam.
-Ki kell bírnod Logen! Nem veszíthetlek el!-a könnyeim úgy tünt soha nem fogynak el.
Mély levegőt vettem és az összes erőt kizúdítottam magamból.
Logot beterítette a narancsos-vörös fényáradat amit belévezettem.
A sok-sok erő lassan beszivárgott a testébe. Minden tűzvarázs azon volt,hogy újra dobogjon a szerelmem szíve.
Amikor megéreztem a két tenyerem alatt,hogy a szìv újra dobban,egy hatalmasat sóhajtottam.
Logen egy nagyot szívott az őt körül vevő oxigénből,felült és kinyitotta a szemeit.
-Mi-mi mitörtént?-kérdezte meglepetten. Nem válaszoltam,csak rányomtam a szám az övére és megcsókoltam. Amikor szétválltunk,szorosan magamhoz öleltem,úgy mintha soha nem akarnám elengedni.
-Me.. me.. meghaltál.. leállt a szíved.-tört rám újra a zokogás. Logen megsimogatta a hátam.
-Csss..most már minden rendben.-suttogta a fülembe.
-Soha többé ne csináld ezt!-kértem.
-Nem akarom.-futatta végig az ujját a tincseimen.
-Nem bírnám ki nélküled.-motyogtam. Logen felsóhajtott.
-Én sem nélküled.