Tinédzser másodállásban

10. Fejezet

Mit keres itt még valaki az Őrangyaloktól?    

- Remek... Még valaki, aki nem tud kopogni - nyugtázta szem forgatva Castiel.

- Neked tulajdonképpen mi bajod is van? - bukott ki belőlem, mire rám meredt a látogatónkkal egyetemben. Nem csodálom, hogy meglepődtek. Én is rácsodálkoztam a saját reakciómra, de nem túlzottan. Már kezdek hozzászokni, hogy ez a hapsi tőlem szokatlan reakciókat vált ki belőlem... Nem akarok ehhez hozzászokni!!

Szúrós szemekkel néztem az előttem álló diákelnök lassan rendezi döbbent arcvonásait, majd visszaveszi unott maszkját, megköszörüli a torkát és ismét Dimitrihez fordul.

Na igen, Dimitri. A srác, akit gyerekkorom óta ismerek. Együtt képeztek ki minket és hozzám hasonlóan egyike a legjobbaknak. Kezdőként gyakran jártunk együtt 'küldetésre', de ahogy mind a ketten egyre erősödtünk, szükségtelenné vált, hogy támogassuk egymást egy-egy könnyebbnek ígérkező küldetésen, amikor 'kisebb rosszal' állunk szemben. Őt tartom a legjobb barátomnak, dacára annak, hogy milyen ritkán láthatjuk egymást. Próbálom tartani vele a kapcsolatot, de a srác egyszerűen elérhetetlen... Mondtam már, hogy egész hétvégén őt hívogattam? Ha direkt nem vette fel, mert tudta, hogy itt úgyis találkozunk, akkor nem állok jót magamért!

Az, hogy most utánam küldték csak azt jelenthető, hogy nagy gáz van! ...

Vagy azt, hogy egy másik célpont is van ebben a suliban, de mégis mennyi erre az esély? Pff...

- Ha végeztél az alaptalan gyanúsítgatásommal, akkor én le is léptem - mondtam unottan Castielnek címezve a szavaimat és az ajtó felé indultam. Miközben elsétáltam Dimitri mellett, elkaptam a rosszalló tekintetét. Valószínűleg el tudja képzelni, hogyan sikerült bajba kerülnöm ittlétem 5. napján, mikor ebből két nap hétvége volt. Ha tudná... Mindenesetre küldtem felé egy bocsánatkérő pillantást, majd mit sem törődve azzal, hogy Castiel a jelek szerint még nem végzett velem, elhagytam a termet. Még fél füllel hallottam, ahogy utánam kiállt, hogy ezért a viselkedésért még szorulni fogok, de nem tudott kifejezetten érdekelni. Jelenleg kisebb bajom is nagyobb volt az ő fenyegetéseinél. 

Beültem az utolsó órámra Kentin mellé, aki egész végig úgy viselkedett, mintha semmi sem történt volna. Talán így lesz a legjobb, ettől függetlenül engem nem hagy nyugodni ez az egész és nagyon úgy tűnik, hogy a diákelnökünket sem, aki jobban tenné, ha ebbe inkább nem ütné bele az orrát!

Óra után a szekrényemhez indultam és miközben beraktam néhány könyvet felfigyeltem valamire. Mindenki a szombati koncertről sugdolózik. Valószínűleg egész nap ez ment, de nekem valamiért fel sem tűnt... A gondolataim egész máshol jártak, pedig ezt nem engedhetném meg magamnak! Ami azt illeti, azt se tudom Lysanderrel mi lett, bár mintha Rosa említette volna ebédnél, hogy nem lett semmi baja és csak azért nem láttuk ma a suliban, mert a bátyjával el kellett utazniuk valahova. Még szerencse, hogy a tudatalattim felfogta ezt az információt... 

Az egyik legnagyobb bűnszervezettel állok szemben az angyalra!! Koncentrálnom kell! Különben nem csak a nagybátyámtól, de majd Dimitritől is megkapom a magamét...

Elindultam haza, de az iskolakapuig sem értem, amikor meghallottam Iris hangját, amint a nevemet kiálltja. Megálltam és a hang irányába fordultam.  Ott volt vele Rosa és Viola is.

- Na? Mi volt? - kérdezte Rosa kicsit aggodalmasan.

- Mivel mi volt? - kérdeztem vissza értetlenül.

- Az Elnökkel! Mit akart? - pontosított Iris. Mondjam el vagy ne mondjam el, ez itt a nagy kérdés.

- Semmi értelmeset... - nyögtem ki unottan. Kicsit értetlenül néztek rám. Na jó... nem kicsit, de akkor se akartam őket beavatni. És ami azt illeti nem is hazudtam (nagyot...) hisz annak az egész jelenetnek semmi értelme nem volt...