Tinédzser másodállásban

1 Fejezet

Új hónap, új gimi. Nálam ez már csak így megy. Már megszoktam, de van, amit soha nem tudtam megszokni, az egyenruhát. Nézni is rossz... Egyáltalán mi értelme van? 

Éppen a DÖK terme felé tartottam, átszelve a diákokkal zsúfolt folyosót, és közben nem tudtam nem észrevenni, hogy mindenki engem néz. Nem tudom, mi lehet ennek az oka. Talán az, hogy nem az előbb említett egyenruhában vagyok? Vagy az, amit helyette vettem fel? Na, mindegy is. Benyitottam a DÖK termébe.

- Kopogni ki fog?- kérdezte rögtön egy srác mogorván, köszönés helyett, miközben az asztalon rendezgette a papírokat. Mivel nagyon úgy tűnt jelenleg nincs ideje rám, így addig volt időm körbenézni. Egy osztályteremtől valamivel kisebb  teremben álltam (pontosabban annak is csak az ajtajában) velem szembe hatalmas ablakokon sütött be a nap. A terem közepén U alakban voltak elrendezve a padok, ezek legvégén pakolgatott valamit a srác, nem is zavartatva magát. Nagy sokára rám emelte a tekintetét és elképedve (vagy sokkal inkább elszörnyülködve) nézett végig rajtam. Először a térd fölötti, fűzős, magas sarkú csizmámon akadt meg a szeme, majd a fekete farmeromon, a fekete pánt nélküli felsőmön, a bőrkesztyűmön és dzsekimen. Végül meglepetten nézte barna hajtincseimet.

- Gondolom te vagy az új lány! - nyögte ki végül, az előbbihez hasonló hangnemben. Vajon miből jött rá? Válaszra se méltattam az egyébként is egyértelműen csak magának feltett kérdését, ő pedig folytatta.

- Tessék az egyenruhád. Gyorsan vedd fel, mert így nem járkálhatsz! Utána gyere vissza és megkapod az órarended, aztán mehetsz is az osztályba - mondta miközben átadott egy adag ruhát. Elmentem a mosdóba (amihez útbaigazítást kellett kérnem a folyosón állóktól, mert ugyan eszemben sem volt ezzel zaklatni "Morgót", aki legalább a nevét közölhette volna...) és átöltöztem, majd siettem is vissza, mivel semmi kedvem nem volt nézegetni magam a tükörben. Csak a DÖK termébe visszaérve néztem végig magamon. Fehér ing (mint máshol eddig mindenhol) piros nyakkendő és rózsaszín-piros kockás szoknya. Utálom, a rózsaszínt ráadásul úgy nézek ki, mint egy virág!

- Cipő nincs?- kérdeztem felocsúdva a szörnyülködésből.

- Olyan cipőt veszel, fel amilyet akarsz - közölte a srác közömbösen. Na, ezek a szavak már tetszettek. Gyorsan vissza is vettem a csizmámat és a kesztyűmet, majd hozzácsaptam a szerkómhoz egy fekete övet. Azért így mindjárt jobban éreztem magam. Bár a srác elég érdekesen nézett rám, de érdekel is vélemény mikor a nevét se képes megmondani.

- Itt az órarended és a könyveidet már elvileg megkaptad egy pár napja. Ha bármi problémád akad, akkor hozzám nyugodtan fordulhatsz- mondta, miközben a tekintetével egyértelmű közölte "Meg ne próbálj a hülyeségeiddel zaklatni". Én pedig megajándékoztam egy "Nyugi, te leszel az utolsó akihez fordulni fogok" tekintettel.

- Kinyögöd végre a nevedet is?- kérdeztem végül, türelmetlenül.

- Ja, bocs! Castiel vagyok, a DÖK elnök! - mondta. Hát mindenesetre nem úgy tűnt mintha tényleg sajnálná, de ráhagytam.

- Köszönöm! Akkor én megyek is órára!- mondtam. Ezek után már eszem ágába sem volt bemutatkozni, nem mintha nem tudná ki vagyok. Valószínűleg tudja. Mondjuk elég helyes srác... fekete haj, szürke szempár... de elég! Most a küldetés az első.

Na, igen! A küldetésem. Bár úgy nézek ki, mint bármelyik másik tinédzser, de közben a nagybátyám vezeti az egyik legnagyobb és legtitkosabb, világméretű 'céget', aminek én is a tagja vagyok. Mi vagyunk az Őrangyalok. A mi feladatunk megvédeni az embereket, de úgy hogy ne tudják, meg az sem, hogy egyáltalán veszélyben vannak. egyébként én Cassandra vagyok, de mindenkinek csak Sky. A mostani küldetésemen a Takahasy céggel állok szemben. Ők az egyik legnagyobb 'vállalat', ráadásul elképesztően jók. Kinéztek maguknak egy velem egyidős srácot ebből a suliból. Az én feladatom megvédeni őt. Csak az a baj, hogy az összes információm a célszemélyről neme és, hogy melyik évfolyamba jár. 

Kicsit elkalandoztam, de most vissza a jelenbe. Milyen órával is kezdek? Kémia. Az egész jó. Irány a terem!