Tinédzser másodállásban

7. Fejezet

Miután elvégeztük az utolsó ellenőrzéseket, mindenki hazafelé vette az utat, hogy készülődjön estére. Kivéve persze Castiel, ő ugyanis nemcsak, hogy már lelépett mire végeztünk, de kijelentette, hogy neki ugyan esze ágában sincs növelni a lélekszámost ezen a 'vackon'. Miután távozott, a hangulat is sokkal oldottabb lett, nem éppen meglepő módon... Furcsa egy srác és valamiért nem tudok vele 10 percig egy légtérben maradni anélkül, hogy ki ne akasszam a puszta létezésemmel. 

Kentinnel tartottam hazafelé és a barna hajú szembe szomszédom nem tudta nem észrevenni, hogy elkalandoztam. 

- Ha az Elnökön őrlődsz, most szólok, hogy nem éri meg. Tény, hogy nem láttam még így viselkedni... de ő az a fajta ember akiről sose tudod megmondani mire gondol vagy, hogy mit miért tesz. Ha jobban megismered, nem olyan rossz srác ő. Legalábbis Lysander szerint. Ő a legjobb haverja, ezért is lepődtem meg azon, hogy ma kétszer is nekiesett, holott ő még csak nem is az a típus... - gondolkodott el Kentin. Nem tudtam nem észrevenni, hogy egyedül Lysander szólítja a nevén azt a barmot.

- Én is úgy vettem észre - értettem egyet, miközben befordultunk az utcánkba.

- De ami még inkább meglepett az az Elnök furcsán ijedt arckifejezése volt mikor elkapott... Jaj, tényleg annyira sajnálom - kezdett el megint bocsánatkérésekkel bombázni, mikor rájött, milyen témát is hozott fel.

- Hát, nem tudom. Szerintem te is megijedtél volna, ha egyszer csak azt látod, hogy valaki zuhan feléd... 

- Igen tudom. De szokatlan volt látni egy ilyen arckifejezést látni tőle. Jó fej srác, de szinte sose látni rajta mást azon az unott képén kívül, ami egyébként ránézésre is felbosszant... - fintorodott el Kentin, miközben megálltunk a házam előtt és felém fordult.

- Tudom mire gondolsz - nevettem fel.

- Ami azt illeti, rajtad se tudok elmenni- kezdett el furcsán méregetni, komolyabbra véve a hangját -Azt hiszem értelek, közben jobban belegondolva rájövök, hogy semmi sem tiszta veled kapcsolatban. 

Felvontam a szemöldököm és próbáltam olyan képet vágni, mint akinek fogalma sincs miről van szó. Holott pontosan tudtam mire gondol... Óh, hogyne tudtam volna... Kentinnek túl jó szeme van, már sejt valamit. Ilyen hamar lehullana az álcám?

- Bocs, hogy ilyen furcsa dolgot mondtam - nevetett fel kínosan, mire egy kicsit megnyugodtam - valószínűleg azért van ez, mert még csak most ismertelek meg.

- Valószínűleg - erőltettem mosolyt az arcomra és előhalásztam a kulcsom a zsebemből.

- Óh, igaz is. Akkor jössz este, ugye? Mikor elköszöntél Rosatól végül elég ügyesen kikerülted a kérdést - villantott egy ravasz féloldalas mosolyt. Sóhajtottam egyet, de mekkorát...

- Nem hiszem Kentin. Semmi kedvem hozzá - vallottam be őszintén. Akárki is a célpont, ennyi ember között nem eshet baja szóval semmi szükség rá, hogy ott legyek akaratom ellenére.

- Igen, gondoltam. De azt ugye tudod, hogy ebbe Rosa nem fog belenyugodni? - mosolygott rám.

- Majd kitalálok valamit.

- Afelől semmi kétségem - nevetett fel, majd elköszönt és elindult át az úton. Az ajtóban állva még láttam, hogy odaint nekem az ő bejárati ajtójából, majd elnyeli a ház. 

Én is beléptem a lakásomba. Az első, ami feltűnt, hogy a reggeli párnás akciómmal szétszórt cuccaim nem pakolták el magukat, a második pedig, hogy lassan fél 4 van, de én még nem ebédeltem. Összeütöttem valamit a boltban vett mirelit kajákból, majd eltüntettem a tányéromról, miközben még mindig Kentin szavain agyaltam. Hiába a tématerelés, vagy a kínos nevetés... valamit sejt, lehet (sőt biztos) hogy félreérti e helyzetet, mert hát miből is jöhetett volna rá, hogy amolyan testőr-szerűség vagyok aki beépített emberként került ebbe a suliba, hogy megvédjen egy vele egyidős srác egy ki tudja mekkora veszélytől? Mindenesetre jobb lesz ha innentől résel leszek vele.