Tinédzser másodállásban

18. Fejezet

Az utolsó órám után a DÖK terem felé vettem az irányt, hogy egyeztessek Castielel a délutánról. Szokásomhoz híven nyitottam be kopogás nélkül, és ő is szokásához híven pakolászott az asztalán, nekem háttal.

- Mi kéne, Cassandra? - kérdezte, nekem továbbra is a hátát mutatva.

- Honnan tudtad, hogy én vagyok? - hagytam figyelmen kívül a megszólítást.

- Te vagy az egyetlen az egész iskolában, aki képtelen kopogni - mondta miközben felém fordult.

- Nem igaz! - háborodtam fel - A töri tanár se szokott...

- Az lehet... - mondta. - De ő fújtatva jön be, miközben feltépi az ajtót.

- Ez igaz - hagytam rá.

- Szóval... Minek köszönhetem a látogatásod? Csak nem hiányoztam? - vigyorgott rám.

- Ja, hogyne... Szeretnéd! 

- Álmaidban, szivi.

- Hányra jöjjek vissza? - váltottam témát, mire újra megkomolyodott.

- 5-re legyél itt. Késést nem tűrök - jelentette ki határozottan. 

- Értettem... - forgattam meg a szemem. Tudod ki fogja megadni neked a lehetőséget, hogy felsőbbrendűségedre hagyatkozva lecsessz amiért fél percet is késtem...

- Gondolod van ennek bármi értelme? - kérdezte.

- Mármint feldúlni a sulit néhány papírért, amiknek amúgy a suli szerverén is fenn van a másolata? Vagy hogy két diákra bízzák, hogy elkapják azt, aki ellopta őket? Mellesleg egyértelműen egy diákcsínyről van szó... nem értem miért kell túlspilázni a dolgokat - hazudtam. Erősen kétlem, hogy diákcsíny lenne és igazából örülök, hogy nyomozhatok egy kicsit az ügyben. Hátha rájövök, mi a fene folyik ebben az iskolában.

- Mire kellenének egy diáknak azok az akták? - szegezte nekem az egyébként teljesen jogos kérdést Castiel.

- Miért nem kérdezed meg tőle? 

- Azt hiszed vicces vagy, Cassandra?

- Azt hiszem nem érted az iróniát, Cas.

- Hogy fogom én kibírni veled ezt az egészet...

- Nekem te csak ne panaszkodj! A te ötleted volt, hogy bevonsz...

- Na igen, asszem nem gondoltam át rendesen...

- Gondolod? - kérdeztem tettetett meglepettséggel.

- Továbbra se vagy vicces, Cassandra.

- Továbbra se érted az iróniát, Cas.

- Nem tudnál egy kicsit több tiszteletet mutatni a diákelnök felé?

- Na ezt eltaláltad - nevettem el magam. - Nem azért vagyok itt, hogy az egódat növeljem...

- Akkor miért vagy itt, Cassandra? - lépett közelebb.

- Hogy visszarángassalak a fellegekből, Cas - tettem felé én is egy lépést.

- Földhöz ragadottá tennél, hogy aztán minden hátrahagyva lelépj innen? - nézett komolyan a szemembe, én pedig úgy éreztem magam, mint akit mellkason vágtak... Teljesen igaza van...

- Akkor 5 óra igaz? - szakítottam meg a szemkontaktust és elindultam a kijárat felé. Még hallottam Castiel lemondó sóhajtását, mielőtt becsuktam magam után az ajtót.

Az utcára érve összehúztam magamon a fekete bőrkabátomat, hiába, megérkezett az ősz, a hideg, és én utálom ezt... Az, hogy az téli egyenruhám is egy szoknyából állt, pedig nem sokat segített a helyzetemen...